4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Anthony Scaramucci ugyan mindössze 11 napot szolgált Donald Trump előző kormányában, ám a főnökéről szerzett tapasztalatai alapján az új elnök eltávolítását javasolja mentális gondjaira hivatkozva.

Anthony Scaramucci, aki Donald Trump amerikai elnök előző kormányában 11 napon át szolgált kommunikációs főnökként, és azóta a régi-új államfő egyik éles bírálója, február 2-án igen rövid poszttal jelentkezett az X-en: 25th Amendment. Ezen a napon derült ki, hogy Trump komolyan gondolja a kanadai és a mexikói importra kivetett 25 százalékos vám bevezetését.

Az Egyesült Államok alkotmányának ez a kiegészítése lehetővé teszi, hogy az alelnök és a kormány tagjainak többsége arra kérje a Kongresszust, mentse fel az elnököt, mivel alkalmatlanná vált feladata ellátására. Az indokok között szerepelhet az elnök megromlott egészségügyi állapota. Scaramucci szerint Trump vélhetően csak a szellemi leépülés állapotában hozhatott az USA szövetségeseit és szabadkereskedelmi partnereit megtámadó döntést, aminek súlyosan káros gazdasági visszahatása lenne az Egyesült Államok gazdaságára is. Trump az elnöki rendeletben szereplő intézkedést két nappal később egy hónapra felfüggesztette.

A médiaszakember másodszor vetette fel ezt a lehetőséget. Az első alkalom 2019 augusztusának vége volt, miután a nyár utolsó hónapjában Trump meglehetősen turbulens megjegyzésekkel szórta meg a közösségi médiát. A New Yorker akkor arról írt, hogy az USA első embere vélhetően a csak neki szóló titkosszolgálati tájékoztatón elhangzott, titkos információt fecsegett ki egy iráni rakétakilövő álláson történt balesetről.

Joe Bident saját pártja találta meg a 25. alkotmánykiegészítéssel

Joe Biden, az USA volt elnöke a Trumppal folytatott 2024. júniusi vitáján annyira rosszul szerepelt, hogy kénytelen volt magyarázkodni a szellemi állapotával kapcsolatban. Bizonygatnia kellett, hogy 82 éves kora ellenére alkalmas az elnöki feladatok ellátására. A Demokrata Párt egyes donorai és tisztségviselői felvették, hogy esetleg a 25. alkotmánykiegészítés alapján kellene lemondatni. A republikánusok persze tapsoltak ezt hallva.

A kiegészítést megfogalmazó jogászok azonban szándékosan nyitva hagyták az „államfői feladatok ellátására képtelenség” fogalmát. Bár a legkézenfekvőbb értelmezés az egészségügyi vészhelyzet, alkotmányjogi szakértők más lehetőségeket is felvetettek. Ilyen például az emberrablás, az átmeneti károsodás vagy a rendkívüli alkalmatlanság.

Kacifántos megoldásokkal járhat a kritikus kiegészítés alkalmazása

További fék a 25. kiegészítés alkalmazásában, hogy a Kongresszus mindkét házának meg kell szavaznia az elnök felmentését ennek alapján. Egy alelnöknek, aki azt tervezi, hogy benyújtja a szükséges nyilatkozatot a Kongresszusnak, titokban kell tevékenykednie, hogy elegendő kabinettagot győzzön meg az aláírásra. Az elnök ugyanis elbocsáthatná a kormány minden olyan tagját, aki nyíltan az eltávolítását tervezi. Ezért a tervezet kidolgozói lehetőséget adtak a Kongresszusnak arra, hogy alternatív testületet jelöljenek ki, például egy független orvosi bizottságot vagy egy kétpárti bizottságot, amely az alelnökkel együtt döntene az elnöki alkalmatlanság kérdéseiben.

Felvetődött a 25. kiegészítés bevetése
Felvetődött a 25. kiegészítés bevetése
Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash

Összességében a 25. kiegészítésre való hivatkozás továbbra is valószínűtlen, hipotetikus lehetőség, bár létezése ott lebeg a mindenkori elnökök feje felett. Ahogy Biden esetén kiderült, a saját táborából is érheti támadás erre a passzusra hivatkozva. Trump sokkal masszívabban beágyazott pártjába, mint elődje volt.

Lehetett volna alkalmazni a kritikus jogszabályt 100 évvel ezelőtt, amikor Woodrow Wilson 1919. október 2-án súlyos agyvérzést kapott, és cselekvésképtelenné vált – derült ki a PubMed anyagból. Valószínűleg ez volt negyedik, egyben legsúlyosabb agyvérzése. A betegséget barátja és személyes orvosa, Cary Grayson admirális diagnosztizálta és kezelte. Grayson, aki személyesen és szakmailag is rendkívül lojális volt Wilsonhoz, eltitkolta a szélütés súlyosságát a kongresszus, az amerikai nép, sőt maga az elnök előtt is. Egy kormányzati eligazítás során Grayson hivatalosan megtagadta a rokkantsági dokumentum aláírását, és nem volt hajlandó az elnöki utódlás témájával foglalkozni.

Wilson lényegében munkaképtelenné vált, mégis aktív elnök maradt. Minden üzenetet közvetlenül a feleségén, Edithen keresztül továbbított. A beteg és orvosa közti titoktartás betartása háttérbe szorította a nemzetbiztonság biztosításának igényét.

(Via: X és Voanews, New Yorker, PubMed

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Padlógázt nyomtak a rekordszintű vámbevételek az amerikai költségvetésben
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:19
Az amerikai költségvetés 27 milliárd dollár többlettel zárta a júniust elsősorban a rekordszintű, 27,2 milliárd dollárnyi vámbevétel hatására – áll az amerikai pénzügyminisztérium jelentésében.
Makro / Külgazdaság Nem sok jót várhatunk a benzinkutakon jövő héten sem
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:42
Bánhatja, ha nem tankolt meg pénteken. 
Makro / Külgazdaság Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
Király Béla | 2025. július 11. 13:13
A napokban azzal fenyegetett az amerikai elnök, hogy amely államok túl jó viszonyt ápolnak a BRICS-országokkal, azok további vámokra számíthatnak. Ez újabb jele a blokkosodásnak, ami ellentmond Orbán Viktor gazdasági semlegességének.
Makro / Külgazdaság A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:22
Ott is nőtt az infláció júniusban, de az így is csak 1 százalék, szemben a mi 4,6-os rátánkkal.
Makro / Külgazdaság Jól jártak Putyinék
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:51
Csökkent az olajexportjuk, az árak emelkedése miatt mégis nőttek a bevételeik.
Makro / Külgazdaság Mi történhetett a britekkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:32
Váratlanul csökkent az angol, skót és walesi gazdaság együttes teljesítménye májusban.
Makro / Külgazdaság Végre a románok nézik a mi hátunkat
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:07
Bár nálunk is már két hónapja újra emelkedik az infláció, a románoknál több mint 1 százalékponttal nagyobb a pénzromlás.
Makro / Külgazdaság Folytatódhat a hazai üzemanyagárak emelkedése
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:34
Ám amennyiben a kutak lekövetik a nagykereskedelmi árak változását, akkor szombattól csak a gázolajért kellhet többet fizetni.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor most a közalkalmazottaknak kedvezne
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:52
A kormányfő a Kossuth Rádióban azt mondta, dolgoznak azon, hogy az állami alkalmazottak számára is tudjanak segítséget nyújtani.
Makro / Külgazdaság Nagy bejelentést tettek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:23
13,8 százalékkal nőtt az autóeladás júniusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG