4p

Az eurózóna adósságválságának csúcsán úgy tűnt, hogy Görögország maga alá temetheti az eurót is, ám végül három mentőcsomag és az emberek áldozatvállalása meghozta az eredményét.

Görögország kormányai költségvetési maszatolással titkolták el az ország valós adósságait, ami nem kis részben a 2004-es olimpia rendezési költségei miatt szállt el. A pénzügyi válság nyomán azonban elérkezett az igazság pillanata. A 2010-es őszi választások után kiderült, hogy az ország valójában fizetésképtelen.

Ezzel kezdődött a görög adósságválság, amelyben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió három mentőcsomagot adott az országnak 2011 és 2015 között, lólépésben váltották egymás a bal- és jobboldali kormányok, illetve egy szakértői kabinet, durván csökkentették a nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket, magasra nőtt a munkanélküliség és eljött az a pillanat is, amikor korlátozni kellett a bankokból felvehető pénz nagyságát.

Látványos fordulatot éltek át a görögök

Egy évtizeddel később a görög gazdaság Európa leggyorsabban növekvő gazdasága és a hitelminősítők egymás után javítják az ország adósságainak besorolását – derül ki a New York Times riportjából. A turisták visszatértek, a multik befektetnek, a bankok hiteleznek, a munkanélküliségi ráta 11 százalék, ami magas, de 2013-ban a görögök harmadának nem volt állása.

Az idegenforgalom is összekapta magát. Fotó: EPA/DIMITRIS TOSIDIS
Az idegenforgalom is összekapta magát. Fotó: EPA/DIMITRIS TOSIDIS

A kockázat persze nem múlt el teljesen. Az államadósság a GDP 166 százaléka, amivel Görögország a világ legjobban eladósodott országai között van. Még mindig magasabb az európai átlagnál a visszafizethetetlen hitelállomány a bankok könyveiben. A durva megszorítások még mindig árnyékot vetnek sok kispénzű ember életére.

Görögország összesen 320 milliárd euró kedvezményes hitelt kapott főként az eurózóna többi országától. Az ennek visszafizetését garantáló kezdeti szigorú pénzügyi ellenőrzést 2018-ban szüntették meg.

Újra kap hitelt az athéni kormány

A bizalom annyira megerősödött, hogy a görög kormány 2021-ben 30 milliárd euró kölcsönt kapott a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló uniós alapból. Ezt a klímaváltozás elleni beruházásokra fordíthatják. A DBRS Morningstar hitelminősítő intézet, amelynek értékeléseit elfogadja az Európai Központi Bank, szeptemberben befektetésre ajánlott szintre emelte a görög államadósság hitelbesorolását. A Moody’s is eggyel közelebb vitte ehhez a szinthez, a befektetésre ajánlott határ alá emelte a minősítését.

Közben több cég is úgy döntött, megbízik a görög piacban. A Microsoft egymilliárd euró értékben épít adatközpontot Athénban. A Pfizer gyógyszergyár 650 milliárd euró befektetésével kutatóközpontot hoz létre. Amerikai, kínai és európai vállalatok kötnek szerződéseket zöldenergia-projektek végrehajtására. Az erdőtüzek ellenére 10 millió turista érkezett idén az országba, ami becslések szerint 21 milliárd euró bevételt hozott a számtalan kisebb-nagyobb idegenforgalmi vállalkozásnak. Újraindultak az építkezések.

Ugyanakkor a kisemberek még nem álltak teljesen talpra, miután sok esetben munkanélkülivé válva elvesztették életük megtakarítását. A minimálbéren élőket Görögországban is komolyan sújtja az koronavírus-járványt, illetve az Ukrajna elleni orosz agressziót követő infláció.

A kormány azt ígéri, hogy a nyár elején megszerzett négyéves kormányzati ciklusának végére 950 euróra (370 ezer forint) emeli a minimálbért. Ezt a választások előtt, áprilisban növelték 780 euróra. A közszolgálatban dolgozók bére először nőhet azóta, hogy válság alatt 20 százalékot lefaragtak belőle. A 62 éves Konsztantinosz Kanderakisz, aki a digitális szolgáltatásokat nyújtó hivatalnál dolgozik ellenőrként, 35 éves munkaviszony után 1300 eurót keres. Az elmúlt évtizedben csökkent a bére, most 100 euró emelésre számíthat. Azon túl, hogy jól jön a pluszpénz, pszichológiai lökést ad neki, hogy újra bízhat hazája, Görögország jövőjében.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nehéz lesz elegendő nyugati lőszert vinni Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 19:31
Zelenszkij először a Krímben tűzné ki az ukrán zászlót.
Makro / Külgazdaság Egy erdélyi cég is belépett a modern háború korszakába
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 16:58
Egy erdélyi vállalat belépett a csúcstechnológia talán legdivatosabb területére, a drónok gyártásába. A cég nem kispályázik, jövőre már jelentős árbevételt vár új terméke értékesítésétől.
Makro / Külgazdaság A nap képe: ismét Putyin jobbkezével jattolt Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 15:55
Miközben Szergej Lavrov persona non grata lett az EU-ban és úgy általában a Nyugaton, amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát, addig a magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy tesz, mintha utóbbi meg sem történt volna.
Makro / Külgazdaság Békeharcos vagy háborús bűnös? Elhunyt az amerikai sztárdiplomata
Wéber Balázs | 2023. november 30. 15:07
Henry Kissinger az amerikai külpolitika korszakos, de vitatott alakja volt. Bár hatalmi pozícióban csak nyolc évig dolgozott, ténykedése és személye hosszú időre meghatározta a nemzetközi politikát. Nobel-békedíjat kapott, sokan ugyanakkor háborús bűnösnek tartják, aki az emberi jogokat semmibe véve képviselte az amerikai érdekeket. Kissinger 100 évesen hunyt el tegnap connecticuti otthonában.
Makro / Külgazdaság Megkezdődött Dubajban a COP28 klímakonferencia
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 14:12
Kezdetét vette az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye (UNFCCC) részes államainak csúcstalálkozója (COP28) csütörtökön Dubajban.
Makro / Külgazdaság Zágrábból üzentek Orbán Viktornak, a hiányról volt szó
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 13:35
Elfogadta a horvát parlament a 2024-es költségvetést és jóval kisebb lesz a tervezett hiány, mint nálunk.
Makro / Külgazdaság Régóta nem csökkent ekkorát az infláció, de sajnos nem Magyarországon
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 12:32
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben, csaknem két és fél éve a legalacsonyabbra csökkent az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Két 13 éves gyereket is megöltek az orosz rakéták
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 10:48
Tíz ember megsebesült, öt pedig eltűnt az éjszakai orosz rakétatámadásokban a kelet-ukrajnai Donyeck megyéjében - közölte csütörtökön Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Putyin dühöng - Finnország kőkemény NATO-szövetségessé válik
Káncz Csaba | 2023. november 30. 09:33
A NATO bővítése az észak-európai országokkal az USA és az EU céljaiba illeszkedik Putyin inváziója óta: Oroszország feltartóztatása anélkül, hogy az erődemonstráció konfrontációba torkollana. Finnország és Svédország NATO-csatlakozása után a Balti-tenger lesz a szövetség tényleges "beltengere". Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Négy thaiföldi túsz is kiszabadult a Hamász fogságából
Privátbankár.hu | 2023. november 30. 09:05
Újabb tizenkét izraeli, köztük két orosz-izraeli kettős állampolgár, valamint négy thaiföldi túsz szabadult ki a Hamász fogságából szerdán késő este, akiket az iszlamisták október 7-i támadása után hurcoltak a Gázai övezetbe - jelentette az izraeli média.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG