Az orosz hatóságok a háborúval egyidőben letiltották a hozzáférést az összes jelentős ellenzéki híroldalhoz, valamint a Facebookhoz, az Instagramhoz és a Twitterhez. Az orosz-ukrán háborúról szóló álhírek elleni küzdelmet célzó új drákói törvények értelmében az internetezőket adminisztratív és büntetőjogi felelősségre vonhatják, ha állítólagos online dezinformációt terjesztettek Oroszország ukrajnai lépéseiről.
Sok orosz lakos egyből magánhálózati szoftvert (VPN) töltött le, hogy hozzáférhessen a blokkolt oldalakhoz és szolgáltatásokhoz a háború első heteiben.
Április végén az orosz internetfelhasználók 23 százaléka számolt be arról, hogy változó rendszerességgel használt VPN-eket. Ám ezeket az állami médiafelügyelet, a Roszkomnadzor nem volt rest blokkolni, hogy megakadályozza az állampolgárokat a kormányzati cenzúra megkerülésében. Sőt, 2022 júniusában még nagyobb fokozatba kapcsolt.
Bár a háború miatti, internettel kapcsolatos fellépés sebessége és mértéke példátlannak tűnhet, nem árt tudni, hogy ennek jogi, technikai és retorikai alapjait már az előző évtizedben lerakták, mégpedig a „digitális szuverenitás” zászlaja alatt – hívja fel a figyelmet a jelenség hátterére a The Conversation.
Egy nemzet digitális szuverenitása voltaképpen az, amikor a határain belül olyan digitális folyamatok felett gyakorolja a hatalmat, mint az online adatok és tartalmak áramlása, az ezek feletti felügyelet és a magánélet védelme, valamint a digitális technológiák előállítása.
De az olyan tekintélyelvű rendszerekben, mint a mai Oroszország, a digitális szuverenitás fátyla alatt próbálják elkendőzni a hazai nézeteltérések létezését.
A digitális szuverenitás úttörője
Oroszország az 1990-es évek eleje óta tartja fenn az „információs és távközlési állami szuverenitást”. A hidegháború után próbálta gazdaságilag, technológiailag és katonailag is felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal, ezért az orosz vezetők arra törekedtek, hogy megnyirbálják az USA kialakulóban lévő globális dominanciáját, és megtartsák Oroszország nagyhatalmi státuszát – írja a lap.
Mindezt úgy, hogy kitalálták az állami szuverenitás elsődlegességét, mint a nemzetközi rend alapelvét. A 2000-es években Moszkva nagyhatalmi újjáéledésének jeleként Pekinggel egyesítette erőit, hogy az „önálló internet” globális mozgalom élére állhasson.
Annak ellenére, hogy Oroszország évtizedek óta támogatja a digitális szuverenitást a világ színpadán, a Kreml csak a 2010-es évek elején kezdte el azt érvényesíteni a hazai kiberterében. 2011 végétől 2012 közepéig Oroszországban a posztszovjet történelem legnagyobb kormányellenes megmozdulásai zajlottak Putyin harmadik elnökválasztása és a parlamenti választások idején. És az orosz tiltakozások megszervezésében és koordinálásában az „arab tavasz” néven ismert közel-keleti tekintélyellenes felkelésekhez hasonlóan az internet igen fontos eszközként szolgált.
Miután Putyint 2012 márciusában újra megválasztották elnöknek, a Kreml teljes figyelmét az orosz kibertér ellenőrzésére fordíthatta.
Az úgynevezett feketelista-törvény megalkotása keretet adott a webhelyek blokkolására a gyermekpornográfia, az öngyilkosság, a szélsőségesség és más, széles körben elismert társadalmi bajok elleni küzdelem leple alatt.
A törvényt azonban rendszeresen használták az ellenzéki aktivisták és a média oldalainak betiltására. A széles körben Blogger-törvényként elhíresült jogszabály ezután a több mint 3000 napi felhasználóval bíró webhelyeket és közösségimédia-fiókokat is a hagyományos médiaszabályok hatálya alá sorolta be, és megkövetelte, hogy azok regisztráljanak az államnál.
A következő sarkalatos momentum Moszkva tekintélyelvű digitális szuverenitásának "szárnyai alatt" azután következett be, hogy Oroszország 2014 tavaszán megtámadta Kelet-Ukrajnát. Az ezt követő öt évben, ahogy Oroszország viszonya a Nyugattal egyre romlott, az orosz kormány számos kezdeményezésének az volt a célja, hogy tovább szigorítsa a hálózatok feletti ellenőrzést.
Az adatlokalizációs törvény például megkövetelte a külföldi technológiai cégektől, hogy az orosz állampolgárok adatait az országon belüli szervereken tárolják, és így könnyen hozzáférhetők legyenek a hatóságok számára. A terrorizmus elleni küzdelem ürügyén egy másik törvény pedig arra kötelezte a távközlési és internetes cégeket, hogy a felhasználók kommunikációját hat hónapig, metaadataikat pedig három évig megőrizzék, és kérésre bírósági végzés nélkül átadják a hatóságoknak.
A Kreml emellett más jogi újításokat is felhasznált arra, hogy internethasználók ezrei ellen indítson büntetőeljárást, és százakat börtönözzen be a kormányt kritizáló közösségi médiatartalmak „lájkolása” és megosztása miatt.
A szuverén internettörvény
2019 áprilisában az orosz hatóságok az úgynevezett önálló internettörvénnyel újabb szintre emelték a digitális szuverenitásra irányuló törekvéseiket. A törvény ezzel kitárta az ajtót az egyéni felhasználókkal szembeni visszaélések és az internetes közösség elszigetelődése előtt.
A törvény minden internetszolgáltatónak előírja az országhatárokon belül, hogy államilag engedélyezett eszközöket telepítsen „az internet stabilitását, biztonságát és funkcionális integritását fenyegető veszélyek ellensúlyozására.” Az orosz kormány olyan tágan értelmezte a fenyegetéseket, hogy belevette a közösségi média tartalmait is.
Például a hatóságok többször is felhasználták ezt a törvényt a Twitter mobilon való korlátozására, amikor az nem teljesítette az „illegális” tartalom eltávolítására vonatkozó kormányzati kéréseket.
Ezenkívül a törvény protokollokat hozott létre az összes internetes forgalom Oroszországon keresztül történő átirányítására, valamint arra, hogy egyetlen irányítóközpont kezelje ezt a forgalmat. Ironikus módon a moszkvai központban, amely ma már ezt a forgalmat irányítja, olyan külföldi megkerülő eszközöket kell alkalmazni, mint a Tor böngésző, vagy egyes kínai és amerikai hardverek és szoftverek, hiszen ezeknek nincsenek még orosz megfelelői.
Végül a törvény egy orosz nemzeti domain névrendszer (DNS) létrehozását is ígéri. A DNS a globális internet központi adatbázisa, egy kaliforniai székhelyű nonprofit szervezet, az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers üzemelteti.
A törvény elfogadásakor Putyin azzal indokolta a nemzeti DNS-t, hogy az akkor is lehetővé teszi az orosz internetes szegmens működését, ha az ICANN ellenséges cselekedetként leválasztja Oroszországot a globális internetről. A gyakorlatban, amikor napokkal az orosz inváziót követően 2022 februárjában az ukrán hatóságok arra kérték az ICANN-t, hogy válassza le Oroszországot a DNS-ről, az elutasította a kérést. Az ICANN illetékesei azt mondták: el akarják kerülni azt a precedenst, hogy politikai okokból egész országokat lekapcsoljanak.
A globális internet felosztása
Az orosz-ukrán háború aláásta a globális internet integritását, mind Oroszország, mind a nyugati vállalatok szankciói miatt. Példátlan lépésként a közösségi média platformok blokkolták az orosz állami médiához való hozzáférést.
Az internet a világban található hálózatok globális hálózata. E hálózatok között az internet alapelve az úgynevezett interoperabilitás. Az egyetlen, mindenható internet eszménye természetesen mindig is szemben állt a világ kulturális és nyelvi sokszínűségével: nincs abban semmi meglepő, hogy a legtöbb felhasználó nem kéri a távoli országokból származó tartalmakat, amelyek számára érthetetlenek. A politikailag motivált korlátozások azonban azzal fenyegetnek – írja a The Conversation –, hogy az internetet egyre több szétzilált hálózatra szakítják szét.
