Az internet térnyerésével a világ egyre inkább összekapcsolódik, ugyanakkor sebezhetőbbé is válik a kibertéren keresztüli támadásokkal szemben, mivel a kritikus infrastruktúra, a pénzügyek és az információhoz való hozzáférés mind az online rendszerektől függenek. Nem véletlen, hogy sokan a konfliktusok jövőjét már a kibertérben látták. Ennek ellenére Oroszország február 24-én hagyományos háborút indított Ukrajna ellen.
A virtuális tér mozgása
Az internetet azonnal elárasztották az invázióról szóló valós idejű információk. A dezinformáció és a cenzúra azóta is burjánzik, miközben civilek, harcosok, világvezetők, kormányok és újságírók versengenek a legújabb frissítések közzétételéért.
A kibertámadások is szerepet játszanak a konfliktusban, de ez nem az egyetlen, sőt nem is a legfontosabb szempont az ellenségeskedésben; ráadásul nemcsak államilag támogatott szervezetektől érkeznek, hanem nem-állami hackercsoportoktól, sőt önkéntes hackerektől mindkét oldalon.
A magánszektor szervezeteit is bevonják az államok a konfliktusba: egyesek úgy döntöttek, hogy felfüggesztik az Oroszországnak nyújtott szolgáltatásokat, vagy éppen támogatják Ukrajnában a kiber-ellenállóképességet.
Az elmúlt években Oroszország számos pusztító kibertámadást intézett Ukrajna ellen, 2015-ben többek között az ország elektromos hálózata ellen, a NotPetya vírussal pedig az ukrán pénzügyi rendszert támadta. Figyelembe véve Oroszország kiterjedt hackelési történetét és az információs hadviselés politikáját, ez felveti a kérdést: Miért nem látunk kiberháborút, és fogunk-e a közeljövőben?
Milyen kibertevékenységeket látunk ebben a konfliktusban?
Ebben a konfliktusban széles körben alkalmazzák a propagandát és a dezinformációt, mégpedig globális hatókörrel. A közösségi média már korábban is szerepet játszott a konfliktusokban, bár erre a valóban globális léptékre még nem volt példa, különösen a fiatalok körében. Fiatal orosz TikTok befolyásolók („influencers”) videókat tesznek közzé az invázió indoklásával. A fiatal ukránok a TikTokot és más platformokat, például az Instagramot is felkeresik, hogy közzétegyék saját videóikat a frissítésekről.
Többen viszont szándékosan terjesztenek dezinformációt. Ide tartozik a félelem és pánik keltésére tett kísérlet: egyes oroszok megtalálták a helyi Telegram-csevegéseket, és hamis figyelmeztetéseket tettek közzé a közelgő robbantásokról, hogy elriasszák a polgárokat a csoportból. Az emberek „Discord-szervereket” hoztak létre frissítéshez és kommentáláshoz, valamint a csaták online közvetítésére a hírek mellett.
A közösségi médiát nemcsak információk terjesztésére használják – akár igaz, akár nem –, hanem a morál fellendítésére és a narratívák nyomulására - és a közösségi médiában keringő információk nagy része Ukrajna mellett szól. Zelenszkij elnökről készült videók és fotók futótűzként terjednek, az ország védelméről szóló szenvedélyes beszédétől kezdve a kutyáival való pózolásig.
Fényképek készültek a frontvonalban összeházasodó ukrán párokról és az utcákon tolongó polgárokról, akik fegyvert akartak szerezni és csatlakozni a harchoz. Oroszországban is elkezdtek terjedni a háború ellen tiltakozó és letartóztatásba kerülő oroszok videói, az ukránok pedig videókat tettek közzé orosz katonák megadásáról vagy elfogásáról.
A hatalom lépései
Mindkét fél használja ezt a teret a kémkedéshez. Oroszország már az invázió előtt feltörte a kormányzati minisztériumokat és megrongálta az ukrán weboldalakat. Az eddigi legjelentősebb kibertámadás, amelyet hivatalosan egyelőre nem Oroszországnak tulajdonítottak, a Viasat, a műholdas kommunikációs szolgáltató feltörése, amely más európai országokat és Ukrajnát is érintette. Az amerikai cég továbbra is azon dolgozik, hogy visszaállítsa a felhasználókat az internetre, és nemrég kijelentette, hogy továbbra is aktívan védik a szolgáltatást a rosszindulatú tevékenységektől.
Az orosz rezsim aktívan blokkolja a nyugati közösségi médiát, és elfogadta az úgynevezett „álhír” törvényt, hogy ellenőrizzék a belföldi narratívát. Szintén magas pénzbírsággal fenyegeti a Wikipédiát, ha nem távolít el bizonyos információkat a háborúról, amelyeket pontatlannak tart.
Eközben az ukrán önkéntes hackerek és más hackercsoportok - köztük az Anonymous csoport - előrehaladást értek el az orosz kormányzati webhelyek és szolgáltatások megzavarásában. Eddig azonban nem történtek nagymértékben legyengítő kibertámadások az infrastruktúra ellen, a jelentős károkat a hagyományos támadások és fegyverek okozták.
Látunk-e a majd kiberháborút?
A közeljövőben a kibertevékenységek valószínűleg a propaganda, valamint a kommunikáció és a szolgáltatások megzavarásának területén maradnak. Ebben a konfliktusban a teljes kiberháború stratégiailag nem tűnik hasznosnak, bár a kibertevékenységek - köztük a dezinformáció - folytatódni fognak. A dezinformáció továbbra is hatékony eszköz marad, különösen akkor, ahogyan a mesterséges intelligenciát használó digitális propagandatechnikák egyre kifinomultabbak lesznek.
A kiberműveletek és a félretájékoztatás környezete egyre bonyolultabb, ami ebben a konfliktusban is megmutatkozik. Az új szereplők bevonása a közösségi médiában a fiataloktól a kis és nagy magáncégekig, az online tartalmakkal foglalkozó civilekig, lehetetlenné teszi a környezet ellenőrzését, és potenciálisan számos új célpontot teremthet a konfliktusokban az államokon kívül.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Ez egy olyan jogi csatározást vetíthet előre, amely az amerikai jegyban 
Bárcsak lenne Európában is olyan hét mesterlövész, mint az amerikai részvénypiacon!
