Az internet térnyerésével a világ egyre inkább összekapcsolódik, ugyanakkor sebezhetőbbé is válik a kibertéren keresztüli támadásokkal szemben, mivel a kritikus infrastruktúra, a pénzügyek és az információhoz való hozzáférés mind az online rendszerektől függenek. Nem véletlen, hogy sokan a konfliktusok jövőjét már a kibertérben látták. Ennek ellenére Oroszország február 24-én hagyományos háborút indított Ukrajna ellen.
A virtuális tér mozgása
Az internetet azonnal elárasztották az invázióról szóló valós idejű információk. A dezinformáció és a cenzúra azóta is burjánzik, miközben civilek, harcosok, világvezetők, kormányok és újságírók versengenek a legújabb frissítések közzétételéért.
A kibertámadások is szerepet játszanak a konfliktusban, de ez nem az egyetlen, sőt nem is a legfontosabb szempont az ellenségeskedésben; ráadásul nemcsak államilag támogatott szervezetektől érkeznek, hanem nem-állami hackercsoportoktól, sőt önkéntes hackerektől mindkét oldalon.
A magánszektor szervezeteit is bevonják az államok a konfliktusba: egyesek úgy döntöttek, hogy felfüggesztik az Oroszországnak nyújtott szolgáltatásokat, vagy éppen támogatják Ukrajnában a kiber-ellenállóképességet.
Az elmúlt években Oroszország számos pusztító kibertámadást intézett Ukrajna ellen, 2015-ben többek között az ország elektromos hálózata ellen, a NotPetya vírussal pedig az ukrán pénzügyi rendszert támadta. Figyelembe véve Oroszország kiterjedt hackelési történetét és az információs hadviselés politikáját, ez felveti a kérdést: Miért nem látunk kiberháborút, és fogunk-e a közeljövőben?
Milyen kibertevékenységeket látunk ebben a konfliktusban?
Ebben a konfliktusban széles körben alkalmazzák a propagandát és a dezinformációt, mégpedig globális hatókörrel. A közösségi média már korábban is szerepet játszott a konfliktusokban, bár erre a valóban globális léptékre még nem volt példa, különösen a fiatalok körében. Fiatal orosz TikTok befolyásolók („influencers”) videókat tesznek közzé az invázió indoklásával. A fiatal ukránok a TikTokot és más platformokat, például az Instagramot is felkeresik, hogy közzétegyék saját videóikat a frissítésekről.
Többen viszont szándékosan terjesztenek dezinformációt. Ide tartozik a félelem és pánik keltésére tett kísérlet: egyes oroszok megtalálták a helyi Telegram-csevegéseket, és hamis figyelmeztetéseket tettek közzé a közelgő robbantásokról, hogy elriasszák a polgárokat a csoportból. Az emberek „Discord-szervereket” hoztak létre frissítéshez és kommentáláshoz, valamint a csaták online közvetítésére a hírek mellett.
A közösségi médiát nemcsak információk terjesztésére használják – akár igaz, akár nem –, hanem a morál fellendítésére és a narratívák nyomulására - és a közösségi médiában keringő információk nagy része Ukrajna mellett szól. Zelenszkij elnökről készült videók és fotók futótűzként terjednek, az ország védelméről szóló szenvedélyes beszédétől kezdve a kutyáival való pózolásig.
Fényképek készültek a frontvonalban összeházasodó ukrán párokról és az utcákon tolongó polgárokról, akik fegyvert akartak szerezni és csatlakozni a harchoz. Oroszországban is elkezdtek terjedni a háború ellen tiltakozó és letartóztatásba kerülő oroszok videói, az ukránok pedig videókat tettek közzé orosz katonák megadásáról vagy elfogásáról.
A hatalom lépései
Mindkét fél használja ezt a teret a kémkedéshez. Oroszország már az invázió előtt feltörte a kormányzati minisztériumokat és megrongálta az ukrán weboldalakat. Az eddigi legjelentősebb kibertámadás, amelyet hivatalosan egyelőre nem Oroszországnak tulajdonítottak, a Viasat, a műholdas kommunikációs szolgáltató feltörése, amely más európai országokat és Ukrajnát is érintette. Az amerikai cég továbbra is azon dolgozik, hogy visszaállítsa a felhasználókat az internetre, és nemrég kijelentette, hogy továbbra is aktívan védik a szolgáltatást a rosszindulatú tevékenységektől.
Az orosz rezsim aktívan blokkolja a nyugati közösségi médiát, és elfogadta az úgynevezett „álhír” törvényt, hogy ellenőrizzék a belföldi narratívát. Szintén magas pénzbírsággal fenyegeti a Wikipédiát, ha nem távolít el bizonyos információkat a háborúról, amelyeket pontatlannak tart.
Eközben az ukrán önkéntes hackerek és más hackercsoportok - köztük az Anonymous csoport - előrehaladást értek el az orosz kormányzati webhelyek és szolgáltatások megzavarásában. Eddig azonban nem történtek nagymértékben legyengítő kibertámadások az infrastruktúra ellen, a jelentős károkat a hagyományos támadások és fegyverek okozták.
Látunk-e a majd kiberháborút?
A közeljövőben a kibertevékenységek valószínűleg a propaganda, valamint a kommunikáció és a szolgáltatások megzavarásának területén maradnak. Ebben a konfliktusban a teljes kiberháború stratégiailag nem tűnik hasznosnak, bár a kibertevékenységek - köztük a dezinformáció - folytatódni fognak. A dezinformáció továbbra is hatékony eszköz marad, különösen akkor, ahogyan a mesterséges intelligenciát használó digitális propagandatechnikák egyre kifinomultabbak lesznek.
A kiberműveletek és a félretájékoztatás környezete egyre bonyolultabb, ami ebben a konfliktusban is megmutatkozik. Az új szereplők bevonása a közösségi médiában a fiataloktól a kis és nagy magáncégekig, az online tartalmakkal foglalkozó civilekig, lehetetlenné teszi a környezet ellenőrzését, és potenciálisan számos új célpontot teremthet a konfliktusokban az államokon kívül.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Az uniós tagállamok Ukrajna lőszerszükségletének több mint 50 százalékát képesek fedezni. 
