Egyelőre még nem tudjuk pontosan, mi történt Jevgenyij Prigozsinnal augusztus 23-ának délutánján, de az biztosnak látszik, hogy a Wagner-zsoldoshadsereg alapítója és vezetője meghalt, amikor magánrepülőgépe lezuhant. Azóta az orosz hatóságok DNS-vizsgálati eredményekre hivatkozva is megerősítették a tényt. Minden más egyelőre spekuláció, pletyka, fél- és dezinformáció. Mégis, a közhangulat most nagyjából az a világban, hogy ha megnyílna a föld, és Prigozsin szelleme maga esküdne meg rá, hogy véletlen baleset történt, a többség akkor is Putyint sejtené az események mögött.
Teljes joggal. Ha azt nézzük, kinek volt alkalma, módja és eszköze Prigozsin gépét eltüntetni az égboltról, illetve – és ez talán még fontosabb – kinek állt ez érdekében, akkor minden a Kreml ura, de legalábbis a biztonsági szolgálatok vagy a védelmi minisztérium az ő jóváhagyása nélkül ilyen akciót nem indító vezetése felé mutat.
A nyomok a Kremlhez vezetnek
Vannak persze bizonyítéktöredékek, félinformációk, mint hogy a roncson légvédelmi rakéták repeszei által okozott sérülésekre emlékeztető nyomokat találtak, vagy hogy az amerikai hírszerzéssel kapcsolatban álló jólértesült személyek szerint az akciót az orosz hírszerzés hajtotta végre az elnök parancsára, és két S-300 légvédelmi rakéta találta el a gépet, mások szerint bombát helyeztek el a magángépen. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a gép külső behatás miatt zuhant le (hiszen már a levegőben több darabra szakadt a felvételek tanúsága szerint).
The wing and landing gear of Prigozhin's business jet were found!
— MAKS 23 (@Maks_NAFO_FELLA) August 25, 2023
They fell 3 kilometers from the plane's crash site and several hundred meters from where the tail was found. pic.twitter.com/HZ81O3CrAn
Elméletben elképzelhető, hogy az akciót az orosz hadügyminisztérium vagy a GRU (katonai hírszerzés) valamelyik fejese saját szakállára rendelte el, bízva az elnök utólagos jóváhagyásában, de legalábbis beletörődésében, azonban ennek valószínűsége igen csekély. Akármit is gondolunk Putyin hatalmának esetleges gyengüléséről, azért az elnök egykori bizalmasa, az orosz érdekek külföldi érvényesítésének fontos eszköze, a Wagner vezetője ellen valószínűleg senki nem mert volna előzetes, a legmagasabb szintről érkező jóváhagyás nélkül lépni.
Azt az apróságot se felejtsük el, hogy mindez éppen pontosan 60 nappal a kurtán-furcsán hamvába holt Wagner-lázadás/puccskísérlet után történt, és hogy véletlenül éppen ugyanazon a napon, amikor kiderült, leváltják az orosz légierő (és ezzel az eseményekben talán tevékeny szerepet játszó orosz légvédelem) éléről a korábban az ukrán erők főparancsnokaként szolgáló, Prigozsin egyik szövetségesének számító Szergej Szurovikint. Annak is van egy szimbolikája, hogy a lázadás idején orosz harci gépeket lelövő Wagner vezetőjét éppen a repülőgépén érte a halál. Nyugodtan kimondhatjuk tehát: Prigozsinnal Putyin utasítására végeztek.
Ha esetleg mégsem így volt, az sem igazán számít, ha a lehetséges következményekre vagyunk kíváncsiak. Mivel döntő és egyértelmű bizonyítékokra nem számíthatunk, a lényeg az lesz, hogy kit tartanak Oroszországon belül és kívül a parancs kiadójának. Egy (persze megbízhatatlan, és nehezen ellenőrizhető) gyorsfelmérés szerint az orosz válaszadók 1 százaléka gondolta azt, hogy véletlen baleset történt, és nyugodtan feltételezhetjük, hogy ahogy a világban, úgy Oroszországban is az emberek, és ezzel a politikusok, gazdasági és katonai erős emberek túlnyomó többsége azt gondolja, Putyin parancsára végeztek Prigozsinékkal.
Méghozzá látványosan egyértelmű és kegyetlen módon. Persze egy ablakon kiesés, egy lépcsőházban lezuhanás, egy mérgezett tea, egy előjelek nélkül érkező szívroham vagy egy sajnálatos baleset sem számít éppen a kegyes halál kategóriájába, de mégis más, mint az orosz légtérben légvédelmi rakétával vagy bombával, kilenc másik emberrel együtt végezni valakivel. (A gépen utazók közül a Wagnerhez tartozókra még lehet mondani, hogy Prigozsinnal együtt megérdemelték a sorsukat, de a személyzet tagjaira ez nem vonatkozhat.) Ez nem egyszerű leszámolás, az útból félreállítás volt, hanem látványos üzenet.
Hibátlan kivitelezés, hibás tervezés?
De milyen jelzést is küldött ezzel a világnak és Oroszországnak Vlagyimir Putyin? Nem lehet, hogy elszámolta magát? Az akció kivitelezése mindenesetre profi volt. Nemcsak Prigozsin, hanem a Wagner névleges alapítója, a katonai műveletek irányításáért felelős Dmiitrij Utkin, valamint a szervezet logisztikai és biztonsági hátországának biztosításáért felelős alvezére, Valerij Csekalov is a gépen volt, így a Wagnert egy pillanat alatt lefejezték.
A Wagner katonáit ráadásul már a lázadás után szétszórták szabadságra, Belaruszba, Afrikába, különböző orosz régiókba, részben a védelmi minisztérium parancsnoksága alá. Már este érkeztek azok a hírek, hogy a Wagner belarusz bázisainál lekapcsolták az internetet, a magánhadsereg egységei nyilván mindenhol megfigyelés alatt voltak. Szurovikint, akiről egyébként nem tudjuk, milyen szerepet játszott a korábbi lázadásban, eltávolították, korábbi hírek szerint is több, Wagnerrel szimpatizáló orosz parancsnokot helyeztek parkolópályára.
Ráadásképpen az eltelt időben Putyin a Roszgvargyija egységeit is megerősítette, olyasféle szervezett válasz, mint a híres júniusi „moszkvai menetelés” most fel sem merült. Ezért nem kell talán komolyan venni azokat a fenyegetőzéseket, amelyek állítólagos Wagner-katonáktól érkeztek, hogy mennek bosszút állni Moszkvába, mondjuk néhány száz vagy ezer nagyon dühös, gátlástalan, felfegyverzett ember szervezettség nélkül is tud csúnya dolgokat csinálni, de ezek között a Kreml elfoglalása vagy Putyin hatalmának megdöntése nem szerepel.
Ha viszont már a Wagnernél és az orosz haderőnél tartunk, akkor azért felmerül egy-két kérdés. Hiába ismerte be hosszú évek tagadása után Putyin, hogy a zsoldoshaderő tulajdonképpen az orosz állam irányítása alatt és anyagi támogatásával működött, azért tagjainak többsége biztosan a frontra rendszeresen kijáró, érdekükben a honvédelmi minisztériummal is összeakaszkodó, a zsoldosok körében „Apuci”-ként is becézett Prigozsint, illetve Utkint tartotta parancsnokának. Persze vannak közülük, akiknek a pénz volt a legfontosabb, és most különösebb megrázkódtatás nélkül átigazolnak valamelyik másik, a Wagner utódjának kijelölt magánhadseregbe, de biztos nem mindenki lesz ezzel így.
Az ukrán fronton ugyan már a bahmuti kivonulás óta nem volt nagy szerepe a Wagnernek, de az éppen igencsak forrongó, az oroszok által régóta a Nyugat elleni harc fontos terepeként kezelt Afrikában, illetve mondjuk Szíriában annál inkább. Nem véletlen, hogy egy a merénylet estéjén előkerült elmélet szerint az Afrikából a merénylet előtt hazaérkező Prigozsin vezető orosz tisztviselőkkel, sőt talán magával Putyinnal is tárgyalt vagy készült tárgyalni afrikai terveiről, és úgy gondolta, olyan vonzó ajánlatot tud az elnök asztalára tenni, ami egyben az ő életbiztosítása is lett volna.
Mi lesz most a Wagner, következésképp Oroszország pozícióival Afrikában? Nyilván erre is születtek tervek a Kremlben, de arra is, hogy tavaly februárban néhány nap alatt beveszik Kijevet – szóval arra azért nem vennénk pollóniumos teát, hogy ezek be is válnak.
Ott van aztán a reguláris orosz haderő helyzete. Bár a Wagner és a védelmi minisztérium, pontosabban annak a Sojgu-Geraszimov-tengelyhez hű szárnya között nagyon feszült volt a helyzet, Prigozsin azért sok orosz katona szemében is az igazságot kimondó, a harctéren pedig eredményeket szállító, népszerű figurának számított. Olyan orosz közösségi médiás posztok is születtek az elmúlt napokban, amelyek szerint ez lehet az utolsó csepp a pohárban, amiért fellázadnak a rezsim ellen az orosz katonák. Erre azért talán nem érdemes számítani, de az biztos, hogy az amúgy is rogyadozó harci szellemnek biztosan nem tesz jót Prigozsin csúnya végzete.
Ha pedig onnan nézzük, hogy az orosz parancsnoki struktúrából egyszerre tűnt el Szergej Szurovikin, illetve Jevgenyij Prigozsin, akkor nagyjából két olyan utolsó embertől szabadult meg Putyin, akik valamiféle eredményeket tudtak felmutatni a fronton. Prigozsin ugye – most ne nézzük, milyen áron – csak leszállította Bahmutot, Szurovikin pedig káosz és összeomlás nélkül vezényelte le a herszoni kivonulást, illetve ő lehetett a kiötlője az ukrán energiainfrastruktúra elleni téli támadássorozatnak is, ami nem kényszerítette térdre Kijevet, de kellemetlen perceket, órákat, napokat okozott a kijevi vezetésnek és az ukrán lakosságnak.
Az ígéret csak szép szó?
Mindez megérte volna azért cserébe, hogy a Wagner-lázadás idején megfutamodással, gyengekezűséggel vádolt Putyin végre erőt mutasson? A helyzet az, hogy ennek eldöntéséhez még korán van. Az biztos, hogy rövid távon az orosz elnök jól jön ki ebből a történetből: eltávolított egy ellene korábban majdnem nyílt kihívást intéző „erős embert” a sakktábláról, és megmutatta más szereplőknek, hogy mire számíthat, aki őt nyilvánosan megalázza. Az orosz katonák, a Wagner megmaradt tagjai, vagy éppen más magánhadseregek tagjai is világosan láthatják, hogy mégsem bocsánatos bűn fegyveresen Moszkva ellen vonulni, orosz katonai gépeket lelőni.
De. Ahogy minden hierarchikus szervezet, a putyini orosz rezsim is valamilyen szabályok szerint működik, még ha ezek nem is feltétlenül esnek egybe az állam papíron is létező törvényeivel. Ha a Wagnert fegyverrel verték volna vissza Moszkva alól, Prigozsin pedig elmenekült volna az országból, hogy aztán levadássza valamelyik orosz titkosszolgálat, az „rendben” lett volna-e szabályok szerint.
Csakhogy itt nem ez történt. Ugyan valószínűleg soha nem tudjuk meg, pontosan milyen alku született Putyin, Prigozsin és Lukasenka között a lázadás kurta-furcsa vége előtt, a Wagner katonái és Prigozsin valamiféle amnesztiát kaptak.
A Wagner-vezér talán egy ideig valóban tartózkodott Belaruszban (ahol elvileg száműzetésbe kellett volna vonulnia), de látszólag minden aggodalom nélkül járt-kelt Oroszországban, sem vagyonát, sem családját nem igyekezett kimenteni az országból. Még a július 27-28-án Szentpétervárott megrendezett Afrika-Oroszország csúcson is megjelent, fénykép is készült róla, ahogy mosolyogva rázzák egymás kezét a Közép-afrikai Köztársaság elnökével.
Ha nem feltételezzük, hogy egy világszerte ismert figura az orosz hatóságok tudta nélkül jelent meg egy jól védett, nemzetközi diplomáciai eseményen, akkor mindezt Putyin engedelmével tette. Előtte Afrikában tűnt fel, ahol az elvileg a partvonalra szorított Wagner afrikai tevékenységének folytatását ígérve igyekezett újabb zsoldosokat toborozni.
“Does one need to be able to forgive?”
— Julia Ioffe (@juliaioffe) August 23, 2023
“Yes, but not everything.”
“What can’t be forgiven.”
“Betrayal.” pic.twitter.com/lelXsOcPSV
Mi sem bizonyítja jobban, hogy Prigozsin bízott Putyin ígéretében, mint hogy két legfontosabb Wagner-alvezérével együtt felült egy védtelen polgári gépre az orosz légtérben. (Ez egyébként még így is szinte megmagyarázhatatlan vakmerőség volt. Elképzelhető, hogy Putyin végső döntése mögött is ez a kihagyhatatlan alkalom volt – a teljes Wagner-vezérkar egy akcióban történő kiiktatásának nem tudott ellenállni.
Ha ott lett volna a veszély, hogy Prigozsin halála után Utkinék még össze tudják rántani a Wagner egyes részeit egy szervezett válaszra, talán még – valameddig – élhetett volna tovább Prigozsin is.) A gép füstölgő roncsairól készült felvételeket nézve az orosz elit minden tagjának világossá kellett válnia: Putyin soha nem bocsát meg, és nem tartja magára nézve kötelezőnek a megállapodásokat.
Az biztos, hogy ezután mindenki még inkább többször is meg fogja gondolni, hogy ujjat húzzon Putyinnal. De az is, hogy aki úgy érzi, kiesett az elnök kegyeiből, és attól fél, hogy hamarosan egy ablakból is kieshet, az tudni fogja, nem érdemes alkut kötnie Putyinnal, hanem két választása van: elfutni vagy harcolni a végsőkig. A következő ember, aki fegyveres lázadók élén Moszkva ellen indul, nem fog megállni – vagy győz vagy veszít, de nem fog alkut kötni azzal, aki az előző lázadót, aki megbízott benne, két hónappal később, orvul intéztette el.
Aztán ott van a hadvezetés, illetve az orosz államot átható hazugságkultúra kérdése is. Prigozsin haragjának és lázadásának első számú célpontjai, az ukrajnai hadművelet vezetésére sokszorosan teljesen alkalmatlannak bizonyult Sojgu és Geraszimov a helyükön maradtak, sőt legnagyobb ellenfeleiktől is megszabadultak a Wagner-vezér és Szurovikin személyében.
Ez mutatja, hogy Sojguék, ha a harctéren nem is, az orosz hatalmi politika útvesztőjében jól taktikáznak. De ettől nem lesznek tehetségesebb hadvezetők, ahogy a parancsnoki láncban lejjebb helyet foglaló kinevezettjeik sem, akik nem teljesítményükért, hanem lojalitásukért kerülhettek magas pozíciókba. A harctéren nap mint nap egyre rosszabb körülmények között az életüket kockáztató vagy áldozó állomány körében biztosan nem lesz népszerű az, ahogy a „fejesek” két leghangosabb kritikusát félreállították (Prigozsin mellett az egykori GRU-tiszt Igor Girkint, akit egyre kritikusabb közösségi médiás posztjai után tartóztattak le).
Prigozhin utolsó rögzített beszélgetése, a történtek fényében a hasonlat, amit használ elég szimbolikus.
— SzabadonMagyarul (@SzabadonMagyar) August 27, 2023
Lefordítottam, hogy neked már ne kelljen! pic.twitter.com/R8Gz7gswOf
Ugyanez erős figyelmeztetés azoknak, akik megpróbálnák a Kreml felé a karrierjüket féltve csak jó híreket továbbítani hajlandó bólogatójánosok által közvetített információk áradatát a valóság darabkáival árnyalni. „Ne szólj szád, és a helyén marad a fejed!” – üzenik ezek az események bárkinek, aki akár a rendszerhez vagy annak céljaihoz való hűségből felemelné a szavát a korrupció, az alkalmatlanság és a hibák ellen. Láttuk, hogy ez mire vezetett a néhánynapos diadalmenetből hatalmas veszteségekkel megvívott, immár másfél éves háború folyamán.
The Russian Ministry of Defense is reportedly prosecuting the junior officers and soldiers of a Russian unit that complained about senior commanders’ inattention to frontline issues, following a MoD pattern of deflecting blame away from senior officers. https://t.co/DwI8bEVWc5 https://t.co/BMK3UKtYvT pic.twitter.com/jX51lNzyGa
— ISW (@TheStudyofWar) August 27, 2023
Az sem elképzelhetetlen, hogy Prigozsinnak biztos helyre eltéve voltak olyan adatai, felvételei, papírjai, amelyekkel kínos perceket tud szerezni Putyinnak, és amelyek halála után elő fognak kerülni. Kérdés persze, hogy ezek az orosz nyilvánosság helyzetét ismerve eljuthatnának-e egyáltalán széles tömegekhez, és okoznának-e bármilyen látványosabb felzúdulást.
Gondolkodnivalót adott Putyin azoknak a külföldi vezetőknek is, akik a háború elhúzódása miatt esetleg elgondolkodnának egy vele kötött alkuról. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, akkor most maga Putyin adott arra bizonyítékot, hogy ő pontosan addig tart magára kötelező érvényűnek egy megállapodást, amíg az saját vélt vagy valós érdekeivel összhangban van. Ezzel nemcsak saját alkupozícióit gyengítette még tovább a világban, de azoknak az elvben semleges politikusoknak vagy szakértőknek is megnehezítette a dolgát, akik az Oroszországgal való kiegyezés mellett kardoskodnak (vajon hogyan vélekednek erről a Karmelita környékén, érdekes lenne tudni…).
Afrikai gondok
Vannak azért ezeknél közvetlenebb gondjai is az orosz vezetésnek. Afrikának fontos szerepet szántak az orosz stratégák a Nyugat destabilizációjában, az Oroszország körüli diplomáciai karantén kiszélesítésében. Márpedig az orosz érdekeket jórészt a Wagner képviselte eddig a kontinensen. (Méghozzá viszonylag olcsó és letagadható módon – erről részletesebben az alábbi dobozra kattintva olvashat.) Nem véletlen, hogy a Wagner-lázadás után nem kisebb méltóság, mint maga Szergej Lavrov állt ki és nyugtatta meg az „afrikai partnereket”, hogy a magánhadsereg a kontinensen a megszokott mederben fogja folytatni a munkáját.
Prigozsin, Utkin és Csekalov halálával a Wagner szerteágazó tevékenységeiben még akkor is fennakadások lesznek, ha egyik alvezér sem dönt úgy, hogy szeretett és rettegett vezéreik halála miatt megszakítják a kapcsolatukat az orosz rezsimmel, vagy akár szembefordulnak vele. Prigozsinék egyrészt saját személyes „brandjük” révén is biztosították a zsoldosok engedelmességét, másrészt valószínűleg csak ők látták át a szóbeli alkukkal, személyes kapcsolatokkal, fedőcégekkel, fegyverkereskedőkkel és csempészekkel teli félvilági zűrzavart, ahogy a Wagner külföldi akcióit letárgyalták, pénzelték, irányították és utánpótlással látták el.
Wagner PMC headquarters in St Petersburg tonight. pic.twitter.com/Ejoa77Bg3z
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) August 23, 2023
Akár átveszik a Wagner helyét újabb orosz magánhadseregek (a Gazpromhoz köthető Redut tűnik most a legerősebb jelöltnek, ahova több Wagner-parancsnok is átigazolt már), akár a Wagner élére ültetnek megbízhatóbbnak ítélt egyéneket, akár a reguláris orosz haderő kénytelen belépni a Wagner hagyta űrbe, ez nem lesz egyszerű, fennakadások nélkül végrehajtható feladat.
Persze gondolhatjuk, hogy Putyin nem saját személyes bosszúvágya által elvakítva, hanem minden bel- és külpolitikai következménnyel számolva döntött, és arra jutott, hogy Prigozsinék látványos kivégzésével többet nyer, mint amennyit veszít. Csak az a kérdés, hogy ugyanazokra a tanácsadókra támaszkodott-e, akik olyan információkkal látták el, amelyekből arra következtetett, hogy az Ukrajna elleni indított invázió egy néhány napos, könnyed hadgyakorlat lesz.
Privátbankár vélemény
Gyorsan szögezzük le: Jevgenyij Prigozsin egy igazi szörnyeteg volt.
Kezéhez a Wagner vezetőjeként már az ukrajnai háború előtt is ártatlanok és kevésbé ártatlanok ezreinek vére tapadt, és a számláló szemmel követhetetlen gyorsaságra kapcsolt a bahmuti harcok idején. Még azt se lehet állítani, hogy Prigozsin legalább a saját embereivel szemben mutatott volna valami könyörületességet, az „árulókat” (akik közé azok is beletartoztak, akik lehetetlen helyzetben meg merészelték adni magukat) hírhedt módon egy Wagner-jelvénnyel ellátott kalapáccsal végezték ki emberei, az orosz börtönökből kihajtott „önkénteseket” számolatlanul küldte az ukrán golyók és tüzérségi lövedékek útjába, a szinte biztos halálba. Sőt, még az sem mondható el róla, hogy mindezt valamilyen felsőbb ügyet önzetlenül szolgálva tette volna.
Közismert, hogy dúsgazdag ember lett mások verejtéke, de főleg vére révén. Nehéz elképzelni egy Oroszországot, ami a jelenleginél sokkal rosszabb és nemzetközileg veszélyesebb hely lenne, de egy Prigozsin vezette Oroszország legalábbis esélyesként indult volna.
Mindennek fényében elképesztő, hogy az ember mégis egyfajta, ha nem is rokonszenvet, de elismerést kezdhetett érezni Prigozsin iránt az elmúlt hónapokban, és nem csak azért, mert újságíróként lenyűgöző és kattintékony volt az a „kontent”, amit szolgáltatott. Lehet, hogy csak színjáték volt, lehet hogy saját érdekei vezérelték, de mégis ő volt egyedüliként az orosz vezetők közül, akit legalább egy kicsit felkavart látszólag, hogy emberek ezreit vezényli a halálba egy értelmetlen háborúban.
Prigozhin showed fresh losses of Wagner PMC and blamed Shoigu and Gerasimov for them.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) May 5, 2023
He says the ammunition shortage has reached 70% and seems to be on the verge himself. pic.twitter.com/lRiGjApC5n
Miközben Sojgu, Putyin vagy Lavrov rezzenéstelen arccal tagadja le a legborzalmasabb háborús bűncselekményeket, hazudozik a saját állampolgárai szemébe is a háború állásáról, küldi a vágóhídra oroszok ezreit, Prigozsin legalább üvöltve káromkodott, és közben személyes kockázatokat is vállalt mind a fronton, vagy legalábbis annak közelében, mind azzal, hogy tetemre merte hívni, még ha nem is Putyint személyesen, de a hadsereg vezetőit.
A Wagner-lázadás óráiban persze nem igazán tudta az ember, miben is kéne reménykednie, de tény, hogy egy pillanatra felcsillantotta a Putyin nélküli Oroszország és a háború gyors végének – minden bizonnyal már akkor is csalfa – reményét. Soha nem fogjuk megtudni, mi járt Prigozsin fejében, amikor alkut kötött Putyinnal, de ez, és ennek az alkunak a véres felrúgása volt az, amivel ez a véres kezű szörnyeteg, akit egy jobb maffiából is kinéztek volna, erkölcsileg végleg az orosz állam elnöke fölé tudott kerekedni.
Persze ez többet mond el Putyinról, mint Prigozsinról, de akkor is: végül nem ő volt az, aki sunyi módon hátbaszúrta egykori harcostársát. Ettől még túlzás lenne azt mondani, hogy nyugodjon békében (különösen a még talán nála is rémesebb Utkin mellett). De talán egy egészen apró, észrevehetetlen fejbólintást megérdemel így, most már biztosan a síron túl.
Szokás szerint érdemes megnézni Perun legújabb, Prigozsin halálát feldolgozó videóját, amelynek egyes részei e cikk elkészítéséhez is nagy segítséget nyújtottak:
Két héttel az Aszad-rezsim bukása után a szíriai menekültek levelet kaptak az osztrák bevándorlási hivataltól, amelyben közlik, hogy eljárást kezdeményeztek a menedékjoguk visszavonására. 
