Van egy jelenet Donald Trump négy évvel ezelőtti beiktatási beszédének végén, amely többet mond minden szónál: miközben az új elnök színpadiasan felemeli öklét, és ünnepelteti magát a tömeggel, háta mögött feláll egy magas, jól öltözött férfi. Az egybegyűltekhez hasonlóan megtapsolja a beszédet, majd gratulál Trumpnak, még vállon is paskolja.
A férfi nem más, mint Barack Obama, az Egyesült Államok távozó elnöke. (A jelenet a 17. percnél látható az alábbi videón.)
Persze a helyzetben van valami természetellenes. Obama mosolya kényszeredett, gesztusain érződik, hogy mihamarabb túl lenne az egészen. Hiszen egy olyan politikusnak gratulál, aki attitűdjében, habitusában, értékeiben nagyon távol áll tőle – mintha két külön világ fogna kezet.
A lényeg azonban mégiscsak az, hogy Obama ott van a beiktatáson. Mint ahogy ott van Joe Biden és Bill Clinton is. Ott vannak, és megadják a tiszteletet Trumpnak.
Hiszen nagyon jól tudják, hogy őt – bármit is gondoljanak róla – az amerikai nép választotta meg. Ezt pedig tiszteletben kell tartani.
Ma Joe Biden „megkoronázására” készül a világ. Ma ő mond beszédet a Capitolium pompás kupolája előtt. Az ő beiktatása azonban más lesz a korábbiaknál.
A Covid-járvány miatt nem lesz ünneplő tömeg, és üresen marad majd a távozó elnöknek fenntartott szék is.
Trump, akit a proteszthullám és a Kék Fal buktathatott meg, ugyanis nem teszi meg azt a gesztust Bidennek, amit négy éve megtett neki Obama, és ami történelmileg is a protokoll része. Azaz ő nem megy el a beiktatásra.
Ehelyett a marylandi Joint Base Andrews katonai légibázison tart búcsúfogadást, majd még utoljára beszáll az elnöki különgépbe, és elrepül a floridai Palm Beachbe, ahol a golfpályája van. Hogy visszatér-e valaha, az a jövő kérdése. Búcsúzóul (?) azt üzente: mozgalma csak a kezdet.
Utoljára egyébként 152 évvel ezelőtt, 1869-ben fordult elő, hogy egy hivatalban lévő elnök nem ment el a hatalomátadási ceremóniára: akkor a demokratapárti Andrew Johnson bojkottálta politikai okokból a republikánus Ulysses S. Grant beiktatását. De az egy másik kor volt: a súlyosan megosztott ország még lábadozott a polgárháború okozta pusztításból.
A megosztottság ugyanakkor most is óriási: novemberben Bidenre 81 millióan szavaztak – 15 millióval többen, mint Hillary Clintonra 2016-ban –, Trumpra pedig 74 millióval adták voksukat – 11 millióan többen, mint négy évvel korábban.
Mindkét tábor felduzzadt, az árkok pedig egyre mélyebbnek tűnnek.
Polgárháború ugyan szerencsére nincs, de a politikai szembenállás olykor már fizikai erőszakba csap át: gondoljunk csak az amúgy jogos felháborodásból született Black Lives Matter-mozgalom körüli vadhajtásokra – még ha sajtóhírek szerint a tüntetések nagy többsége békés is –, vagy a Trump-hívek Capitolium elleni ostromára.
Ebben a helyzetben olyan elnökre lenne szükség, aki nem megoszt, hanem egyesít. Biden ígéri, hogy ilyen lesz.
Nem szabad többé ellenségként kezelni ellenfeleinket. Itt az idő, hogy meghallgassuk egymást, és meggyógyítsuk Amerikát
- mondta győzelmi beszédében tavaly novemberben.
Sajtóhírek szerint hasonló hangot üt meg mai beiktatási beszédében is, amelyen állítólag november óta dolgozik. A fő téma az „Egységes Amerika” lesz: a nemzet egyesítése és meggyógyítása.
Biden mellett szól a tapasztalat: már 1972-ben beválasztották a Szenátusba, amelynek 2009-ig tagja volt. 2009 és 2017 között, az Obama-korszakban pedig az Egyesült Államok alelnökeként tevékenykedett.
Az általam ismert három legempatikusabb ember az amerikai politikában Joe Biden, George Herbert Walker Bush (amerikai elnök 1989-től 1993-ig) és John Lewis (polgárjogi aktivista). Amikor a társaságukban voltál, azt érezted, hogy mintha őszintén érdekelné őket, hogyan látod a világot. Ez politikai értelemben fontos képesség
- mondta róla Jon Meacham, aki a beszédírásban segíti.
Kora – novemberben töltötte be 78. életévét, tehát ő a legidősebb vezető az ország történetében – ugyanakkor hátrány is lehet. Amerikai elnöknek lenni nem nyugdíjas állás, elképesztő energia kell hozzá. Kérdés, hogy bírja-e majd a strapát.
Persze legalább ilyen fontos kérdés, hogy képes lesz-e megszelídíteni a Trump-hívőket, 74 millió embert ugyanis nem lehet karanténba zárni.
A törésvonalakat látva az ország egyesítése jelenleg illúziónak tűnik –
egyelőre akkor is elégedett lehet, ha nem robban fel alatta a lőporos hordó.
Pirosban az amerikai és az európai tőzsdék is. 
