3p
Már a jegybankon belülről is van a keddi kamatvágást valószínűsítő prognózis - igaz, nem a Monetáris Tanácsból érkezett. Nagy Márton szerint a jegybank több mint 2 százalékpontnyi GDP-növekedéshez járult hozzá a kamatcsökkentéssel, a célzott programokkal - és természetesen mostanra eljött a felminősítésünk ideje.

Nincs defláció - de azért jöhet a kamatvágás

A HBLF Pénzügyi Csúcstalálkozóján Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója elmondta: nincs defláció Magyarországon. A szabályozott árak és az üzemanyagárak, magyarán a rezsicsökkentés és az olajárak miatt van negatív tartományban az infláció - emiatt Magyarországon egészen más a helyzet, mint az eurózónában. Az inflációs várakozások horgonyzottak, a negatív infláció átmeneti jelenségnek tekinthető.

A monetáris politika horizontján azért veszélybe kerülhet az inflációs cél, indokolt lehet a további lazítás - a Monetáris Tanács Nagy Márton szerint elég valószínű, hogy már a következő ülésén, azaz kedden alapkamatot csökkent. Ahogy a korábbi kamatcsökkentések, a további lazítás is általános gazdaságélénkítő hatású lesz.

 

 

Gazdaságélénkítés célzott programokkal: fordulatot hozott az NHP

Ami a célzott programokat illeti: Növekedési Hitelprogram 2013 végére fordulatot okozott a hitelezésben - a visszaesés helyett a vállalati hitelállomány szinten marad. Az azonban még nem elegendő, a cél hitelállomány emelkedésének beindítása - ehhez indult be az NHP+, ami kockázatosabb vállalkozásoknak is ad már forrást, és összességében 1000 milliárd forintosra emeli a program idei keretét. Azt is látni azonban, hogy az NHP-n kívüli vállalati hitelállomány is lassuló ütemben csökken, a folyamat megfordulhat.

Nagy Márton a Privátbankár.hu korábbi konferenciáján

Ha a kamatcsökkentések és a célzott programok, az NHP hatását összeadjuk, 2,1 százalékos GDP-növekedési hatást ért el eszközeivel a jegybank - mondta Nagy Márton.

Csökken a külső kitettségünk

Ehhez még hozzájön a kéthetes jegybanki kötvények kéthetes betétté alakítása - ennek keretében a jegybank helyett ugyanis az államot kezdte el finanszírozni a bankrendszer, ami segít a devizakitettség csökkentésében, a forintadósság arányának növelésében.

A devizahitelek forintosításában is szerepet vállalt a jegybank, az elszámolás után a háztartások törlesztési terhe jelentősen csökken, ennek pedig a növekedésre is lesz hatása.

Itt a felminősítés ideje

Nagy Márton is kitért arra: a felminősítésnek itt az ideje, a piacok már árazzák a jobb osztályzatot. Az EU-transzferek, az NHP megtámasztják a gazdasági növekedést, tartósan 3% feletti GDP-bővülés jöhet finanszírozási és keresleti oldalról is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG