4p

A BioNTech-Pfizer vakcinából az EU 300 millió adagot vásárolhat, amit arányosan osztanak el a tagállamok között. A németek kétharmadát jövő nyárig beoltanák.

Jó esetben már idén megkezdődhet a mainzi BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésben készült koronavírus-ellenes vakcina tömeggyártása.

Sierk Poetting, a német biotechnológiai cég pénzügyi igazgatója a Stuttgarter Nachrichtennek és a Stuttgarter Zeitungnak azt mondta: elméletileg lehetséges, hogy még idén jóváhagyják az oltóanyagot az EU-ban, év végéig pedig képesek legyártani 50 millió adag vakcinát.

Megtalálták az ellenszert? A BioNTech egyik épülete Mainzban 2020. november 10-én. EPA/RONALD WITTEK
Megtalálták az ellenszert? A BioNTech egyik épülete Mainzban 2020. november 10-én. EPA/RONALD WITTEK

Az igazgató teljesíthetőnek tartja a német kormány célkitűzését, amely szerint jövő nyárig a németek 70 százalékát be lehet oltani.

Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy sikerüljön. Ha minden gyár csúcsra pörög, elérhetjük ezt a célt

- mondta a pénzügyi igazgató.

300 millió adagot vesz az EU

Az Európai Bizottság tegnap közölte, hogy lezárta a tárgyalásokat a két céggel az oltóanyag európai biztosításáról. A megállapodást ma hagyhatják jóvá az uniós biztosok.

A tagállamok ezt követően dönthetnek arról, milyen mennyiségben kívánnak oltóanyagot venni, ugyanakkor Brüsszel szándéka szerint azt arányosan osztják majd el.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az EU akár 300 millió adagot is vásárolhat (ebből 100 millió opció).

Az EU még júniusban fogadta el oltóanyag-stratégiáját azzal a céllal, hogy egy-másfél éven belül minden európai állampolgár számára biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson.

A BioNTech a héten azt közölte, hogy eddig 570 millió adag vakcina szállításáról írt alá megállapodást az EU-val, valamint több más országgal – a többi közt az Egyesült Államokkal, Kanadával, Japánnal, Hongkonggal és Makaóval  – az idei és a jövő évre. További 600 millió adagra vételi opció van érvényben.

Hozzátették: a megállapodások megvalósítása a klinikai teszteredményektől és az engedélyezeséktől függ.

Itt az áttörés?

Mint arról lapunk is beszámolt, a két cég a héten azt is bejelentette, hogy vakcinájának a hatékonysága több mint 90 százalék a tesztelés harmadik, befejező szakaszában gyűjtött előzetes adatok alapján.

A Pfizer vezére, Albert Bourla azt mondta:

Ez nagy nap a tudománynak és az emberiségnek.

A Die Welt szerint a két cég egy tudományos szaklapban készül megjelentetni a teszteredményeket.

Emellett persze számos más gyógyszergyártó is dolgozik koronavírus-ellenes vakcinán.

Az Oxfordi Egyetem és az AstraZaneca brit gyógyszergyár által közösen kifejlesztett vakcináról például október végén láttak napvilágot olyan teszteredmények, amelyek szerint az oltóanyag  immunissá teheti az időseket a koronavírussal szemben.

Optimista becslések szerint ezt a vakcinát már januárban megkaphatják egyes veszélyeztetett csoportok, például brit egészségügyi dolgozók.

Kína és Oroszország ugyanakkor már használja is saját fejlesztésű oltóanyagait. A kínai gyógyszerkutató cég, a Sinovac október közepén kezdte el árulni vakcináját néhány kiválasztott kínai városban egy sürgősségi program részeként, amelyben több százezer ember vesz részt.

Oroszország pedig már szeptember elején elérhetővé tette polgárai számára saját fejlesztésű oltóanyagát, a Sputnik V-t. Ezt a vakcinát Nyugaton kétkedve fogadták, orosz sajtóhírek szerint ugyanakkor már több mint húsz ország rendelt belőle.

Orbán Viktor miniszterelnök korábbi közlése szerint  

Magyarország az összes európai beszerzési programban részt vesz, ugyanakkor tájékozódik az orosz és a kínai vakcinák előállításának és beszerzésének körülményeiről is.

Megugrott az áldozatok száma

Ami az aktuális járványhelyzetet illeti, Európában a legtöbben, csaknem 50 ezren az Egyesült Királyságban haltak meg a Coviddal összefüggésben; Olaszországban 42 ezren, Franciaországban 41 ezren, Spanyolországban 39 ezren, Magyarországon 2697-en veszítették életüket.

Ezekben az országokban az elmúlt hetekben jelentősen nőtt az elhunytak száma, ezért a hatóságok ismét jelentős korlátozásokat vezettek be.   

A karanténmentes Svédországban ugyanakkor egyelőre nincs második hullám, ott 6057 áldozatot regisztráltak. (Jegyzetünk: Menekülés a Covid-disztópiából avagy mit tanulhatunk a svédektől?)

A világon a legtöbb áldozatot (csaknem 240 ezret) az Egyesült Államokban jegyezték fel. Globálisan több mint 51 millió fertőzöttet diagnosztizáltak. Közülük 1 millió 273 ezren vesztették életüket, több mint 33 millióan meggyógyultak.

UPDATE:

Az Európai Bizottság ma engedélyezte a BioNTech és a Pfizer által kifejlesztett vakcina beszerzését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG