|
| Donald Trump a Kansas állambeli Wichitában tartott jelölőgyűlésen 2016. március 5-én. (MTI/AP/Charles Rex Arbogast) |
Európában már évek óta érezzük az 1930-as évek politikai dinamikájára hajazó folyamatokat, néptribunok emelkedtek fel számos országban. Nem kellett sokat várni, és már az Egyesült Államok sem tudja letagadni a kezdődő Weimarizáció diszkrét báját. A washingtoni és brüsszeli politikai osztály többségében lefáradt és elszakadt a valóságtól.
Az Atlanti-óceán mindkét partján a 2008-as pénzügyi válság máig ható következményeként az alacsony-keresetűek társadalmi mobilitása leállt és a béreik nyomott szinten ragadtak. A frusztrált országok alsóbb néprétegei radikális változásokat akarnak látni, ezért az eddig olyan jól működő tradicionális pártrendszer világában hirtelen anarchikus politikai áramlatok erősödtek meg. Nő a bizalmatlanság, a kiábrándultság és a politikai vezetőgárda teljes elutasítása.
Fogyatkozik a középréteg, a demokrácia tartópillére és eközben sokan egyre inkább a politikai szélhez igazodnak. Branko Milanovic New York-i professzor az új könyvében dokumentálja az ipari világban zsugorodó középosztály jelenségét. Ez a negatív folyamat nemcsak szabadverseny élharcosaiként működő Egyesült Államokban és Egyesült Királyságban játszódik le az utóbbi időszakban, hanem az egyenlőség-pártibb országokban is, mint Németország és Svédország. Milanovic szerint márpedig a középosztály a demokrácia és stabilitás bástyája és hagyományosan az a társadalmi réteg, amely elkerüli a bal- és jobboldali szélsőséget.
|
| Káncz Csaba |
Lázadás Amerikában is
Trump szabadkozik, hogy ő csupán „üzenetközvetítője” az amerikai társadalom bajainak és ez a frusztráció akár a választási győzelmet is elhozhatja számára az ősszel. El kell ismerni, hogy akárcsak Európában, a tengerentúlon is érezhető a régi politikai garnitúra legitimációs válsága. Választók milliói idegenedtek el és fordulnak el undorral a pártokráciától, miközben visszavonulóban vannak a hagyományos nagy pártok, a szociáldemokraták és a mérsékelt konzervatívok.
Trumpot pedig valószínűleg egy szélesebb globális dinamika megjelenítőjeként érthetjük meg: a globális versenyt és nyitott határokat ösztönző intézmények és pártok elleni tömegmozgalom kifejezőjeként. Tévedés lenne azt gondolni, hogy ez új jelenség a történelemben. Paul De Grauwe, a Londoni Közgazdaságtudományi Egyetem politológia professzora figyelmeztet, hogy itt visszatérő jelenséget látunk. Mégpedig a két világháborút megelőző években láttunk már hasonló politikai dinamikát a globalizáció megrendülésekor. A globalizáció ’aranykorának’ a múlt század fordulóján az Első Világháború vetett véget, míg az 1930-as évek politikai turbulenciái egy másik világháborúba torkollottak.
Harold James a Princeton professzora szerint a globalizáció túlzásai elleni visszacsapás során egyes országok protekcionizmusa gyakran más nemzetek kárára következik be. Ez felkorbácsolja a nacionalizmust és a hajlandóságot fegyveres konfliktus lefolytatására. A kialakult óriási társadalmi különbségek miatt széles néprétegek akarják levezetni jogos dühüket és találják meg az utat az unortodox politikai vállalkozók felé.
Káncz Csaba jegyzete
Bár Azerbajdzsánt sokan még mindig csak egy szovjet utódállamként tartják számon, az ország az elmúlt harminc évben látványos fejlődésen ment keresztül. 
