5p

Nemrégiben a vuhani piacról származó genetikai mintákat töltöttek fel egy nemzetközi adatbázisba, majd sürgősen eltávolították, miután a tudósok rákérdeztek Kínánál. Az új adatok arra mutatnak rá, hogy a pandémia eredetét nem a denevérek okozták.

Egy nemzetközi vírusszakértői csoport tegnap azt közölte, hogy olyan, a vuhani piacról származó genetikai adatokat találtak, amelyek összefüggésbe hozzák a koronavírust az ott értékesített nyestekkel. Mindez bizonyítékul szolgálhat arra, hogy az elmúlt évszázad legdurvább világjárványát egy fertőzött nyest okozhatta, amely az illegális vadkereskedelemnek köszönhetően került a piaci forgatagba.

A genetikai adatokat a Huanan Seafood Nagykereskedelmi Piacról és környékén vett mintákból vették 2020 januárjában, röviddel azután, hogy a kínai hatóságok bezárták a piacot, miután felmerült a gyanú, hogy egy új vírus innen szabadulhatott el. Addigra az állatokat már eltüntették, az ott dolgozók lemosták a falakat, a padlót, a fémketreceket és a szállításukra használt kocsikat.

A vuhani állatpiacon ismeretlen eredetű négylábúakat is árulnak. Fotó: Depositphotos
A vuhani állatpiacon ismeretlen eredetű négylábúakat is árulnak. Fotó: Depositphotos

A nemzetközi kutatócsoport a koronavírus-pozitív mintákban a nyestekhez tartozó nagy mennyiségű genetikai mintát talált.

Ám a vírus és az állat genetikai anyagának elegye nem bizonyíték arra, hogy maga a nyest volt fertőzött, és az is elképzelhető, hogy egy másik állatról terjedt át a vírus az emberekre, vagy fertőzött személyről terjedt tovább egy nyestre.

Az elemzés ugyanakkor megállapítja, hogy a nyestek - a rókákkal rokon állatok, amelyekről tudvalévő, hogy képesek terjeszteni a koronavírust - genetikai mintáját ugyanazon a helyen találták meg, ahol a koronavírusból származókat is. Ezek a bizonyítékok  szerintük mégis alátámaszthatják azt a forgatókönyvet, miszerint a vírus egy vadon élő állatból vándorolt át az emberre.

A nemzetközi kutatócsoport eredményeit részletesen tartalmazó jelentés még nem jelent meg, a The Atlantic elemzéséről a New York Times számolt be legfrissebb számában.

Az új bizonyítékok minden bizonnyal megrázzák a világjárvány eredetéről folyó vitát, ha nem is oldják meg a kezdeti kérdést. Ugyanis az elmúlt hetekben ismét előtérbe került az úgynevezett laborszivárgás-elmélet, amely szerint a koronavírus egy vuhani kutatólaboratóriumban bukkant fel, amely az amerikai rebulikánus képviselőházi meghallgatásokhoz vezetett.

A piacról származó genetikai adatok most az eddigi legkézzelfoghatóbb bizonyítékokat kínálják arra vonatkozóan, hogy a vírus miként szóródhatott szét az emberekben a laboratóriumon kívül élő vadállatokból. A minták azt is sugallják, hogy a kínai tudósok hiányos beszámolót adtak azokról a bizonyítékokról, amelyek részletesen bemutathatták volna a koronavírus terjedését a Huanan piacon.

Jeremy Kamil, a Louisiana-i Állami Egyetem Egészségtudományi Központjának virológusa - aki nem vett részt a tanulmányban -, azt mondta, hogy „a piacról származó korai Covid-minták igenis fertőzöttek voltak vadon élő állatok DNS-ével".

Bár szerinte mindez nem elég meggyőző bizonyíték, hogy egy fertőzött állat indította el a járványt, mégis reflektorfénybe helyezi az illegális állatkereskedelmet.

Érdekes, hogy kínai tudósok 2022 februárjában publikáltak egy tanulmányt, amelyben ugyanazokat a piaci mintákat vizsgálták, mint a nemzetközi tudósgárda. Ez a tanulmány arról számolt be, hogy a minták koronavírus-pozitívak voltak, de azt mutatták, hogy a vírus nem állatoktól, hanem fertőzött emberektől származott, akik ott vásároltak vagy dolgoztak a piacon.

Később ugyanezek a kutatók, akik közül néhányan a Kínai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központtal kapcsolatban állnak, közzétették a piacon lévő minták nyers adatait a GISAID-nak, a vírusok genetikai szekvenciáinak nemzetközi adattárában. (Ugyanezeket a kínai tudósokat csütörtökön nem lehetett elérni telefonon.)

Március 4-én Florence Débarre, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ evolúciós biológusa véletlenül a Huanan piaccal kapcsolatos információk után kutatott az adatbázisban, amikor azt vette észre, hogy a szokásosnál több szekvencia bukkan fel. Majd az elmúlt héten ismét bejelentkezett, és felfedezte, hogy még több új nyers adatot lát.

A vírusszakértők azóta várták a piacról a nyers szekvenciaadatokat, amióta a 2022 februári kínai jelentésből tudomást szereztek a minták létezéséről. Egy nemzetközi csapat – amelynek tagja volt Michael Worobey, az Arizonai Egyetem evolúciós biológusa; Kristian Andersen, a kaliforniai Scripps Kutatóintézet virológusa; és Edward Holmes, a Sydney-i Egyetem biológusa – az elmúlt héten meg is kezdte az új genetikai adatok feldolgozását, amikor egy minta különösen felkeltette a figyelmüket. Ez pedig a Huanan piac egy olyan standján dolgozó szállítókocsiból származik, ahol Dr. Holmes 2014-ben maga is járt, aki akkor azt tapasztalta, hogy egy madarakkal teli ketrec tetején szintén ketrecbe zárt nyestek voltak. Tehát ez pont egy olyan környezet, amely elősegíti az új vírusok terjedését.

A kutatócsoport aztán megállapította, hogy a 2020 elején egy targoncából vett minta a vírus és egy nyest genetikai anyagát tartalmazta.

„Viszonylag gyorsan rájöttünk, hogy az egyik mintában rengeteg nyestből származó nukleinsavat találtunk a vírusnukleinsav mellett” – mondta Stephen Goldstein, a Utahi Egyetem virológusa, aki szintén dolgozott a vizsgálatban. (A nukleinsavak azok a kémiai építőelemek, amelyek genetikai információt hordoznak.)

Azonban miután a nemzetközi csapat rábukkant az új adatokra, az online adattár szabályainak megfelelően, együttműködési ajánlattal fordult a fájlokat feltöltő kínai kutatókhoz. Ezt követően a szekvenciák eltűntek a GISAID-ből. Azóta sem világos, hogy ki távolította el őket, és miért.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG