5p
Nem Magyarország az egyetlen ország, ahonnét fejvesztve menekülnek a menekültek, amint tehetik. Hogy miért, annak számos oka van, zsebpénztől a kérelmek elbírálásáig, a munkalehetőségtől a rendőri kedvességig és Angela Merkelig. Tudta, hány prostituált van Bécsben és köztük hány volt a menekült?
Keleti pályaudvar, 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Pár nappal ezelőtt, az egyik nagyobb, Magyarországról érkező menekültáradat után az osztrák és német sajtó egyaránt rácsodálkozott: Ausztrián 1-2 nap, sőt sok esetben szinte órák alatt átrobogtak a menekültek, és alig valaki akart ott maradni.

Akkor mintegy tízezer menekültből mindössze húszan kértek menekültjogot Ausztriában. A többi mind tovább akart menni Németországba, vagy azon keresztül más országokba (például Svédországba).

Huss, átsuhannak

Pedig augusztustól kezdve az osztrák kormány és civil szervezetek is nagyon készültek a menekültáradatra, sátrakat vertek fel, élelmiszert kezdtek felhalmozni. Aztán huss, jöttek, mentek, szinte senki sem maradt. (Más kérdés, hogy azóta is érkeztek újak, tegnap az osztrák vasút túlterheltségre hivatkozva állította le a Magyarország és Ausztria közötti vonatokat, valamint az Ausztria és Bajorország közötti közlekedés egy részét is.)

Pedig Ausztria majdnem olyan gazdag és fejlett ország, mint Németország, és kevésbé telített menekültekkel, logikus lenne, hogy sokan ott akarnak maradni, de mégsem. Ennek okait boncolgatja az RTL-csoporthoz tartozó német N-Tv.de.

Nem kell Dublin, Merkel

A cikk szerint az egyik oka annak, amiért mindenképp továbbmennek a menekültek, az, hogy a németek szeptember legelején kijelentették: nem alkalmazzák a szíriaiakra azt a klauzulát (Dublin), amely szerint a menekültek visszatoloncolhatóak abba az országba, ahol átlépték az EU határát.

Igaz, a gyakorlatban előtte sem alkalmazták, de ez után nyilván a szíriaiak bizalma megnőtt Németországban. A hír nemcsak a Keleti pályaudvarnál várakozó tömeghez jutott el, hanem el is torzult, a lap szerint sokakhoz már úgy jutott el, hogy Németország 800 ezer szíriai menekültet akar befogadni. (A félreértés oka vélhetően az, hogy augusztusban 450 ezerről 800 ezerre módosították az erre az évre Németországba érkező összes menekült becsült létszámát.)

Ausztria nem fogad be

A szírek körében a jóságos Merkel anyuka igen népszerű lett, a Magyarországon tüntető menekültek is sokszor az ő nevét skandálták, és ment a „Germany, Germany”. Elterjedtek azok a képek is, amelyek a müncheni pályaudvarokon és más városokban a menekülteket étellel, itallal, virággal váró németeket mutattak. Eközben elhalványultak azok a fotók, amelyeken égő menekültszállások voltak.

De az igazi, racionális ok az lehet, hogy Ausztria sokkal alacsonyabb arányban ad a szíriaiaknak menekültstátuszt, mint Németország. Az Eurostat N-Tv által idézett adatai szerint a legújabb ismert adatok szerint 2013-ban Németország a szírek 95 százalékának megadta a menekültstátuszt, Ausztria csak 46 százalékuknak.

Ennyi a zsebpénzük

Nagy a különbség az ellátásban is. Németországban a menekültek kapnak szállást, élelmezést és ruházatot, emellett havonta 143 euró (mintegy 45 ezer forint) zsebpénznek nevezett pénzbeli juttatást. (Bár ennek csökkentéséről már folyik a vita.) Ausztriában ezzel szemben csak 40 euró (12 600 forint) a zsebpénz havonta.

Az újrakezdés feltételei is jobbak Németországban, ahol a munkanélküliségi ráta 6 százalékra esett, évtizedek óta nem látott alacsony szintre. Ausztriában viszont 9,2 százalékra nőtt. (Az Eurostat 4,7, illetve 5,8 százalékos munkanélküliséget jelez a két országban. Ez módszertani különbségek miatt van, az európai statisztikai hivatal például nem tekinti munkanélkülieknek az átképzés alatt levőket.)

Évekig sem dolgozhatnak

De az is szerepet játszhat, hogy korábban sokan még csak nem is hallottak Ausztriáról, azt sem tudták, hogy létezik.

Az osztrák Kurier májusban azt boncolgatta, hogy a menekültek Ausztriában akár évekig is tétlenségre vannak kárhoztatva, mert amíg a menekültkérelmüket el nem bírálják, addig nem szabad dolgozniuk. Ezek szerint nem őrölnek valami fittül az osztrák bürokrácia malmai.

Prostituáltnak elmehetsz

Egyes munkákat azért elvégezhetnek, például tanoncként, ha nem keresnek többet havi 100 eurónál. Sokan önkéntesként, ingyen is végeznek munkát. Vagy dolgozhatnak egyéni vállalkozásban. Mint például a prostituáltak, akik tevékenysége az alpesi országban szabadon végezhető vállalkozás – írja a Kurier. A Bécsben 2013 végén regisztrált 3400 prostituált 1,6 százaléka – 54-55 fő – volt menekült.

Csak Magyarországra ne

Sok menekült attól tart, hogy az osztrák rendőrség a Dublini Egyezményre hivatkozva visszaküldi őket Magyarországra. Márpedig olyan országban, ahol ilyen rosszul bánnak velük, mint Magyarországon, nem szeretnének élni – írja a Deutsche Welle riportere. Oda szeretnének menni, ahol szívesen látják őket.

Van, aki azóta kellemesen csalódott, Szerbiában például fizetnie kellett a rendőröknek, hogy továbbmehessen, míg az osztrák rendőrök egyszerűen csak kedvesek voltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG