3p
Nem a klímát akartam megmenteni, hanem a lányomat, mondta egy ma megjelent interjúban az Év emberének választott klímavédelmi aktivista, Greta Thunberg édesapja. Svante Thunberg szerint a közéleti szerepvállalás egy jó ügyért segített lányának depressziója leküzdésében. Ugyanakkor aggódik az őt érő gyűlölethullám miatt, és szeretné, ha ismét visszaülne az iskolapadba.
Greta Thunberg beszéde közben az ENSZ klímavédelmi konferenciáján Madridban idén decemberben. EPA/J.J. GUILLEN

Eddig nem vagy kevéssé ismert oldaláról mutatja be Greta Thunberget az az interjú, amelyet a BBC készített a 16 éves, rövid idő alatt világhírűvé lett svéd környezetvédelmi aktivista édesapjával.

A depresszió évei

Svante Thunberg szerint mielőtt lánya elkezdte az iskolai sztrájkmozgalmat a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében, három-négy évig depresszióval küzdött:

Nem beszélt... nem járt iskolába.

A legnehezebb időszak az volt, amikor enni sem akart többé. Apja – annak érdekében, hogy segítsen rajta – elkezdett több időt tölteni vele és húgával, Beatával, anyja, Malena Ernmann opera-énekesnő pedig szerződéseket mondott vissza annak érdekében, hogy többet lehessenek együtt.

A család orvosi segítséget is keresett. Helyzetüket nehezítette, hogy Gretánál négy évvel ezelőtt Asperger-szindrómát diagnosztizáltak, amely az autizmus egyik formája.

Találtak egy célt

A következő években közösen kezdtek el foglalkozni a klímaváltozás kérdésével, ami egyre inkább lázba hozta Gretát. Apja szerint lánya erőt merített abból is, hogy szülei is változtattak életmódjukon az éghajlatváltozás elleni küzdelem részeként: Svante vegán lett, felesége pedig lemondott a repülésről.

Greta ugyanezen okból szintén nem hajlandó repülőre szállni: vonattal vagy hajóval utazott az ENSZ klímavédelmi üléseire, például New Yorkba és Madridba, ahová apja is elkísérte.

Azért tettem mindezt, mert tudtam, hogy ez a helyes... De nem azért tettem, hogy megmentsem a klímát, hanem azért, hogy megmentsem a gyerekemet

- mondta Svante Thunberg. Szerinte lánya a klímavédelmi aktivizmusnak köszönhetően változáson ment keresztül, és nagyon  boldog lett.

Vissza az iskolába

Az apa ugyanakkor látja a közéleti szerepvállalás árnyoldalait is. Aggasztja például a lányát érő gyűlölethullám – szerinte Gretát azok az emberek támadják, akik nem hajlandóak változtatni életmódjukon a klíma megmentése érdekében.

Svante azt sem nézte jó szemmel, hogy lánya otthagyta az iskolát környezetvédelmi szerepvállalása miatt. Reményei szerint a jövőben lenyugszanak majd a dolgok családja körül, és úgy véli, hogy

Greta valóban vissza akar menni az iskolába.

Felébresztette a világot

Greta Thunberg 2018-ban indította el iskolai sztrájk formájában környezetvédelmi mozgalmát, amely több millió embert inspirált szerte a világon. A 16 éves lányt az amerikai Time magazin az Év emberének választotta, és jelölték az idei Nobel-békedíjra is. (Utóbbi elismerésben végül Etiópia miniszterelnöke, Abiy Ahmed Ali részesült.)

David Attenborough brit természettudós és dokumentumfilm-készítő pedig egyenesen azt állítja, hogy Greta felébresztette a világot, és olyan dolgokat ért el, amelyek elérése még neki és társainak sem sikerült az elmúlt húsz évben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG