A történészek körében régi, és valószínűleg eldönthetetlen vita, hogy a történelem alakulásában az egyes jelentős személyiségeknek vagy a gazdasági, társadalmi folyamatoknak van-e nagyobb szerepe. Bekövetkezett volna a második világháború, ha nincs Adolf Hitler? Milyen irányba fordult volna a forradalmi Franciaország sorsa Napóleon nélkül? Letarolták volna a fél ismert világot a mongolok Dzsingisz kán hiányában is?
Egyesek szerint a történelmi folyamatok így is, úgy is kitermeltek volna valamilyen hasonló személyiségeket, és az események többé-kevésbé hasonló irányba fordultak volna, mert egyetlen ember, pláne egyetlen ember néhány döntése nem képes felülírni évtizedes, évszázados trendeket, míg mások szerint egy-egy kiemelkedő személyiség igenis egyedül is képes fordítani a történelem kerekén.
Vagy a másik irányból nézve, egy-egy személy idő előtti halála változtatott volna a dolgokon? Mi történt volna, ha Hitler még az 1930-as években merénylet áldozata lesz? Ha Sztálinnal végez egy német bomba 1941-ben? Ha Julius Caesart eltalálja egy kósza gall nyílvessző még jóval a Rubicon átlépése előtt?
Személyes ügy lett belőle
Az ilyen kérdések persze elméletiek, és visszatekintve inkább csak gondolatkísérletekre alkalmasak, de mi a helyzet a jelennel, és a jelen talán leginkább történelemformáló eseményével, az Ukrajnában zajló háborúval? Aligha lehet kérdéses, hogy Oroszországban Putyin nélkül is valamilyen autokratikus berendezkedés alakult volna ki, ahogy az sem, hogy a Szovjetunió által hagyott hatalmi vákuum határterületein mindenképpen fegyveres konfliktusok alakultak volna ki a nyugati, illetve a kínai befolyási övezetek határterületein.
Az sem kétséges viszont, hogy az Ukrajna elleni invázió megindítása Putyin személyes döntése volt, ahogy az is, hogy a háború a hatalmas orosz veszteségek ellenére máig is folytatódott. Arról nem is beszélve, hogy Putyinnak az orosz nukleáris fegyverek esetleges bevetésében is megkerülhetetlen szerepe lenne – ami nemhogy nagy történelmi fordulat lenne, de akár az emberiség történetének a végét is jelenthetné.
Ukrán oldalról nézve világos, hogy az ország Nyugat felé közeledése történelmi szükségszerűség volt, ahogy az ukrán haderő és lakosság váratlanul elszánt és eredményes ellenállása az orosz inváziónak sem egyetlen ember érdeme. Azonban az orosz támadás megindulása utáni zűrzavaros órák és napok során hatalmas jelentősége volt a ténynek, hogy Volodimir Zelenszkij a helyén maradt, és szinte azonnal az ukrán kitartás karizmatikus szimbólumává tudott válni mind belföldön, mind külföldön.
Jól ismert, hogy Zelenszkij február 24-én azt válaszolta a kimentésére ajánlatot tévő amerikaiaknak, hogy
„Nem fuvarra, lőszerre van szükségem.”
Arról is keringenek hírek, hogy az oroszok többször is megpróbálták ilyen vagy olyan eszközökkel kiiktatni Zelenszkijt, az invázió első napjaiban állítólag orosz különleges egységek, Wagner-zsoldosok és Roman Kadirov csecsen martalócai is „vadásztak” Zelenszkijre Kijevben. Tavaly tavasszal Mihail Podoljak, Zelenszkij egyik főtanácsadója arról beszélt, hogy már „legalább egy tucatszor” próbáltak meg az oroszok merényletet végrehajtani az ukrán elnök ellen.
Maga Zelenszkij is úgy jelentkezett be az invázió első napjaiban egy videóhívásba amerikai szenátorokkal, hogy „talán ez az utolsó alkalom, hogy élve látják”. Mostanra ukrán oldalról elcsendesedtek az ilyen hírek, de ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy az ukrán biztonsági szolgálatok sem értesülnek ilyen tervekről vagy akár nem kell időnként közbe is lépniük az elnök védelmében.
„Ha állandóan erre gondolnék, el kéne zárnom magamat a világtól, Putyinhoz hasonlóan, aki nem hagyja el a bunkerét. Persze a testőreimnek gondolnia kell rá, hogy megakadályozzák, ez a dolguk. Én nem gondolok rá”
– mondta az ellene elkövetett merénylet lehetőségét firtató kérdésre Zelenszkij néhány hete újságírói kérdésre válaszolva. (Tegyük hozzá, hogy Putyin is meg szokott azért jelenni időnként a nyilvánosság előtt, sőt idén tavasszal járt a fronthoz közeli városokban is, bár egyesek szerint a közismerten paranoid orosz elnök az ilyen alkalmakkor dublőrt küld maga helyett.)
Megvan a módja
Egy Zelenszkij ellen elkövetett merénylet mindenképpen hatalmas nemzetközi felháborodást váltana ki, és áthágná a háború íratlan szabályait is, amelyekbe nem fér bele még egy ellenséges ország magas rangú civil vezetőinek tudatos célba vétele sem. Ez mondjuk nem tartja vissza azokat az orosz háborúpárti véleményformálókat, akik rendszeresen követelik Zelenszkij „kiiktatását”, különösen az orosz, vagy általuk orosznak tartott területeken elkövetett ukrán „terrortámadások” (mint mondjuk a kercsi híd, vagy Moszkva elleni csapások) után.
Ahhoz sem férhet túlzott kétség, hogy az orosz hadsereg és a biztonsági szolgálatok vezetőinek vagy éppen Putyin fejében is ott motoszkál Zelenszkij tragikus hirtelenséggel bekövetkező halálának előmozdítása, és ha alkalom kínálkozna erre, legalábbis komolyan megfontolnák a parancs kiadását. A Kreml nem szívbajos politikai ellenfeleivel ily módon leszámolni, gondoljunk csak Borisz Nyemcov 2015-ös meggyilkolására, Alekszandr Litvinyenko 2006-os megmérgezésére, vagy éppen a mostanában érett gyümölcsökként ablakokból kipotyogó üzletemberekre és egyéb fontos emberekre. (Mint ahogy persze azt se lehet kizárni, hogy az ukrán vezetésben is vannak olyan körök, amelyekben nem riadnának vissza egy Putyin elleni, a siker esélyével kecsegtető merénylet megkísérlésétől – a megszállt ukrán területeken működő orosz hatóságok emberei, a kollaboránsok, illetve a háborús bűnökhöz köthető orosz tisztek és tisztviselők ellen számos merénylet történt a háború kitörése óta.)
Persze Zelenszkij nemcsak célzott orosz merénylet következtében, hanem rendszeres frontlátogatásai közben vagy a Kijev elleni légitámadások egyike során véletlenük is áldozatául eshet az orosz fegyvereknek, sőt akár véletlen balesetben, de még természetes úton is távozhat az élők sorából, ezért az ukrán vezetésnek nyilvánvalóan készülni is kell erre az eshetőségre. De vajon mi történne Zelenszkij váratlan halálának esetén? Mekkora csapást jelentene ez az ukrán háborús erőfeszítésekre, és ki léphetne az elnök helyére?
„Ukrajnának vannak tervei [Zelenszkij halálának esetére], amelyek – bár a részletekbe nem fogok belemenni – biztosítják a ’kormányzati folytonosságot’ ilyen vagy olyan módon”
– árulta el Antony Blinken amerikai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva. E tervekben alapvetően semmilyen titok nincsen: az alkotmány értelmében az országgyűlés elnöke, azaz jelen állás szerint Ruszlan Stefancsuk, Zelenszkij Népek Szolgája pártjának tagja venné át az elnöki hatáskört az elnök halála vagy bármilyen hosszabb távú akadályoztatása esetén.
Persze az írott törvény egy dolog, a kérdés – különösen egy háborúban álló ország esetén – az, hogy az új vezetőt mennyire fogadnák el az állampolgárok, vagy éppen a politika és a haderő „erős emberei”. Ilyen szempontból Stefancsuknak lenne oka aggodalomra, hiszen népszerűségét nagyjából Zelenszkijének a felére mérik a közvéleménykutatások, de az ellenzéki vezetők körében sem számít kedvelt figurának, és persze a hadsereg tagjai körében sem veszi körül olyan tisztelet, mint a gyakorlóruhát az imidzse részévé tevő, katonákkal rendszeresen találkozó, személyes kockázatokat is vállaló elnököt.
Azonban szakértők szerint Stefancsuknak nem is kellene egyedül boldogulnia, ugyanis feltehetően egy tanács venné át a kormányzati feladatokat, amelynek feltehetően a formális vezető, Stefancsuk mellett tagja lenne Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője, Dmitro Kuleba külügyminiszter és Olekszij Reznyikov védelmi miniszter is. Elképzelhető, hogy a hadsereg főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij is kapna formális szerepet a tanácsban, az mindenesetre biztos, hogy a politikusoknak nem szabadna őt elidegeníteni maguktól, hiszen a fegyveres erők körében Zaluzsnij megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel bír.
A Politico által megkérdezett szakértő, Adrian Karatnyickij szerint elképzelhető, hogy valamilyen szerep jutna Szerhij Pritula tévés műsorvezetőnek is, aki különböző jótékonysági akciók arcaként tett szert óriási népszerűségre, és talán képes lenne a lakosság felé átvenni Zelenszkij szerepét, mint az ellenállás jól kommunikáló, karizmatikus „arca”.
Алгоритми роботи незмінні:
— Serhiy Prytula (@serhiyprytula) July 31, 2023
Ви донатите сюди https://t.co/NmdHTlU8b3, ми знаходимо, контрактуємо, завозимо в країну, розвозимо по підрозділах на передовій.
Вже розлетілась така партія:
40 дронів Autel EVO Max 4T – 11 340 000 грн
80 батарей для Autel – 1 000 000 грн
Загальна… pic.twitter.com/68Zj0VXKr4
Pótolható politikusok
Zelenszkij halála természetesen megrázó esemény lenne az ukrán kormány és a lakosság számára is, azonban a háború első szakaszával ellentétben valószínűleg nem okozna nagy fennakadást sem az ország, sem a haderő működésében. Az elmúlt másfél évben ugyanis az ukrán állammal és különösen a fegyveres erőkkel szembeni lakossági bizalom hatalmasat nőtt Ukrajnában, és a korábban széteséssel fenyegető ukrán államszervezet is megerősödött. Magát Zelenszkijt pedig – noha továbbra is igen népszerű politikusnak számít – nem tekintik az ukránok hibák nélküli, a sikert egyszemélyben garantáló vezérnek.
A történelmi példák is azt bizonyítják, hogy a politikai vezetők hirtelen halála demokráciákban jellemzően nem okoz túl nagy zavarokat az állam működésében, hiszen a különböző intézmények a meglévő szabályozások szerint képesek tovább működni, a kijelölt politikai irányt továbbvinni. Autokratikus rezsimek esetén ezzel szemben más a helyzet, az egyszemélyi vezetésre épülő rendszerekben a „vezér” kiesése vagy halála az államszervezet bénultságához, illetve akár hatalmi harcokhoz, káoszhoz is vezethet.
Karatnyickij szerint Zelenszkij halála inkább külföldön, Ukrajna nyugati szövetségeseinek körében vezethetne nagyobb problémákhoz. Az elnök a nyugati közvélemény szemében sokkal inkább egyszemélyi megtestesítője az ukrán ellenállásnak, ezért tragikus halála inkább képes lenne a „béketábor” irányába mozdítani a közhangulatot. Ráadásul Zelenszkij kiemelkedően tehetségesnek bizonyult a politikai vezetők meggyőzésében is, a kemény követelések, a lelkiismeretet megmozgató könyörgés, illetve a humor olyan koktélját szolgálva fel nekik, amely sokszor segítette Ukrajnát újabb és újabb, kulcsfontosságú támogatáshoz. Ugyanakkor, ha Oroszország csinálna mártírt Zelenszkijből, akkor az elnök személyes karizmájának és meggyőzési képességeinek elvesztését valószínűleg ellensúlyozná a nemzetközi felháborodás, és az ennek hatására újfent megerősödő szolidaritás Ukrajnával.
Ha tehát Putyin vagy körei esetleg továbbra is komolyan tervezgetnének egy Zelenszkij elleni merényletet, úgy érdemes számolniuk, hogy ez még siker esetén sem befolyásolná jelentősen sem rövid, sem hosszabb távon Ukrajna védelmi képességeit, cserébe viszont még tovább rontaná Oroszország megítélését világszerte. A Putyin által indított „különleges katonai művelet” Ukrajna célként kitűzött „demilitarizációja” helyett soha nem látott nagyságú és erejű ukrán haderőt hozott létre, az ingatag ukrán állam helyére pedig egy tömegtámogatást élvező, a körülményekhez képest lenyűgöző hatékonysággal működő államszervezetet is összekovácsolt, amelynek már népszerű háborús vezetőjének halála sem okozna túlságosan nagy problémákat.
(Politico)
