5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 A világ egyik legpazarlóbb iparága ez, hiszen ma már havonta vagy kéthetente érkeznek az üzletekbe az új kollekciók, miközben a tavaly vagy tavalyelőtt vett felső is még ott lapul a szekrényben, talán, ha egyszer volt rajtunk.

Egy mesterségesen felgyorsított „dobd el és vegyél másikat” szisztémában érdekeltek a kereskedők. Arról pedig fogalmunk sincs, most éppen hány tonna ruhanemű utazik éppen Kínából vagy Kambodzsából a világ minden tájára, mint ahogy azzal sem vagyunk tisztában, szükségünk van-e ezekre – és ennyire?

Majd ha 3D-ben nyomtatják a nadrágod

Túlfogyasztás, impulz vásárlás, környezetszennyezés – sokak szerint errefelé tart a divatipar.  Ugyanakkor a technológia fejlődése és a profitéhség megállíthatatlan.

Mit hoz a jövő innovációban a divat számára? Mind a készruha kivitelezésben, mind pedig az anyaghasználatban megfigyelhetők újabb találmányok, egyre többen keresik a különleges szabadalommal gyártott ruhadarabokat, valamint fontos szemponttá vált a környezettudatosság és a lebomló anyaghasználat is.

 A világ egyik legnagyobb iparágáról beszélünk, egyes előrejelzések szerint 2030-ra akár a 3,3 billió dollárt is elérheti a forgalom értéke – olvasható egy szakmai összeállításban. - A mesterséges intelligencia legújabb fejlesztéseitől a 3D nyomtatás fellendüléséig ma már számos technológiai és alapanyag fejlesztéssel találkozhatunk a divatban.

 Tengeri moszatból, almapektinből

Az Algiknit vállalat például textíliát és szálakat gyárt tengeri moszatból. A kész kötöttáru biológiailag lebomló, és természetes pigmentekkel festhető.

Az ipari hulladék is népszerű alapanyag egyes ruhagyártók körében, jóllehet, az almapektint gyakran eldobják a gyártási folyamat végén. A Frumat kifejlesztett egy új technológiát, ami lehetővé teszi az almapektin felhasználását fenntartható és komposztálható anyagok előállítására. Az ilyen típusú vegán almabőr mérgező vegyszerek nélkül festhető.

Egy másik, erőteljes irányvonal a smart, okos textíliák egyre gyakoribb használata. A ruhadarabok különlegessége, hogy szorosan illeszkednek a testhez, így érzékelik viselőjének testtartását és mozgását.

Pazarló iparág a divatipar. Fotó: Pixabay
Pazarló iparág a divatipar. Fotó: Pixabay

Hardver a cipődben

Egy kutató csoport hardver- és szoftver rendszert épített be cipőkbe és szőnyegekbe, a nyomásérzékelők adatainak valós időben történő mérésére és értelmezésére. A gépi tanulási rendszere szinte 100 százalékos pontossággal jelezte előre az okos textilszőnyegen álló egyén mozgásait és pózait. Ráadásul ezeket az intelligens textíliákat, az okosórákkal és egyéb kütyükkel ellentétben, nem kell be- vagy kikapcsolni.

Ezek a kütyük az ingereket észlelő érzékelők kombinációján keresztül működnek. Ez azt jelenti, hogy a technológia mindig elérhető, például hangutasítással vagy a pulzusszám változásával. Mivel a funkcionalitás be van építve a ruha alapszerkezetébe, nincs szükség vezetékekre. Ez lehetővé teszi, hogy az „okos” anyag rugalmas és kényelmes maradjon.

Amikor a NASA ad ihletet

A funkcionalitás is egyre elterjedtebb, nemcsak a sportoláshoz használt ruhadarabokban, de újabban a városi öltözetek kapcsán is megjelenik. A Columbia is élén jár az innovatív technológiák alkalmazásában. A népszerű márka tavaly mutatta be az Omni-Heat™ Infinity új, innovatív hőmegtartó és hővisszaverő technológiáját, amelyet a NASA egyes ruhadarabjai ihlettek.

 Az Infinity megnövelt méretű, arany színű pöttyei ez eddig megszokotthoz képest is nagyobb arányban képesek visszaverni és megtartani a mozgás közben termelt testhőt. Így az alatta elhelyezett szintetikus béléssel kiegészítve, magasabb szintű szigetelő hatást és melegérzetet nyújt a leghidegebb napokon is. 

 “Magyarországon is egyre többen keresik az olyan ruhadarabokat, amelyek speciálisak és előtérbe helyezik a funkcionalitást. Már nem mindig elég, hogy valami jól nézzen ki, a vásárlók visszajelzései alapján egyre népszerűbbek a különleges technikákon alapuló darabokat, amelyek megkönnyítik a sportolást vagy enyhítik a hidegebb napokat” - nyilatkozta a témában Kun Álmos, a magyar tulajdonú Dockyard marketing vezetője.

Márkahűség, vásárlási élmény, digitalizáció 

Egyre több új márka kerül be a piacra, a túlélés érdekében a vállalkozásoknak ki kell használni a digitális lehetőségeket, továbbá a fenntarthatóságra és a fogyasztói elkötelezettségre is összpontosítaniuk kell - ez jelenleg az iparág három legnagyobb lehetősége.

A fenntarthatóság akkor érdekli a vásárlót – ez már e sorok írójának véleménye – ha az pozitív  kapcsolatban van az árral, pláne ma - vagy ha a hirdetésekben állandóan és nagyon ügyesen felhívják rá a figyelmet, hangsúlyozva ennek fontosságát. De így is  csak egy bizonyos szűk, tudatos vásárlói réteget ér el ez a hívószó.

A mesterséges intelligencia megkönnyíti az online divatvásárlást, míg az AR (Augmented Reality - kiterjesztett valóság) egyedi élményeket hoz a fizikai értelemben is létező ruhaboltokba, újszerű és vonzó vásárlási módokat biztosítva ezzel.

Az új technológia csökkentheti az iparág környezeti lábnyomát azáltal, hogy támogatja a környezetbarát anyagok fejlesztését, optimalizálja a termelést a hulladék minimalizálása érdekében. A fogyasztók nagy része számára ugyanakkor a márka ma is a legfontosabb választási szempont a vásárlás során.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG