Korea megosztottsága immár 70 évre tekint vissza. A második világháború végén az történt vele, ami Németországgal: egyik részét a Szovjetunió, másik részét Amerika szállta meg. Volt viszont egy nagy különbség: míg Németország a közös ellenség volt, akit legyőztek majd felosztottak, Korea a japán agresszió áldozata volt, akit nem megbüntetni akartak, hanem felszabadítani.
Összecsaptak
Normál körülmények között a két nagyhatalomnak ki kellett vonulni, meghagyva semlegesnek az országot. De ez elmaradt, megindult a hidegháború, így a két fél a saját rendszerét vezette be a saját zónájában, létrehozva két államot egy országban. Idáig szinte ugyanaz történt, mint Németországban. De 1950-ben a két Korea háborúba lépett egymással, tulajdonképpen ez az ország lett a hidegháború „kísérleti melegháborús” terepe, amely könnyen világháborúvá fajult volna, amire készült is a világ. Ez volt a hidegháború legdurvább időszaka. Nálunk is Koreára és az abból kifejlődő világháborúra hivatkozva vezetett be durva diktatúráját Rákosi.
A két országrész nem bírt egymással, Sztálin halála után fegyverszünetet kötöttek, amely máig is érvényben van. Békeszerződést sosem kötöttek, elvileg ma is hadban állnak. Létrehoztak viszont egy demarkációs vonalat, amely máig is a két ország határát képezi.
A Kistigris
Kezdetben a két Korea fejlődésében nem volt nagy eltérés, sőt Észak talán még egy kicsit jobban is állt. 1962-ben aztán beindult a koreai csoda: ekkortól a 90-es évek végéig Dél-Korea gazdasága évi 10, exportja évi 20 százalékkal nőtt, vagyis Japán nyomába eredt. Igen komoly, fejlett ipar épült ki, az ország a világ 7. legnagyobb exportőre lett, termékei ma is elárasztanak minket, gondoljunk csak a Samsungra.
Az ország olyan gazdag lett, hogy egy főre jutó, vásárlóerő paritáson számolt GDP-je az olasszal egyezik meg, és csak kevéssel marad el Franciaországétól vagy Angliáétól. Eközben Észak lemaradt: egy főre jutó GDP-je csak mintegy 20-ada a déliekének! Ilyen különbség messze nem volt a két Németország között sem, az NDK-sok számára mégis hamar ellenállhatatlanul vonzó lett a nyugatnémet életforma és életszínvonal.
Miért nem a német út?
Hogy lehet az, hogy Észak-Korea a kommunista rendszer világméretű összeomlása után megmaradt? Nem túl sok vonzót kínált polgárainak, a déli életforma és gazdagság pedig rendkívül vonzó lehet. Miért nem történt ugyanaz, ami Németországban? Az NDK-sok alig bírtak magukkal, életüket kockáztatva keltek át a másik országba falon, alagutakon, vízen, levegőben, és ahogy kiállt mögülük a Szovjetunió, összeomlottak, mint a kártyavár, és gyorsan beintegrálódtak a gazdag Németországba.
Hogy nem történ ez meg Koreában, na és főleg miért nem a németekkel példálózott a déli elnök? Mire lenne jó neki, ha lenne egy magyar típusú rendszerváltás Északon, esetleg kialakulna egy illiberális demokrácia? Könnyebb lenne úgy egyesíteni az országot? Vagy talán nem akarja rövidtávon egyesíteni a várható terhek miatt?
Költséges lenne
Németországban a 64 millió gazdag NSZK polgárnak kellett felzárkóztatni a 16 millió keletnémetet, tehát az arány 4:1 volt. Koreában a lakosság 50 ill. 25 millió, tehát két déli polgárra jut egy északi, ami jóval rosszabb arány, mint a németeknél. Ráadásul itt a szegénység-gazdagság húsz az egyhez, ilyesmiről a németeknél azért szó sem volt.
A német típusú egyesülés tehát sokkal nagyobb terhet róna Dél-Koreára, mint amilyet az NSZK-nak kellett elviselni. Még Németországnak is eltartott 15 évig, amíg ezzel a feladattal megbirkózott, igaz, végül Európa elsőszámú gazdasága lett. Lehet, hogy Dél-Korea így egy olyan megoldást képzelne el, hogy Észak váltson rendszert, fejlődjön, de addig nem egyesülnek, amíg nem lesz jóval kisebb a fejlettségbeli különbség.
Tűrik
Még egy meglepő kérdés van az ügyben. Hogy lehet, hogy az északiak nem lázadtak fel, nem döntötték meg a rendszert, nem ünnepeltek a „falon”, mint németek, és nem erőltették az egyesülést? Nyilván ugyanúgy látják, micsoda jólét van odaát, ahogy az NDK-sok látták, pedig akkor internet sem volt még, de bőven elég volt a TV, meg az átlátogató gazdag rokonok, akikkel esetleg nem is otthon, hanem a Balatonnál találkoztak.
Van ugyan még olyan nép, amelyiknél maradt a kommunizmus, és nem is nagyon lázongnak ellene, ennek tipikus esete Kuba. Igen ám, de a kubaiak nem látnak komoly alternatívát rendszerváltás esetére. Ott vannak kapitalista, de ugyanolyan szegény szomszédjaik: Jamaica, Haiti, Dominika. Úgy vélik, ez a sors várna rájuk, és nem alaptalanul. Akkor pedig már jobbak a Castro fivérek, legalább ingyenes orvosi ellátást adnak.
Koreában pedig egyértelmű lenne a német út, még ha jóval hosszabban és nehezebben is járnák be. Talán a megfélemlítés olyan hatékony, hogy mozdulni sem tudnak az északiak? Kétségkívül a két Korea határa viszonylag rövid, a két Németországé igen hosszú volt, nehéz és főleg költséges volt rajta egy hermetikus zárat fenntartani. Csak találgatni lehet, mitől ilyen életképes a Kim dinasztia rendszere
Kockázatosnak látják. 
