3p
Az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélik: inkább szimbolikus, illetve demonstratív jelentősége van az IMF-hitel végtörlesztésének, gazdaságpolitikailag kevés előny származik belőle.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn közölte, hogy Magyarország a lejárat előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF-hitelét. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn jelentette be, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert.

Szimbolikus lépés

Török Zoltán

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője elmondta: szimbolikus jelentősége van az IMF-hitel végtörlesztésének, a kormány az IMF-től való elszakadást a gazdaságpolitikai függetlenség megteremtése egyik csúcsának tekinti.

A vezető elemző emlékeztetett: a második Orbán-kormány már 2010 nyarán felbontotta a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tételes hitelprogramot, és sokáig azt kommunikálta, függetlenek akarunk lenni az IMF-től. Később, Fellegi Tamás és Varga Mihály tárca nélküli minisztersége alatt volt némi változás a kormány szemléletében, de miután 2012 végén, 2013 elején világossá vált, hogy a magyar kormány által kért megoldás, vagyis az, hogy újabb hitel helyett egy úgynevezett védőhálót nyújtson a valutaalap, nem járható út, ismét az IMF-től függetlenedés, függetlenség került előtérbe.

Török Zoltán kiemelte: "van pénz a végtörlesztésre, február végén sikeres volt a dollárkötvény-kibocsátás, jelentős tartalékokkal rendelkezik a kormány, és némi kamatmegtakarítás is származik majd abból, hogy a lejárat előtt visszafizeti Magyarország az IMF-hitelét".

A vezető elemző rámutatott: a végtörlesztést a kormány úgy tudja kommunikálni, hogy rendben vannak Magyarország pénzügyei, fegyelmezett az államháztartás. Természetesen az előtörlesztésben nagy szerepe van az enyhülő nemzetközi pénzpiaci hangulatnak, és a piacokon tapasztalható likviditás bőségnek is - fűzte hozzá a Raiffeisen Bank vezető elemzője.

Érdemi gazdasági előny nem származik belőle

Árokszállási Zoltán

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta: a mostani, 2,2 milliárd eurós előtörlesztés makrogazdasági szempontból "sokat nem jelent", ennek inkább politikai előnye van, ez egyfajta demonstratív lépés a kormány részéről. Véleménye szerint érdemi gazdasági előny nem származik a lépésből.

Árokszállási Zoltán emlékeztetett arra, hogy az IMF-hitellel párhuzamosan annak idején, 2008 őszén az Európai Bizottságtól is vett fel hitelt Magyarország. Az EU-hitelből 2014. negyedik negyedévben 2 milliárd eurót kell törleszteni, 2016-ban, az EU-hitel lejáratakor, a második negyedévben további 1,5 milliárd eurót.

Az Erste Bank elemzője rámutatott: a mostani előtörlesztés féléves előny az IMF-hitel 2014 első negyedévi lejáratához mérten.

Rövid távon lehet hatása

Rövid távon nagyjából 2,2 százalékponttal csökkenti a GDP-arányos államadósságot az IMF-hitel végtörlesztése, de összességében nem változik érdemben az adósság - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG