Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
5p

Az EU-nak minden rendelkezésére álló lehetőséget használnia kell a jogállamisági hiányosságok megszüntetése érdekében, jelentette ki Olaf Scholz Prágában. A német kancellár példaként említette az uniós pénzek kifizetésének jogállamisági feltételekhez kötését, valamint a hetes cikk szerinti eljárás végigvitelét. Úgy véli, hogy az "illiberális demokrácia“ önmagában ellentmondás. A kancellár részletesen beszélt az EU jövőjéről is: támogatja a közösség jelentős mélyítését (például közös védelmi politika) és bővítését (Ukrajna és Grúzia EU-tagsága) is.

"Aggódunk amiatt, hogy Európa közepén illiberális demokráciáról beszélnek – mintha az nem lenne önmagában is ellentmondás. Ezért nem hagyhatjuk, ha a jogállamisági elveket megsértik és a demokratikus kontrollt leépítik“ – jelentette ki Olaf Scholz az EU jelenéről és jövőjéről tartott beszédében a prágai Károly Egyetemen. (Jelenleg Csehország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.)   

„És hogy világosan fogalmazzunk: a rasszizmust és az antiszemitizmust nem szabad tolerálni Európában“, tette hozzá a német kancellár.

Petr Fiala cseh miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár Prágában 2022. augusztus 29-én. Fotó: EPA/MARTIN DIVISEK
Petr Fiala cseh miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár Prágában 2022. augusztus 29-én. Fotó: EPA/MARTIN DIVISEK

Minden politikai eszköz bevethető

Scholz kifejtette: támogatja az Európai Bizottságot a jogállamiságért folytatott küzdelmében, és nagyon hálás azért, hogy az Európai Parlament is „nagy figyelmet fordít a témára“.

Hozzáfűzte: az EU-nak minden rendelkezésére álló lehetőséget használnia kell annak érdekében, hogy megszüntesse a jogállamisággal kapcsolatos deficitiket.

„A közvélemény-kutatások azt mutatják: mindenhol, egyébként Magyarországon és Lengyelországban is, a polgárok nagy többsége ráadaásul azt szeretné, ha az EU még erősebben kiállna a szabadságért és a demokráciáért az országukban“ – fogalmazott a kancellár.

Az eszközök között említette a hetes cikk szerint eljárást, amely esetében szerinte meg kell szüntetni a blokád lehetőségeit. Észszerű lépésnek tartaná azt is, ha az uniós pénzek kifizetését konzekvensen a jogállamisági kritériumok betartásához kötnék.

Emellett szerinte a Bizottságnak egy új eszközt is a kezébe kellene adnia: a jövőben akkor is szerződészegési eljárást indíthatna egy tagállam ellen, ha az az uniós szerződésben lefektetett „alapértékeinket sérti meg“: az emberi méltóságot, a szabadságot, az egyenlőséget, a  jogállamiságot és az emberi jogok megőrzését.

Szeretné, ha a jogállamisági viták nem a bíróság előtt zajlanának. Szerinte mindenek előtt nyílt párbeszédre van szükség politikai szinten a hiányosságokról, amelyek "minden országban vannak.“

A kancellár úgy véli, hogy erre jó alapot teremtenek a Bizottság egyes tagállamokra vonatkozó jogállamisági jelentésének ajánlásai, amelyek átültetését a gyakorlatba politikailag szorosan figyelemmel fogják kísérni.

Nyomás alatt a kormány    

Mint ismert, Brüsszel április végén indította meg a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben, valamint továbbra is visszatartja az uniós Helyreállítási Alap hazánknak járó forrásait.

A jogállamisági eljárás lényege, hogy az uniós források megvonásával vagy csökkentésével lehet büntetni a jogállami normákat megsértő tagállamokat. Erre konkrétan akkor kerülhet sor, ha az adott állam oly módon sérti meg a jogállamiság elveit, hogy azzal veszélyezteti az uniós alapok hatékony és eredményes kezelését vagy az Unió pénzügyi érdekeit.

Az uniós aggályokra a magyar kormány múlt héten válaszolt: rekordmértékű szigort és átláthatóságot ígér az uniós pénzek felhasználásában és a közbeszerzéseken annak érdekében, hogy Brüsszel megnyissa az elzárt uniós pénzcsapokat, valamint ne fagyasszon be újabb pénzeket.

A Bizottság egy hónapon belül ad majd választ.

A kormány három fronton – jogállamisági eljárás, a hétéves (2021-2027 közötti) uniós költségvetés, valamint a Helyreállítási Alap forrásai – is szeretne megállapodni Brüsszellel. 

A hetes cikk szerint eljárás, amelyet Olaf Scholz szintén szóba hozott prágai beszédében, már 2018 őszén megindult Magyarország ellen, de azóta sem zárult le.

36 tagú EU?

Visszatérve Scholz beszédére, a kancellár részletesen beszélt az EU jövőjéről, valamint az orosz-ukrán háború következményeiről is.

A kancellár kívánatosnak tartja többek között az EU jelentős, akár 30 vagy 36 tagúra bővítését, és a már tagjelölt államok mellett szívesen látná a közösségben Ukrajnát, Moldovát és Grúziát is, amennyiben azok teljesítik a csatlakozási feltételeket.

Emellett mélyítené is az EU-t: a jelenleginél jóval szorosabbra fűzné például a katonai együttműködést – közös uniós védelmi politikát szeretne. Emellett kívánatosnak tartja többwk között az EU eddiginél jóval egységesebb fellépését kifelé, a külpoltikában az elmozdulást a többségen alapuló (azaz a vétójogot kizáró) döntéshozatal felé, valamint Ukrajna tartós támogatását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megmerevedtek a frontok Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:30
A fogyasztói árak augusztusban ugyanúgy átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, mint júliusban.
Makro / Külgazdaság Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:29
Nyelvvizsgára kellett volna jelentkeznie azoknak az orosz állampolgároknak, akiknek október 13-ig el kell hagyniuk Lettországot. Jövőre további 3400 ember költözhet kényszerből.
Makro / Külgazdaság Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 06:58
A moldáv kémelhárítás korábbi vezetője a magyar fővárost látta ideálisnak arra, hogy belarusz hírszerző tisztekkel találkozzon. Hétfő délután fogták el.
Makro / Külgazdaság Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.  
Makro / Külgazdaság A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG