4p
Egy frissen közzétett OECD-jelentés szerint sürgősen fejleszteni kell a felnőttképzést Magyarországon, ugyanis a munkavállalók nem fogják tudni tartani a lépést a változó munkaerőpiaci igényekkel, és így akár az is előfordulhat, hogy a jövőben a robotok kiszorítják őket.

Ma már egyre gyakoribb jelenség az, hogy olyan munkakörök jelennek meg, amik még nem léteztek akkor, mikor a jelenlegi dolgozókat kiképezték, így egyre inkább szükség lenne arra, hogy folytassák a tanulást a munkavállalók a pályájuk során is. Ha ezt nem teszik meg, a szakemberek szerint félő, hogy előbb-utóbb kiszorulnak a piacról.

Ennek ellenére a kutatás eredménye azt mutatja, hogy ötből csak két felnőtt vesz részt bármilyen képzésben, ráadásul a diplomások háromszor szívesebben tréningezik magukat tovább, mint azok az alulképzett munkavállalók, akiknek erre igazán szüksége lenne. Emellett az idősebb, alacsony fizetésű, részmunkaidős dolgozók és a munkanélküliek is hátrányban vannak.

Az OECD elemzése szerint bár hétből csak egy munkakörben fenyeget az, hogy a robotok teljesen átveszik az emberek helyét, csakhogy pont ezeken a területeken dolgoznak azok az emberek, akiknek leginkább szükségük lenne a továbbképzésre. 50 százalékuk egyrészt a kutatók szerint egészen egyszerűen nem motivált a további tanulásra, 11 százalékuk pedig bár szeretne tovább fejlődni, de nincsen rá pénze, lehetősége, vagy hiányzik a megfelelő támogatás a munkaadóktól.

Nem a megfelelő továbbképzés

Emellett különösen az európai országok problémája az, hogy az a továbbképzés, ami kötelezően be van építve a munkavállalók életébe, nem fedi a munkaerőpiaci igényeket. A munkavédelem egy elengedhetetlen terület, ugyanakkor a továbbképzések 20 százalékát ilyen jellegű tanfolyamok teszik ki, és a szakemberek szerint sokkal fontosabb lenne, hogyha a munkaerőpiacon és a jelenlegi munkakörben alkalmazható új képességeket tanítanának helyette a munkavállalóknak.

Ebben kéne igazán sokat fejlődni

Magyarország egyelőre még nincsen azok között az országok közt, ahol a munkavállalókat a legjobban fenyegeti az, hogy nem tudnak lépést tartani az elvárásokkal, ugyanakkor az OECD jelentéséből az látszik, hogy a munkáltatók nagyon keveset költenek a dolgozóik továbbképzésére itthon. Ahogy az a szervezet által készített grafikonból is látszik, a francia és luxembourgi munkavállalók képességeinek fejlesztésére háromszor annyit költenek, mint a magyarokéra.

Mennyit költöttek a cégek összes befektetéseikből a dolgozók továbbképzésére? (Forrás: OECD)

Emellett a cégek közel 30 százaléka azt is problematikusnak találta, hogy egészen egyszerűen túl sokba kerül továbbképezni a munkavállalókat. Itt Magyarország az átlagos szinten van, minden harmadik cég jelentett hasonló gondokat, a legjobb helyzetben ebből a szempontból a csehországi (9%), míg a legrosszabb helyzetben a litván (63%) vállalatok voltak.

Cégek aránya, akik sokallják a dolgozók továbbképzésének költségeit. (Forrás: OECD)

Alapvetően még azoknak az országoknak is van hová fejlődni, ahol felkészültebb a munkaerőpiac a jövő kihívásaira, így az OECD tanácsai mindenhol jól jönnek majd:

  • elérhetővé kell tenni a felnőttképzést a hátrányos helyzetű csoportok felé – fontos, hogy az alacsony végzettségűek, a munkanélküliek, a bevándorlók és az idősebb munkavállalók is tudjanak tanulni
  • a változó munkaerőpiaci igényeknek megfelelővé kell tenni a továbbképzéseket – azokat a készségeket kell oktatni, amikre a jövőben is szükség lesz, és amit nem fog kiszorítani az automatizáció
  • vonzóbbá kell tenni a munkáltatók számára a továbbképzések támogatását, adott esetben adókedvezményeket is bevezetni, azért, hogy a munkavállalók a jövőben is versenyképesek tudjanak maradni.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG