Van abban valami bájos, hogy az Egyesült Királyság legutóbbi négy tory miniszterelnöke közül egy sem akadt, aki kitöltötte volna teljes hivatali idejét, David Cameronnak hat év jutott, Theresa May-nek és Boris Johnsonnak nagyjából három-három, míg Liz Truss 45 napig bírta. Az, hogy mindez milyen nevetségesen rövid idő, jól mutatja, hogy az ország történelmében sosem volt ennyire rövid ideig hatalmon miniszterelnök, megdöntve George Canning rekordját, aki az 1800-as években 119 napig húzta ezen a poszton.
Összességében sem sok olyan vezetőt vagy uralkodót találni a történelemben, aki rövidebb ideig lett volna hatalmon, mint Liz Truss, ráadásul a többségük nem saját akaratából távozott ennyire gyorsan: Lady Jane Grey brit királynő például 1553-ban mindössze kilenc napot kapott a trónon, mielőtt saját nemesei ellene fordultak volna, később ki is végeztetve az egykori uralkodót. Sőt, az egykori gyarmatok esetében is előfordult hasonló: William Henry Harrison, az Egyesült Államok kilencedik elnöke több mint két órás beavatási beszéde alatt csúnyán megfázott, így 1841-ben, megválasztása után 32 nappal elhunyt.
Szóval Liz Truss tulajdonképpen teljesíthetett volna rosszabbul is, ráadásul az sem valószínű, hogy a történelmi hagyományokat követve lecsapnák a fejét.
Vaslady helyett csak rozsdás
A Boris Johnson bukása előtt egyébként külügyminiszterként tevékenykedő Truss sosem csinált titkot abból, hogy tulajdonképpen az ország első női miniszterelnökének, Margaret Thatcher politikai utódjának tekinti magát, csakhogy ez már kezdettől fogva kínosan hiteltelen volt.
Azt nem lehet vitatni, hogy Nagy-Britannia kemény időszakot él. Az energiaárak az egekbe szöktek, a font a dollárhoz képest gyengült, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat túlterhelt, a sztrájkok miatt lelassult a közlekedés, és már a királyi posta is lassabban szállít. Mindez kísértetiesen hasonlít az „elégedetlenség telére”, amely után a politikai keménysége és határozottsága miatt a szovjetektől a Vaslady becenevet kapó Margaret Thatcher megszerezte a hatalmat.
Mindezt elnézve tehát nem meglepő, hogy Truss politikai elődjét emelte maga elé példaképként, azt állítva, hogy ő lehet a megoldás a problémákra a hanyatló országban, csakhogy a két nő közt létezik egy nagyon markos különbség: Margaret Thatcher a szerencsétlenkedő munkáspárti vezetéssel szemben indult harcba, míg Liz Truss politikai sleppje 12 éve hatalmon van.
A megbukott miniszterelnök október eleji beszédében azt állította, hogy pártja „az egyetlen olyan párt, amelynek világos terve van arra, hogy Nagy-Britanniát mozgásba hozza”, ennek megvalósítására pedig „eltökélt szándéka van”. Míg Thatcher kijelentései friss, új hangként csengtek a közvéleményben, a reménybeli Vaslady-klón ígérgetése csak az maradt, ami: üres, de cserébe legalább pofátlanul kínos ígéret. Hogy egy hazai példával éljünk: ön elhinné Orbán Viktornak, hogyha hirtelen arról kezdene beszélni, hogy a Fidesz a megoldás az elmúlt időszak fideszes kormányzása alatt keletkezett problémákra? Ugyan.
Ebből elég volt ennyi?
Liz Truss tehát lemondott, és ezzel nemcsak a konzervatív tory-k feje felé rántotta Damoklész kardját, hanem a párt torkához szorította a pengét, ugyanis úgy tűnik, hogy nem igazán maradtak valódi alternatívák. Bár a tory-vezetés a következő hét végére új pártvezetőt ígér, az opciók igencsak silányak, különösen úgy, hogy olyan sokak által szívesen látott jelöltek, mint például Jeremy Hunt jelenlegi pénzügyminiszter már jelezték, hogy nem szállnak harcba a székért. Sőt, maga Boris Johnson neve is előkerült, ez azonban olyan párton belüli felfordulást keltett, hogy egyes képviselők már arról beszélnek, hogy BoJo visszatérése esetén inkább emelik kalapjukat, és lelépnek.
Bár a konzervatív oldalnak elméletileg még van ideje arra, hogy megoldást találjon, az ország minden más pártja választások kiírását követeli – valljuk be, nem indokolatlanul. Úgy tűnik, hogy 12 év után ebből ennyi elég volt, jöhet a bye-bye, és egy olyan miniszterelnök megválasztása, aki tovább bírja, mint egy átlagos bolti fejes saláta.
