4p
Moszkvát tekintik a keresztény civilizáció utolsó bástyájának az európai szélsőjobboldaliak, akiket a Kreml legmagasabb köreiből támogatnak. Talán az új cukiság-kampánya miatt a Jobbik a mostani eseményen nem képviseltette magát. Az európai (geo)politikai dinamika aggasztóan emlékeztet az 1930-as évekre.

Az európai szélsőjobboldal vezető személyiségeinek részvételével rendezett vasárnap konferenciát a Putyint támogató orosz Haza párt Szentpéterváron. Az orosz politika több esetben is támogatja ezeket a pártokat, a cél az orosz politikai érdekek segítése az EU-n belülről és a transzatlanti partnerség aláásása. A 2003-ban alapított Haza párt tagja többek között Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes és Szergej Glazjev elnöki tanácsadó.

A konferencián 15 országból 400-an gyűltek össze, hogy támogassák azt a határozatot, amely a Moszkva elleni szankciók leépítésére, valamint a „keresztény hagyományok” védelmére szólított fel. A cél egy olyan mozgalom létrehozása volt, amely a szuverenitás és a nemzeti identitás érdekében lép föl. A görög neonáci Arany Hajnal párt EP képviselőket küldött, de ott voltak a nacionalista pártok képviselői Belgiumból (Euro-Rus), Bulgáriából (Ataka), Dániából (A Dánok), Olaszországból (Új Erők), Spanyolhonból (Nemzeti Demokrácia), Svédországból (Svédek Pártja) és az Egyesült Királyságból (Brit Nemzeti Párt).

Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt volt vezetője kifejtette előadásában, hogy Moszkva, miképpen korábban Róma és Konstantinápoly, a keresztény civilizáció utolsó bástyája. „Minden európai nemzetnek megadatott egy időszak, amikor vezette Európát, sőt a világot. A görögök. A rómaiak. A spanyolok. A franciák. A britek. Minden nagy nép – kivéve az oroszokat. És most a történelemben Oroszországon a sor”, jelentette ki, a hallgatóság lelkes tapsa közepette.

Jobbik eddig a frontvonalban

Nem tudni, hogy a Jobbik új ’cukiság-kampánya’ miatt-e, de a hazai radikális párt most nem képviseltette magát Szentpéterváron. Reméljük, ebből nem lesz sértődés Putyinnal...

Az európai szélsőséges pártok támogatását mindenesetre az oroszok tettekben is megtapasztalhatták az ukrán események kapcsán. A Jobbik és más európai pártok is küldtek megfigyelőket a 2014 márciusi krími népszavazásra. Az Osztrák Szabadságpárt, a belga Vlaams Belang, az olasz Forza Italia és Lega Nord (Északi Liga), illetve a lengyel Önvédelem, valamint szélsőbaloldali pártok, mint például a német Die Linke emberei is legitimizálták a referendumot. Kovács Bélát, az oroszok részére kémkedéssel gyanúsított jobbikos EP-képviselőt ki is tiltották utána Ukrajnából, mert a krími népszavazáson megfigyelőként vett részt.

Tavaly novemberben Gyöngyösi Márton és Szaniszló Adrienn jobbikos politikusok választási megfigyelőként vettek részt a kelet-ukrajnai szakadár megyékben megtartott választáson, amelyeket egyedül Oroszország ismer el. Emiatt őket is kitiltották Ukrajnából. Szaniszló Adrienn egyébiránt a lánya annak a Szovjetunióban végzett és jelenleg az Echo TV-n rendszeresen a Nyugat haláláról értekező Szaniszló Ferencnek, aki 1986-tól lett a Minisztertanács lapjának, a Magyar Hírlapnak a moszkvai tudósítója. Akkor még az anti-imperializmus ellen ágált.

Az 1930-as évekre emlékeztet

Az európai (geo)politikai dinamika aggasztóan emlékeztet az 1930-as évekre. Újra számos szélsőséges párt profitál a közemberek gazdasági lecsúszásából és társadalmi státuszának elbizonytalanodásából. A liberális demokráciák politikai elitje eközben bürokratikusan megmerevedettnek, üzleti csoportok által kilóra megvettnek és eszméi tekintetében kilúgozottnak tűnik – messzire sodródva attól, hogy lelkesedést tudjanak kelteni azon transzatlanti értékek iránt, amelyek az egyesült Európát végül erőssé és szabaddá tették.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG