A cikk eredetileg laptársunk oldalán, az Mfor.hu-n jelent meg.
Először is idézzük fel, mi történt egy hónappal ezelőtt. Az éves infláció augusztusban 3,9 százalék lett, miközben a forint szeptember közepe felé gyengülni kezdett, s az euróval szembeni árfolyama a Monetáris Tanács szeptember 22-ei ülése alatt már 363,3 forintnál is járt. Mindkét tényadat a közgazdasági logika alapján kamatemelkedésért kiáltott, mégis maradt a 0,6 százalékos jegybanki irányadó ráta.
Csupán annyi történt, hogy a kamatdöntés bejelentését követően egy órával kiadott közlemény azzal zárult, a Tanács „amennyiben az inflációs kilátások tartós megváltozása indokolttá teszi, készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására”. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ez milyen hamar be is következik: alig két nappal később, szeptember 24-én az MNB a honlapján közzétette, hogy aznap a korábbinál 15 bázisponttal magasabb, 0,75 százalékos kamaton fogad el egyhetes betéteket a kereskedelmi bankoktól. Vagyis mégsem hányt fittyet a jegybank a közgazdasági törvényszerűségnek, csak éppen nem ott szigorított (alapkamat), ahol a kívülállók hagyományosan várták, hanem az egyhetes betéteknél.
Persze, ha a szeptember 22-ei ülést követően már tudhattuk volna, mi hangzott el a Tanács ülésén, akkor erre már lehetett volna következtetni. Ám az alábbi rávezető mondat a közleményben nem, csak az október 7-én publikált jegyzőkönyvben szerepelt: „az egyhetes betéti eszköz kamatát továbbra is heti rendszerességgel, az aktuális tenderek keretében célszerű meghatározni”. Természetesen nem véletlen az időzítés, hiszen egy korábbi említés esetén már a vájtfülűek következtethettek volna a jegybankárok szándékaira. Nevezetesen, hogy megelőzzék az inflációs kockázatok fokozódását – mint ahogy később a jegybank a brit Reuters hírügynökségnek magyarázta a döntését.
Fontos, hogy míg a jegybanki alapkamatról a Monetáris Tanács dönt, addig arról, hogy az egyhetes tendereken mekkora kamatra fogad be az MNB betéteket a kereskedelmi bankoktól, már a jegybank igazgatósága határoz. Abba, hogy utóbbi alig két nappal később már máshogy értékelte a helyzetet, elemzők szerint az is belejátszhatott, hogy a forint tovább gyengült, az euróval szemben már-már megközelítette a 366-os szintet. Igaz, ennek némileg ellentmond, hogy az MNB évek óta folyamatosan sulykolja, hogy nincs árfolyamcélja, magyarul, a döntéseit nem befolyásolja, hogyan alakul a forint kurzusa az euróval vagy a dollárral szemben. Az egyhetes betéti kamatok emelése mégis azt az érzetet keltette a kívülállókban, hogy azért mégsem hagyja hidegen, ami egy jegybank esetében nem is lenne ildomos.
Ugorjunk egy kicsit előre. Október 8-án a Központi Statisztikai Hivatal szolgált egy kisebbfajta meglepetéssel. Eszerint az éves infláció szeptemberben 3,4 százalék lett. Ez egyrészt 0,5 százalékponttal lett alacsonyabb az augusztusinál, másrészt az MNB-t is váratlanul érhette. Hiszen a Monetáris Tanács a már említett szeptember 22-ei közleményében még azt jelezte, hogy „az infláció szeptemberben még az aktuális szint közelében alakulhat, majd az év végéig az üzemanyagárak csökkenése és bázishatás következtében fokozatosan mérséklődik”.
A vártnál jóval alacsonyabb pénzromlás hatására aztán a forint nagyot erősödött, az inflációs adat publikálásának másnapján, október 9-én az euróval szemben már a 356-os szintet súrolta. Alig hat nappal később azonban már ismét 364 felett tartózkodott, s most hétfőn már gyakorlatilag ugyanott volt (azaz 366 környékén), mint szeptember 24-én, vagyis azelőtt, hogy az MNB megemelte az egyhetes betétei kamatát.
Ebből akár az egy újabb kamatemelés is következhetne. Ám van egy lényeges különbség: az előző havi infláció nagyot ment lefelé.
Ezért most kettős szorításban van a Monetáris Tanács. A gyenge forintnak elkelne egy kamatemelés, hogy vonzóbbá váljon a befektetők számára és a kereslet növekedése miatt elkezdjen erősödni. Ugyanakkor a kedvezőbb inflációs környezet inkább csökkenést tenne lehetővé, de jobb esetben is azt, hogy a jegybank ezúttal (se) változtasson.
A külső környezet mindenesetre támogatja az MNB laza monetáris politikáját. Az Egyesült Államok irányadó rátája 2008 óta nem látott alacsony szinten (0-0,25 százalék) tanyázik. Miközben mind az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, mind az Európai Központi Bank továbbra is bőszen vásárolja a kötvényeket, a Magyarországgal azonos kategóriába sorolt régiós országok mindegyike lazított, amelynek eredményeként a lengyel és a cseh alapkamat is alacsonyabb a magyarnál, sorrendben 0,1, illetve 0,25 százalék.
Pestiesen szólva tehát a Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén a kettős hatás (alacsonyabb infláció, gyengébb forint) miatt lehet eső, lehet sár. Még az sem elképzelhetetlen, hogy az egy hónappal korábbi forgatókönyvet porolják le a Szabadság téren: vagyis a Tanács változatlanul hagyja a 0,6 százalékos alapkamatot, az igazgatóság viszont tovább emeli az egyhetes betétek kamatát – különösen, ha a forint gyengülése a következő két napban folytatódik.
Bóka János értékelte a dán uniós elnökség féléves munkáját. Közepesnél jobb osztályzatot semmire nem tudott adni. 
