Az Európai Külkapcsolati Tanács szerdán publikált jelentése kiváló összképet nyújt arról a júniusi EP-választásról, amely megváltoztathatja kontinensünk politikai dinamikáját.
Átalakult törésvonalak
A két neves szerző megállapítja, hogy a bal-jobb választóvonal kevésbé hasznos előrejelzője a választási magatartásnak, mint korábban volt - nem utolsósorban azért, mert számos országban a politikai spektrum mindkét oldalához tartozó pártok számos kulcsfontosságú kérdésben - a migrációtól a szociális kiadásokig - közelednek egymáshoz. "Macron elnök jól érzékeltette ezt, amikor szembe állította azokat, akik a hónap vége miatt aggódnak (gazdasági válság), azokkal, akik a világ vége miatt aggódnak (klímaválság)" - írják.
A szerzők szerint az Európa-barát és Európa-ellenes pártok közötti megosztottság is valószínűleg rossz iránymutató lesz, ellentétben a 2019-es választásokkal, amelyekre akkor került sor, amikor még a Brexitről folytak a tárgyalások: a legtöbb szélsőjobboldali párt feladta az EU-ból való kilépésre vonatkozó ígéretét, míg egyetlen vezető sem beszél a föderális Európáról. És egy olyan szorongó légkörben, ahol 10-ből 6 állampolgár úgy érzi, hogy országa rossz irányba halad, a politikai stratégák legkedveltebb megosztottsága - a remény és a félelem között - annyira a félelem irányába vált kiegyensúlyozatlanná, hogy már nem segíthet annyit, mint egykor.
A tanulmány meglepetései
A kérdés megválaszolásához az Európai Külkapcsolati Tanács megbízásából 11 európai országban végeztek felmérést: Franciaországban, Lengyelországban, Olaszországban, Spanyolországban, Dániában, Romániában, Portugáliában és Észtországban, valamint két EU-n kívüli európai országban, Nagy-Britanniában és Svájcban. A felmérés a pártok támogatottságát a különböző szakpolitikai területekkel kapcsolatos attitűdökkel, valamint az uniós intézmények és a nemzeti kormányok teljesítményével kapcsolatos attitűdökkel vetette össze.
A kutatás központi következtetése, hogy nem egyetlen válság uralja a kollektív európai képzeletet. Az éghajlatváltozás, az ukrajnai háború, a Covid-19, a bevándorlás és a globális gazdasági zűrzavar - mind az öt kérdésnek megvan a maga jelentős "választói csoportja", akik egy-egy válságot említenek, mint ami a leginkább foglalkoztatja őket. Ezek a választói csoportok egyenlőtlenül oszlanak meg a különböző generációk és a különböző országok között.
Németország az egyetlen olyan ország, ahol a legtöbben a bevándorlást választják a leginkább aggasztó kérdésként; a közelmúltban érkezett migránsok felidézhetik a 2015-ös év emlékét, amikor az ország 1 millió embert fogadott be, köztük a Bassár el-Aszad elől menekülő szíriaiakat. Franciaország és Dánia a két olyan uniós ország, amelynek polgárai az éghajlatváltozást tartják a legfontosabb válsághelyzetnek.
Olaszország és Portugália polgárai az elmúlt másfél évtized gazdasági zűrzavarára mutatnak rá; az euróválság mély nyomokat hagyott ezekben az országokban. Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Romániában pedig az emberek a Covid-19 világjárványt tartják a leginkább őket érintő problémának. Az észtek és a lengyelek viszont az ukrajnai háborút tartják a válságok közül a leginkább átalakítónak.
A politikai pártok és a válságok
Az európai válságok olyan tapasztalatokkal szembesítik az embereket, amelyek hatásai nem sorolhatók egyértelműen a bal- vagy jobboldali, bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes megosztottsághoz. Ehelyett a válságkezelés kormányzati elégtelenségeiből fakadó csalódottság érzése - és a válságok visszatérésétől való félelem - áthatja ezeket a tapasztalatokat.
A júniusi EP-választásokat két téma fogja uralni: a migráció és az éghajlatváltozás elleni küzdelem társadalmi költségei. Míg a klímaaktivisták az emberi és egyéb életek eltűnésétől tartanak, addig a migrációellenes aktivisták nemzetük és kulturális identitásuk felszámolásától.
Azok, akik a migrációt tekintik a legnagyobb válságnak, nagy valószínűséggel a jobbközép vagy populista jobboldali pártokra fognak szavazni. Németországban ez azt jelenti, hogy nagy eséllyel szavaznak az AfD-re, Franciaországban pedig Marine Le Pen Rassemblement Nationaljára.
A válságok és az európai projekt
Az európai integráció egyik atyja, Jean Monnet mondta egykor: "Európa a válságokban fog kialakulni, és jövője az e válságokra elfogadott megoldások összessége lesz". De mi történik, ha az emberek kezdik azt hinni, hogy sem a saját országuk, sem az EU nem lesz képes megoldani a válságokat?
Ez a tétje a közelgő európai parlamenti választásoknak, ahol sok polgárt inkább a múltbeli válságok miatti aggodalom, mint a jobb jövőbe vetett remény motiválhat. A legutóbbi választáson a központi küzdelem az európai integrációnak hátat fordítani akaró populisták és az európai projektet a Brexittől és Donald Trumptól megmenteni kívánó mainstream pártok között zajlott.
De a következő választás inkább az előrejelzésekről, mint a projektekről fog szólni: az emelkedő globális hőmérséklettől, a bevándorlástól, az inflációtól és a katonai konfliktusoktól való félelmek versengése lesz.
Ezeknek más-más mozgósító ereje van. A gazdasági válság gyakran inkább demoralizálja az embereket, mintsem arra motiválná őket, hogy elmenjenek szavazni. Az elemzés azt sugallja, hogy a gazdasági kérdésekkel kampányoló tradicionális pártok nehezen fognak majd jó eredményt hozni.
A jelentés megállapítja, hogy előreláthatóan az éghajlat és a migráció fogja meghatározni az idei választásokat, amint azt a közelmúltbeli hollandiai parlamenti választások eredménye is jelzi, ahol egy bevándorlásellenes párt végzett az élen, míg a Frans Timmermans vezette klímapárti baloldali szövetség a második helyen.
A klímaválságtól aggódóak a leginkább EU-pártiak. A válság jellege széles körű nemzetközi együttműködést igényel, ezért ez a csoport úgy véli, hogy az EU jobban képes az éghajlatvédelmi intézkedések meghozatalára, mint a nemzeti államok.
A migrációtól aggódóak viszont inkább EU-szkeptikusak. Ők az egyetlen olyan csoport, amelyben többségben vannak azok, akik a következő 20 évben az EU szétesését várják.Tagjai leginkább jobboldali vagy populista jobboldali pártokra szavaznak. Ők támogatják a legkevésbé a megújuló energiát (bár a többség még mindig támogatja), és ők a legnagyobb rajongói az atomenergiának és a fosszilis tüzelőanyagoknak. Sokan közülük azt mondják, hogy inkább olyan vezetőt szeretnének, aki kiáll országuk függetlensége mellett, mint olyat, aki nemzetközi együttműködésbe bocsátkozik.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Erre utal Josep Borrell kijelentése. 
