Nagy meglepetések jönnek az európai parlamenti választásokon

Az Európai Külkapcsolati Tanács szerdán publikált jelentése kiváló összképet nyújt arról a júniusi EP-választásról, amely megváltoztathatja kontinensünk politikai dinamikáját.

Átalakult törésvonalak

A két neves szerző megállapítja, hogy a bal-jobb választóvonal kevésbé hasznos előrejelzője a választási magatartásnak, mint korábban volt - nem utolsósorban azért, mert számos országban a politikai spektrum mindkét oldalához tartozó pártok számos kulcsfontosságú kérdésben - a migrációtól a szociális kiadásokig - közelednek egymáshoz. "Macron elnök jól érzékeltette ezt, amikor szembe állította azokat, akik a hónap vége miatt aggódnak (gazdasági válság), azokkal, akik a világ vége miatt aggódnak (klímaválság)" - írják.

A szerzők szerint az Európa-barát és Európa-ellenes pártok közötti megosztottság is valószínűleg rossz iránymutató lesz, ellentétben a 2019-es választásokkal, amelyekre akkor került sor, amikor még a Brexitről folytak a tárgyalások: a legtöbb szélsőjobboldali párt feladta az EU-ból való kilépésre vonatkozó ígéretét, míg egyetlen vezető sem beszél a föderális Európáról. És egy olyan szorongó légkörben, ahol 10-ből 6 állampolgár úgy érzi, hogy országa rossz irányba halad, a politikai stratégák legkedveltebb megosztottsága - a remény és a félelem között - annyira a félelem irányába vált kiegyensúlyozatlanná, hogy már nem segíthet annyit, mint egykor.

A tanulmány meglepetései

A kérdés megválaszolásához az Európai Külkapcsolati Tanács megbízásából 11 európai országban végeztek felmérést: Franciaországban, Lengyelországban, Olaszországban, Spanyolországban, Dániában, Romániában, Portugáliában és Észtországban, valamint két EU-n kívüli európai országban, Nagy-Britanniában és Svájcban. A felmérés a pártok támogatottságát a különböző szakpolitikai területekkel kapcsolatos attitűdökkel, valamint az uniós intézmények és a nemzeti kormányok teljesítményével kapcsolatos attitűdökkel vetette össze.

A kutatás központi következtetése, hogy nem egyetlen válság uralja a kollektív európai képzeletet. Az éghajlatváltozás, az ukrajnai háború, a Covid-19, a bevándorlás és a globális gazdasági zűrzavar - mind az öt kérdésnek megvan a maga jelentős "választói csoportja", akik egy-egy válságot említenek, mint ami a leginkább foglalkoztatja őket. Ezek a választói csoportok egyenlőtlenül oszlanak meg a különböző generációk és a különböző országok között.

Németország az egyetlen olyan ország, ahol a legtöbben a bevándorlást választják a leginkább aggasztó kérdésként; a közelmúltban érkezett migránsok felidézhetik a 2015-ös év emlékét, amikor az ország 1 millió embert fogadott be, köztük a Bassár el-Aszad elől menekülő szíriaiakat. Franciaország és Dánia a két olyan uniós ország, amelynek polgárai az éghajlatváltozást tartják a legfontosabb válsághelyzetnek.

Olaszország és Portugália polgárai az elmúlt másfél évtized gazdasági zűrzavarára mutatnak rá; az euróválság mély nyomokat hagyott ezekben az országokban. Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Romániában pedig az emberek a Covid-19 világjárványt tartják a leginkább őket érintő problémának. Az észtek és a lengyelek viszont az ukrajnai háborút tartják a válságok közül a leginkább átalakítónak.

A politikai pártok és a válságok

Az európai válságok olyan tapasztalatokkal szembesítik az embereket, amelyek hatásai nem sorolhatók egyértelműen a bal- vagy jobboldali, bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes megosztottsághoz. Ehelyett a válságkezelés kormányzati elégtelenségeiből fakadó csalódottság érzése - és a válságok visszatérésétől való félelem - áthatja ezeket a tapasztalatokat.

A júniusi EP-választásokat két téma fogja uralni: a migráció és az éghajlatváltozás elleni küzdelem társadalmi költségei. Míg a klímaaktivisták az emberi és egyéb életek eltűnésétől tartanak, addig a migrációellenes aktivisták nemzetük és kulturális identitásuk felszámolásától.

Azok, akik a migrációt tekintik a legnagyobb válságnak, nagy valószínűséggel a jobbközép vagy populista jobboldali pártokra fognak szavazni. Németországban ez azt jelenti, hogy nagy eséllyel szavaznak az AfD-re, Franciaországban pedig Marine Le Pen Rassemblement Nationaljára.

A válságok és az európai projekt

Az európai integráció egyik atyja, Jean Monnet mondta egykor: "Európa a válságokban fog kialakulni, és jövője az e válságokra elfogadott megoldások összessége lesz". De mi történik, ha az emberek kezdik azt hinni, hogy sem a saját országuk, sem az EU nem lesz képes megoldani a válságokat?

Ez a tétje a közelgő európai parlamenti választásoknak, ahol sok polgárt inkább a múltbeli válságok miatti aggodalom, mint a jobb jövőbe vetett remény motiválhat. A legutóbbi választáson a központi küzdelem az európai integrációnak hátat fordítani akaró populisták és az európai projektet a Brexittől és Donald Trumptól megmenteni kívánó mainstream pártok között zajlott.

De a következő választás inkább az előrejelzésekről, mint a projektekről fog szólni: az emelkedő globális hőmérséklettől, a bevándorlástól, az inflációtól és a katonai konfliktusoktól való félelmek versengése lesz.

Ezeknek más-más mozgósító ereje van. A gazdasági válság gyakran inkább demoralizálja az embereket, mintsem arra motiválná őket, hogy elmenjenek szavazni. Az elemzés azt sugallja, hogy a gazdasági kérdésekkel kampányoló tradicionális pártok nehezen fognak majd jó eredményt hozni.

A jelentés megállapítja, hogy előreláthatóan az éghajlat és a migráció fogja meghatározni az idei választásokat, amint azt a közelmúltbeli hollandiai parlamenti választások eredménye is jelzi, ahol egy bevándorlásellenes párt végzett az élen, míg a Frans Timmermans vezette klímapárti baloldali szövetség a második helyen.

A klímaválságtól aggódóak a leginkább EU-pártiak. A válság jellege széles körű nemzetközi együttműködést igényel, ezért ez a csoport úgy véli, hogy az EU jobban képes az éghajlatvédelmi intézkedések meghozatalára, mint a nemzeti államok.

A migrációtól aggódóak viszont inkább EU-szkeptikusak. Ők az egyetlen olyan csoport, amelyben többségben vannak azok, akik a következő 20 évben az EU szétesését várják.Tagjai leginkább jobboldali vagy populista jobboldali pártokra szavaznak. Ők támogatják a legkevésbé a megújuló energiát (bár a többség még mindig támogatja), és ők a legnagyobb rajongói az atomenergiának és a fosszilis tüzelőanyagoknak. Sokan közülük azt mondják, hogy inkább olyan vezetőt szeretnének, aki kiáll országuk függetlensége mellett, mint olyat, aki nemzetközi együttműködésbe bocsátkozik.