Fiona Hill vezető brit-amerikai külügyi szakértő a közelmúltban megjegyezte, hogy Moszkva Ukrajna elleni agressziója tulajdonképpen „Oroszország és a Többiek” proxi lázadása az Egyesült Államok ellen, amelynek középpontjában az USA hegemóniája elé állított kihívás áll. Ezt elsősorban Oroszország és Kína vezeti, amelyek elégedetlenek Washington túlkapásaival a globális színtéren.
Valóban, a világrend szerkezeti átalakuláson megy keresztül, és több ok miatt is az afrikai kontinens nyilvánvaló célpontja lett a nagyhatalmi vetélkedésnek. A kontinensre ezekben a napokban a megszokottnál jóval több figyelem hárul, tekintve Párizs kiszorulását Nyugat-Afrikából és a tegnap lezárult BRICS csúcstalálkozót Dél-Afrikában.
Vegyük górcső alá!
De milyen okok vezettek konkrétan a kontinens stratégiai felértékelődéséhez?
Nos, először is, ez az ENSz legnagyobb regionális tömbje, amely a Közgyűlés összes szavazatának mintegy 28 százalékát képviseli. Másodszor, néhány olyan kulcsfontosságú ásványi anyaggal rendelkezik, amelyek csak azon a kontinensen találhatók meg. Harmadszor, néhány kulcsfontoságú tengeri kereskedelmi útvonallal rendelkezik, különösen Kelet-Afrikában. Végül, a kontinens ad otthont a leggyorsabban növekvő ifjúsági demográfiai csoportnak, és 2030-ra a világ fiatalságának körülbelül 42 százalékát fogja kiadni.
Óriási adu az ENSZ-ben
Afrika méretét és befolyását az ENSZ Közgyűlésében nem lehet túlbecsülni. A kontinens időnként küzd azért, hogy összehangolt módon válaszoljon. Ennek ellenére a múltban fontos eseményeknél képes volt szinkronban szavazni oly módon, ami döntőnek bizonyult.
Ennek legfigyelemreméltóbb példája az 1971-es határozat megszavazása volt, amely Kínát bevitte az ENSZ-be Tajvan helyébe. Összesen 76 „igen” szavazat érkezett, ebből 27 afrikai országból érkezett.
Napjainkban, ha ez a nagy csoportosulás az egyik oldalon áll, az döntő mértékben segít egyes határozatokat elfogadni – vagy éppen elutasítani. Mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa zsákutcába került az öt állandó tag (Kína, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) vétójoga miatt, elmozdulás történt az ENSZ Közgyűlése felé, amely „egy tag-egy szavazat” alapon működik.
A közgyűlési szavazatok jórészt szimbolikusak. De hasznos mutatói a nemzetközi közösség helyzetének, és erőteljes erkölcsi fegyvert jelentenek bármely nagyhatalom számára.
Nyersanyagok tárháza
Afrika másik fő vonzereje az erőforrások gazdagsága. Ez rendkívüli jelentőségűvé vált az alternatív energiaforrások – mind a megújuló, mind a nem megújuló – felé való törekvés nyomán. A technológiai innováció térnyerése által vezérelt termékek gyártásában, mint például a Kongói Demokratikus Köztársaság kobaltja - amely többek között a készülékképernyők gyártásához szükséges. Kongó a világ vezető termelője ennek a kulcsfontosságú ásványnak.
Ugyanakkor Algéria, Angola és Nigéria olajtartalékai egyre fontosabbá válnak, mivel az országok Oroszországtól távolodva szeretnének földgázt, és tágabb értelemben a fosszilis tüzelőanyagok beszerzési forrásait diverzifikálni.
A kereskedelmi útvonalak jelentősége
Aztán ott vannak a kereskedelmi utak. A Vörös-tenger útvonala, amely Afrika északkeleti részén húzódik, és összeköti azt az Indiai-óceánnal, lefedve az éves globális kereskedelem 10 százalékát. A Vörös-tenger útvonala olyan országokon halad át, mint Eritrea és Szomália. Mindkettőjüknek aktívan udvarol Moszkva.
Kína a maga részéről a „Tengeri Új Selyemút” kezdeményezésen keresztül jelölte ki az útvonalat. Célja az Indiai-óceán partvidékével rendelkező országok kikötői infrastruktúrájának megkaparintása.
Végül, de nem utolsósorban Afrikában él a leggyorsabban növekvő fiatal népesség. Ez fontos lesz a jövőbeli piacok keresésében, különösen az olyan ágazatokban, mint a technológia és az oktatás. Az USA és Európa is szívesen kihasználja ezt az emberi kapacitást, mivel saját népességük a globális átlag felett öregszik.
Időben indítottak, világos stratégiával
Kína kitűnő kapcsolatai a kontinenssel több évtizedes diplomáciai és kereskedelmi erőfeszítések eredménye, amelyek célja a kontinens megnyerése a „Kína–Afrika Együttműködési Fórumon” keresztül. Ennek részben az a vágya, hogy szembeszálljon az Egyesült Államokkal. A másik hajtóerő a gazdaság fenntartása volt, tekintettel Afrika kiaknázatlan lehetőségeire.
Kína olyan szinten fordít figyelmet a kontinensre, hogy a korábbi miniszterelnök Hu Csin-Tao 2009 és 2012 között öt alkalommal is a kontinensre látogatott, 18 országot abszolválva. Hszi Csin-Ping jelenlegi elnök első külföldi útjaként látogatta meg 2013-ban a kontinenst. Ezen a körúton rögtön 20 milliárd dollár kölcsönt ígért az elkövetkező években az afrikai országoknak, plusz még szerződéseket írt alá kikötők építéséről Kenyában, Tanzániában, Zimbabwében és a Kongói Köztársaságban.
Kína 2009-ben előzte meg az Egyesült Államokat, mint Afrika fő kereskedelmi partnere. A geopolitikailag kiváló helyen fekvő Dzsibuti Köztársaságban pedig – amely a Vörös-tenger partján elterülve ránéz mind Afrikára, mind a Közel-Keletre –, Kína 2017 júliusában nyitotta meg első külföldi katonai bázisát.
Oroszország eközben más stratégiát követ. Tekintettel arra, hogy a kontinenssel folytatott kereskedelme minimális – az export és az import 2021-ben körülbelül 18 milliárd dollár volt – inkább biztonsági partnerré akar válni, a szentimentalizált szovjet történelemre támaszkodva.
Moszkvának napjainkban már csaknem egy tucat afrikai országgal vannak aktív katonai kapcsolatai, úgy mint: Kongó, Szudán, Líbia, Madagaszkár, Angola, Guinea, Bissau-Guinea, Mozambik, Zimbabwe, Namíbia és a Közép-Afrikai Köztársaság.
De a jelek szerint Putyin nem elégszik meg ezzel a szinttel és az információs hadviselés eszközeivel próbál további teret nyerni. Valóban, az információs háború korában élünk, amelyben a geopolitikai csatározások egyik központi eleme a dezinformáció, az ellenfelek lejáratása, a közvélemény megnyerése, avagy éppen elbizonytalanítása.
Négy éve a Facebook adott ki egy közleményt, miszerint 3 orosz hátterű profilt kapcsolt le a közösségi médiában, amely megpróbálta befolyásolni olyan afrikai országok belpolitikáját, mint Líbia, Szudán, Kamerun, Madagaszkár és Elefántcsontpart.
