Az olasz politikai osztályban a koronavírus válság belobbantotta a németellenességet. Bár a német hadsereg repülői már 43 súlyosan beteg olaszt szállítottak Németországba - akik kezelését a németek állják -, és Berlin több mint 7 tonna egészségügyi segélyt szállított Olaszországba, ezeket az olasz politika és média jórészt elhallgatja. Luigi Di Maio külügyminiszter szinte naponta megy ki a reptérre, hogy átvegye a külföldi segélyszállítmányokat, és erről mindig fényképet tesz fel az Instagram-oldalára – kivétel, ha német szállítmány érkezik.
A német pénzszivattyú
De hogyan alakult ki ez az áldatlan helyzet? Nos, az olasz külügyminiszter két hete „szégyenteljesnek és elfogadhatatlannak” nevezte, amikor a vezető német Die Welt arról értekezett, hogy „az olasz maffia már alig várja Brüsszel koronavírus-pénzeit”. Több olasz politikus is emiatt bocsánatkérést követelt Berlintől.
Giuseppe Conte miniszterelnök a múlt heti Európai Csúcs előtt világossá tette, hogy Róma szerint „Németország kereskedelmi többlete magasabb, mint azt az EU szabályai lefektetik. Ezzel Berlin nem Európa mozdonya, hanem kontinensünk lefékezője”. Conte ezzel valójában csak az olaszok többségének a véleményét visszhangozza: 70 százalékuk (!) gondolja azt ugyanis, hogy Németország megpróbálja „megfojtani” őket.
Németország ellenkezése a „koronavírus-kötvénnyel” kapcsolatban is rossz vért szült Rómában. Az olaszok ezt egyhangúlag követelik – a német Szociáldemokraták támogatásával -, de a közös európai kötvényt a német konzervatív kormánypártok elutasítják. Túl nagy a félelem a soraikban az euró-ellenes AfD bizonyosra vehető kampányával kapcsolatban.
Az olasz vulkán
Berlinben, Frankfurtban és Brüsszelben csak hetek alatt esett le a döntéshozóknak, hogy a tűzzel játszanak, amikor félvállról veszik a politikai és pénzügyi feszültségeket az eurózóna harmadik legnagyobb államában. Március 13-án Christine Lagarde EKB-elnök lazán elutasította Olaszország kérését a járvánnyal kapcsolatos pénzügyi segítségre. Ez pillanatok alatt megrázta a nemzetközi pénzpiacokat, Lagarde pedig azonnal visszavonulót fújt, kijelentve: „az EKB teljes mértékben eltökélt arra, hogy megakadályozza az eurózóna széttöredezését”.
Noha Olaszország múlt pénteken elkerülte az S&P leminősítését, a közös kötvénykibocsátás kudarca, illetve az egyre erősebb olasz eurószkepticizmus továbbra is komoly kérdéseket vet fel az eurózóna jövőjével kapcsolatban. A hibernált állapotban lévő olasz gazdaság képe felveti az adósságszolgálat fenntarthatóságának kérdését, egyesek már a 8 évvel ezelőtti görög helyzettel is párhuzamot vonnak. Az olasz államadósság/GDP mutató 155 százalékra emelkedhet idén, de több más tagországban, így Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában is bőven 100 fölött lesz már. A tisztázatlan problémák miatt az elmúlt héten a nemzetközi pénzpiacokon már a dollárt és a svájci frankot vették az euróval szemben.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Túszejtés vagy pénzmosás? 
