Josep Borrell, az EU külügyi vezetője tegnap kijelentette: „Megdöbbenve tapasztalom, hogy az izraeli kormány a háború kellős közepén újabb pénzeszközöket készül elkülöníteni további illegális települések építésére Ciszjordániában. Ez nem önvédelem, és nem teszi Izraelt biztonságosabbá. A telepek súlyosan sértik a nemzetközi humanitárius jogot, és Izrael legnagyobb biztonsági kockázatát jelentik”.
Mire jó egy válság?
Valóban, az Izrael déli részén és a Gázai övezetben tomboló erőszak és pusztítás miatt kevesebb figyelem irányult a megszállt területek másik felén, Ciszjordániában kialakult, egyre súlyosbodó erőszakra. Márpedig október 7-e előtt a ciszjordániai palesztinok már 2006 óta a legmagasabb szintű telepes erőszakot élték át.
A Benjamin Netanjahu miniszterelnök radikális jobboldali kormánya által felhatalmazott izraeli telepesek a háború kezdete óta fokozzák a palesztin vidéki közösségek elleni támadásaikat és zaklatásaikat. Ezt gyakran az izraeli hadsereg támogatásával teszik, mivel izraeli katonák állnak őrt, megakadályozva a palesztin válaszlépéseket. Néha a támadások a hadsereg részvételével történnek.
Fokozódó agresszió
Ciszjordánia 1967 óta Izrael megszállása alatt áll. Azóta mintegy 700 ezer izraeli telepes telepedett le illegálisan a palesztin területen, és évek óta támadják a palesztinok ingatlanjait. Ezek a betörések az elmúlt hetekben fokozódtak, mivel az izraeli erők és a telepesek fegyveres razziákat hajtanak végre, miközben a palesztinok kijárási tilalom alatt vannak otthonukban.
A telepesek által elkövetett erőszak kétségtelenül nem az egyetlen oka a ciszjordániai helyzet eszkalálódásának, de ez egy olyan tényező, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A radikális telepesek egy bizonyos frakciója, amely kisebbséget alkot a telepesmozgalmon belül, aktívan törekszik az Izrael és a palesztinok közötti fokozott konfrontációra, valamint a Palesztin Hatóság meggyengítésére.
Ezt a csoportot egy jól megfogalmazott ideológia vezérli, amelyet olyan vezetők képviselnek politikailag, mint Bezalel Smotrich pénzügyminiszter (Vallásos cionizmus párt) és Itamar Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Yehudit). Ideológiájuk többek között magában foglalja a Palesztin Hatóság szétzúzásának vágyát, Ciszjordánia egész területének annektálását, és a palesztin lakosság jelentős részének más országokba való áthelyezését. Bár e pártoknak nincs döntő befolyásuk a gázai konfliktus alakulására, a ciszjordániai ügyekben jelentős befolyással bírnak. Ez a befolyás odáig terjed, hogy politikailag védik, sőt felfegyverzik ezeket a radikális telepeseket.
A fegyveres telepesek elszaporodása Ciszjordániában, az illegális telepes előőrsök bővítése, és most a növekvő erőszak és a kényszerű kitelepítések mind ugyanabból a mögöttes politikából erednek, amely a Gázai övezet 16 éves blokádjához vezetett: a palesztin nemzeti követelések teljes figyelmen kívül hagyásának az izraeli politikából. Ez a politika figyelmen kívül hagyja a politikai megoldásokat, és az erőszakra épít.
Megadás vagy átadás
Bezalel Smotrich pénzügyminiszter szavaival élve, aki maga is telepes: Izrael politikája új telepek építésével jár, hogy "darabokra szakítsa" a palesztin államot. A cél: "Megadás vagy átadás" ultimátumát rákényszeríteni a palesztin népre.
Smotrich ezeket az elképzeléseit a 2017-es „Döntő Tervében” vázolta fel. A "megadás vagy átadás" kifejezés azt jelenti, hogy a palesztinoknak fel kellene adniuk a reményt, hogy saját államuk lehet. Ha nem hajlandók megadni magukat ennek a valóságnak, akkor távozniuk kell. A területeken élő palesztinokat, akik közül sokan már most is menekültek, a szomszédos országokba űznék ki - az ottaniak beleegyezése nélkül.
Smotrich 2017-es javaslatában ismertette terveit és világnézetét, és bár az izraeli kormány hivatalosan nem fogadta el a "Döntő Tervet", Smotrich és szövetségesei most kormányon vannak. Ez azt jelenti, hogy a terv a kormány kulcsfontosságú minisztériumai által de facto elfogadott tervvé vált.
Különösen Smotrich, ahogyan Yaakov Or nyugalmazott izraeli vezérőrnagy írja, "ki tudja osztani a tervének megvalósításához szükséges hatalmas erőforrásokat". Amikor a telepesek fegyveresen megtámadtak ciszjordániai falvakat, Smotrich kijelentette, hogy ezeket a falvakat valóban ki kellene irtani - nem az önbíráskodóknak, hanem magának az államnak.
Van-e partner?
Amikor a békefolyamatról van szó, az izraeli kormány azt állítja, hogy nincs partner a békéhez, és hogy a palesztinok nem képesek önmagukat kormányozni. Ez a narratíva megfelel annak az átfogó célnak, hogy figyelmen kívül hagyják a palesztin törekvéseket.
Netanjahu és kabinetjének tagjai még a Hamászra is "eszközként" hivatkoztak, mert az ellensúlyként működik más palesztin politikai szereplőkkel szemben. A Hamász ideológiai álláspontja aztán megerősíti azt az elképzelést, hogy a békefolyamat lehetetlen.
Smotrich eszméinek terjesztése
Orly Noy izraeli emberi jogi aktivista nemrég arra figyelmeztetett, hogy ezek az elképzelések - a palesztin törekvések figyelmen kívül hagyása és a konfliktus kizárólag erőszakkal való kezelése - áthatották az izraeli társadalmat, és az izraeli politika "Smotrichizálódásának" nevezte. Noy szerint Izraelen belül sokan úgy vélik, hogy a palesztinokkal való konfliktust puszta kényszerítéssel lehet kezelni.
Az izraeli kormánytól eltérően az amerikai kormány és az arab rezsimek el akarják kerülni a palesztinok nagyarányú kényszerkitelepítését, ami kétségtelenül destabilizálná a régiót. Arab tisztviselők ezt világossá tették az elmúlt hetekben, különösen azután, hogy Izrael felvetette a kitelepített gázaiak Sínai-félszigetre költöztetésének ötletét.
A kör bezárult.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Átalakítják a kormányt. 
