Aki azt hitte, hogy a 2020-as évvel már túl vagyunk a nehezén, annak tavaly csalatkoznia kellett. Egyrészt mert a tavalyelőtt márciusban berobbant Covid az oltások megjelenését követően sem tűnt el, sőt, a 2021-es halálozási adatok még rosszabbak lettek. Másrészt megjelent egy újabb rém, az infláció, amely felbukkanását egy ideig szinte mindenki átmenetinek tartotta, hogy aztán szép fokozatosan kihátráljanak ezen álláspont mögül. Igaz, a legtovább éppen az a két intézmény bírta, illetve bírja, amely a legnagyobb hatással lehet a pénzromlásra: az egyik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, a másik az Európai Központi Bank (EKB).
Így aztán, míg a világ egyik, feltörekvőnek hívott részének monetáris hatóságai már 2021 közepétől elkezdtek kamatokat emelni, addig a Fed és az EKB még mindig lábhoz tartott fegyverrel áll. Igaz, az előbbi már nem sokáig. Mint ugyanis karácsony előtt bejelentette, idén nyáron ő is elkezdi feljebb srófolni a jelenleg 1 százalékos alapkamatát, kis, 25 bázispontos lépésekben, a piaci várakozások szerint legalább háromszor. Azt követően, hogy márciusban befejezi majd az eszközvásárlási programját, mely keretében állampapírok vásárlása révén pumpál pluszforrást a földkerekség legnagyobb gazdaságába.
Így aztán, míg a világ egyik, feltörekvőnek hívott részének monetáris hatóságai már 2021 közepétől elkezdtek kamatokat emelni, addig a Fed és az EKB még mindig lábhoz tartott fegyverrel áll. Igaz, az előbbi már nem sokáig. Mint ugyanis karácsony előtt bejelentette, idén nyáron ő is elkezdi feljebb srófolni a jelenleg 1 százalékos alapkamatát, kis, 25 bázispontos lépésekben, a piaci várakozások szerint legalább háromszor. Azt követően, hogy márciusban befejezi majd az eszközvásárlási programját, mely keretében állampapírok vásárlása révén pumpál pluszforrást a földkerekség legnagyobb gazdaságába.
Kétségtelenül nincsenek könnyű helyzetben a jegybankok. Hiszen a gyorsuló - például az USA-ban 7, az EU-ban 5 százalékos átlagos - inflációval szemben kamatemeléssel kellene fellépniük. Csakhogy közben a világgazdaság növekedése lefékeződött, s félő, hogy a hitelek megdrágulását kiváltó monetáris szigorítás csak még inkább visszavetőleg hatna. Ráadásul a kamatemelés csak tovább növelné a már amúgy is együttesen történelmi rekordra (2021-ben közel 300 ezer milliárd dollárra, a globális GDP több mint 350 százalékára) ugrott állami és magánadósságokat. Nem csoda, ha a kormányok emiatt nem hívei a kamatemeléseknek, s ha kell, még beavatkozni is hajlandóak lennének - noha azért olyan lépésre remélhetőleg nem szánnák el magukat, mint a török elnök Erdogan, aki a több mint 20 százalékos infláció dacára sorra vitette le a jegybankkal az alapkamatot.
Magyarországon is történt egy piactorzító kormányzati beavatkozás, amikor karácsony előtt a kormány kamatstopot vezetett be a lakossági jelzáloghitelekre.
Az ilyen lépések a Magyar Nemzeti Bank (MNB) helyzetét is megnehezítik, amely számára a már említett központi banki dilemma nem kérdés: most csak a kamatemelés lehet opció. Az viszont válaszra vár, mi az a szint, ameddig az MNB-nek fel kell srófolnia az irányadó kamatát. Ez utóbbi most 4 százalék - ekkora az igazodási pontnak novemberben kinevezett egyhetes betéti kamat -, de nem lennénk meglepve, ha e hét csütörtökön még feljebb menne. Egészen 5 százalékig.
A fentiekről szóló beszélgetést itt hallgathatja meg:
A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
350 vagy 400? Forintpálya az olajválság, a kamat és az euróálom között – Interjú
