Pálfordulás: a szétrohadt Európának hízeleg a szultán

Merkel és Erdogan

A török elnök tegnap érkezett a NATO csúcsra Brüsszelbe. Nehéz tárgyalások várnak rá a mai napon az EU vezetőivel, hiszen a két fél kapcsolata soha nem látott mélypontra zuhant. Ennek a felelőse egyértelműen Erdogán, aki az elmúlt hónapok során a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazási kampányban többek között „fasisztáknak”, „rasszistáknak” és „náci-csökevényeknek” nevezte Ankara európai partnereit.

Közös értékek?

A kampány hevében „szétrohadt kontinensnek” hívta Európát, az EU-t pedig „a kereszteslovagok szövetségeként” démonizálta, amely szerinte az iszlám elleni harcot tűzte a zászlajára. A múlt hónapban választási csalással elnyert egyeduralma óta viszont hirtelen behízelgő stílusra váltott. A május 9-i Európa Napra küldött üzenetében a kölcsönös tisztelet fontosságát hangsúlyozta, amelynek érvényesülnie kell Ankara EU-csatlakozási tárgyalásai során. 

Szóvivője az EU-tagságot „stratégiai célként” jelölte meg. Ömer Celik, Európa-minisztere pedig már egy „nagy csúcstalálkozót” is elképzelhetőnek tart az EU-val. Celik hozzátette, hogy „hiszünk a Törökország és az EU közös értékeiben”. Mondja ezt annak az országnak egyik vezetője, ahol jelenleg 230 újságírót tartanak rács mögött, többnyire koholt vádak alapján.

Arccal a vámunió kibővítése felé

Miért a nagy pálfordulás, a behízelgő hangnem? A kampányhisztéria után Ankara pozitív üzeneteket küld Brüsszel és Berlin felé, hiszen az EU az ország legnagyobb kereskedelmi partnere. Törökország pénzügyi egyensúlyához pedig létfontosságú a külföldi tőke beáramlásának folytatódása. Elég, ha abba gondolunk bele, hogy csupán a török vállalati szektor keményvalutás adósságállománya meghaladja a 210 milliárd dollárt, amely eléri az ország GDP-jének 25 százalékát.

Erdogán a mai brüsszeli tárgyalásai során arra fog törekedni, hogy az 1995-ben kötött vámuniót kiterjesszék. Ha a kereskedelmi szerződéseket kiszélesítenék az agrártermékekre és a szolgáltatási szektorra, akkor a müncheni Ifo-intézet kalkulációi szerint a török agrárexport az EU-ba megduplázódhatna, míg a szolgáltatási exportja megnégyszereződhatne. Az EU cégei is magasabb export-teljesítménnyel számolhatnának és egyben könnyebb hozzáféréshez a török banki- és biztosítási piachoz.

Berlini sérelmek és érdekek

Ehhez viszont politikai bizalom is kellene, amely pedig jórészt elpárolgott. Ankara és Berlin politikai kapcsolatai padlót fogtak olyan botrányok következtében, mint a már 100 napja fogva tartott „Welt”-tudósító (Deniz Yücel) ügye, a német törvényhozás tagjainak látogatás-tilalma az incirliki légibázisra (holott ott 260 német katona szolgál), a németországi török imámok spicli-vádjai, a török diplomaták menekült-kérelmei – akiknek kiadatását Ankara követeli, és a többi, és a többi. Valóban, a kétoldalú kapcsolatokat mérgező témákat napestig lehetne sorolni.

Ennek ellenére Berlin fenn akarja tartani Ankarával az EU csatlakozási tárgyalásokat, mert külügyminisztériuma attól tart, hogy máskülönben a törökök Moszkva irányába sodródnának. Merkelnek természetesen a német-török menekült-paktum életben tartása is elemi politikai érdeke, négy hónappal a választások előtt. Az EU a török kérdésben is megosztott, hiszen Ausztria és Luxemburg vehemensen követeli a tárgyalások megszakítását, hiszen szerintük Erdogán évről-évre távolabb viszi országát Európától.

Káncz Csaba jegyzete