3p
Az ingatlanszektor nagysága meghaladja már az ausztrál GDP négyszeresét. Eközben a háztartások adóssága a GDP 120 százalékát teszik ki, ez az arány 1980 óta ötszörösére, a világ egyik legmagasabb arányára kúszott fel. A szakértők között erősödik a vélemény, hogy a brutális buborékokat már nem lehet kezelni, és kipukkanásuk páratlan gazdasági depresszióhoz fog vezetni.

Európában és Észak-Amerikában is egyre erősödő jelenség, hogy a múlt századi nagy centrista bal- és jobboldali pártok politikai viharba kerülnek. Az idők szelleme a jelek szerint elérte Ausztráliát is, ahol Queensland szövetségi államban a múlt szombaton lezajlott választások eredményeképpen mindkét tradicionális nagy párt támogatottsága összecsuklott.

A Munkáspárt és a Liberális Nemzeti Párt összesített szavazataránya olyan mélyre esett, mint utoljára 1906-ban. A nagy nyertesek a nacionalista-populista pártok lettek, mint az Egy Nemzet és az Ausztrál Párt.

Gigabuborék

A második világháború utáni politikai rend felborulása azonban babazsúrnak számít ahhoz a kihíváshoz képest, amellyel a kontinensnyi ország hamarosan szembesülhet. Júniusban már foglalkoztunk az ausztrál ingatlanpiac várható beomlásával, de részletekbe nem tudtunk menni. Holott a szektor megingása, amelynek nagysága mára 5.6 ezermilliárd dolláros nagyságot ért el – az ausztrál GDP több mint négyszeresét – magával ránthatja a teljes gazdaságot.

Az ország 104 negyedév óta mindenfajta recesszió nélkül növekszik – amellyel elragadta Hollandiától a világcsúcsot. Igen ám, de ezalatt az időszak alatt pénzügyi rendszere egy irtózatos buborékká alakult. Összességében az ausztrál gazdaság növekedését az ingatlan-buborék hajtotta, amelyet a nyersanyag-buborék hajtott, amelyet pedig végső soron a Kína-buborék.

A szövetségi kormányok is fűtik

Ausztrália a világ legnagyobb vasérc-exportőre, egymaga felel a globális szállítások értékének több, mint feléért, miközben szállításainak 80 százaléka Kínába irányul. Igen ám, de a kínai acéltermelés közel felét az ingatlanfejlesztések kötik le, amelyek hitelkörülményei egyre szigorodnak.

Káncz Csaba

Ausztrália a világ legnagyobb szénexportőre is, kielégítve a globális igények 38 százalékát.

S noha 2008 és 2016 között a szállítások volumene 49 százalékkal nőtt, az árak összecsuklása miatt az export értéke 38 százalékkal zuhant.

Eközben az egymást követő ausztrál kormányok úgy tudtak felmutatni virtuális gazdasági növekedést, hogy elképesztő magasságokba fújták az ingatlanpiaci buborékot.

A világcsúcs buborékot 1961 óta fújják a kenguruk földjén, amely időszak alatt 6556 százalékkal nőttek az ingatlanárak.

A tavalyi év során a teljes ausztrál gazdasági növekedés 67 százaléka Sydney és Melbourne városainak ingatlanpiacáról jött, ahol a szövetségi kormányzatok mindent meg is tesznek, hogy tovább fűtsék a robbanás szélén álló kazánt.

Túleladósodott háztartások milliói

Eközben az Ausztrál Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a 4 millió lakosú Sydney-ben 407 000 háztartás van, amelyek jelzáloghitele a „túleladósodott” kategóriába került. Ezen háztartások átlagos adóssága mára meghaladja a 765 000 dollárt. Országosan a háztartások adóssága a GDP 120 százalékát teszik ki, ez az arány 1980 óta ötszörösére, a világ egyik legmagasabb arányára kúszott fel.

Nem tekinthető véletlennek, hogy idén júniusban a Moody’s leminősített 12 ausztrál bankot, köztük az ország négy legnagyobb pénzintézetét. A szakértők között erősödik a vélemény, hogy a brutális buborékokat már nem lehet kezelni, és a kipukkanásuk páratlan gazdasági depresszióhoz fog vezetni.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG