Donald Trump távozása és a török gazdaság mélyrepülése kényszerítette Erdogan elnököt arra, hogy mosolyoffenzívát indítson az elmúlt hónapokban az USA, az EU és Izrael irányába. Az érintettek többsége nem hisz a valódi török kurzusváltásban, az egész próbálkozást inkább PR-kampánynak tartja.

A szomszédos Görögországgal a múlt hónapban kezdődtek a tárgyalások az Égei-tenger vitatott kérdéseiről, miután azok 2016-ban megszakadtak. Csak kevesen várnak áttörést, legalábbis rövid távon.  Athén semmit sem bíz a véletlenre és az elmúlt héten a görög haderő legnagyobb egyszeri beszerzése szivárgott ki.

A Párizs-Athén tengely

A New York-i székhelyű görög-amerikai The National Herald jelentése szerint 5 milliárd euró értékben vásárol a görög hadsereg francia Belharra osztályú hadihajókat és Rafale vadászgépeket.  Párizs tavaly januárban jelentette be, hogy fregattokat küld a tengeri határvitáktól terhelt Kelet-Mediterráneumba.

Francia hadihajók is járőröznek már a földgázban gazdag Ciprus-környéki vizeken, ahol a görög-ciprusi kormányzat kitermelési jogokat adott a francia energiaipari óriásnak, a Total-nak.  Franciaország csatlakozott ahhoz a török-ellenes Ciprus-Görögország-Izrael tengelyhez (Eastern Mediterranean Alliance), amely nyolc éve folyamatosan egyezteti álláspontját az egyre forróbb térségben.  Ankarát célozva Athén és Tel-Aviv nemrég épített föl egy közös radar-központot Kréta szigetén.

Ankara és Athén álláspontja továbbra is teljesen eltér Ciprus jövője tekintetében.  Erdogan elnök múlt szerdán leszögezte a szigetország török közössége előtt, hogy „az egyedüli út a ciprusi kérdés megoldásához két állam létrehozása”.  A görög miniszterelnök azonnal riposztozott, kijelentve, hogy „Athén az ENSz által is szorgalmazott föderációt támogatja”.

Amerika pozícióváltása

Mike Pompeo külügyminiszter tavaly szeptemberben látogatott az észak-görög Thesszalonikibe és a Kréta szigetén elhelyezkedő Souda Bay hadikikötőbe. Az észak-görögországi látogatás üzenet volt Moszkva felé is, amellyel a balkáni térségben vetélkedik. Sajtóértesülések szerint Pompeo Krétán tárgyalásokat folytatott a török Incirlik-i amerikai jelenlét – beleértve a taktikai nukleáris töltetek – áthelyezéséről.

2019 tavaszán Ron Johnson, aki akkor a szenátus külügyi bizottságának Európáért felelős vezetője volt, már bejelentette, hogy az USA tanulmányozza az Incirlik-i bázison lévő fegyverek és hadieszközök áthelyezését. Ez természetesen brutális politikai üzenet volt a papíron még NATO-tag Törökország számára.

2019 őszén Pompeo megállapodást írt alá Athénnal, amely lehetővé teszi az amerikai csapatoknak, hogy szélesebb körben vegyék igénybe a görög bázisokat. A megujított görög-amerikai katonai szerződés 2019 őszi megkötése rámutatott arra, hogy a Kelet-Mediterráneum – amely Európa, Ázsia és Afrika találkozási pontja – visszatért az amerikai stratégiai gondolkodás homlokterébe.  Már csak azért is, mert Ankara és Moszkva ütemesen bővíti jelenlétét a Mediterráneumban Líbiától Egyiptomig.

A szerződés keretében Washington fejleszti 6. flottájának bázisát Krétán, létrehoz egy drónbázist Görögország közepén, és felépít Alexandropouli kikötővárosában egy katonai bázist, valamint egy LNG terminált. Ez utóbbit aztán az orosz földgáz-monopólium megtörésére lehet felhasználni a Balkánon.

Ahogyan akkor egy görög katonai elemző elmondta az Al Jazeerának, az új bázis Alexandropouliban segíti az amerikai felet gyors műveletek végrehajtásában a Balkánon, míg a többi görög bázist az amerikai csapatok „könnyedén felhasználhatják” közel-keleti operációkhoz.

A NATO hitelessége a tét

Joe Biden hozzáállását a térséghez jól mutatja, hogy az új elnök eddig még nem hívta fel telefonon török kollégáját.  Anthony Blinken külügyminiszter-jelölt múlt havi szenátusi meghallgatásán Törökországot „úgynevezett stratégiai partnernek” nevezte.  Egyben rögtön további szankciókat helyezett kilátásba Ankarával szemben.  Blinken szerint elfogadhatatlan egy NATO-tagállam szoros viszonya Oroszországgal, „amely az USA legnagyobb stratégiai konkurense”.

Bidennek nem kell túlfeszítenie a húrt, hogy Ankarát észhez térítse.  A török gazdaság rendkívül sérülékeny és Erdogan rogyadozó népszerűsége nagyban függ a gazdasági mutatóktól. 

Athén és Nicosia joggal várja el, hogy a NATO akkora figyelmet fordítson a kelet-mediterrán frontra, mint amilyet a védelmi szervezettől a Baltiak kapnak az északi fronton.  A NATO kohéziója és szolidaritása nagymértékben függ attól, hogy a védelmi szövetség hogyan rendezi ezt a kardinális kérdést. 

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.