6p

A bulgáriai események felvehetik a versenyt a Netflix bármely politikai thrillerével. A vihar középpontjában egy politikai bűnöző áll, aki nem mellesleg az ország legfőbb ügyésze. Káncz Csaba jegyzete.

Amikor 2020 nyarán bolgárok ezrei vonultak hónapokon keresztül az utcára, két embert vettek célba a tüntetők: Bojko Boriszov miniszterelnököt és Ivan Gesev főügyészt. Az a mód, ahogy Boriszov pártfogoltját, Gesevet az állam egyik leghatalmasabb hivatalába emelte - biztosítva ezzel a kormány és mindenekelőtt támogatóinak befolyását az igazságszolgáltatásra - sok tüntető számára megerősítette Bulgária hírnevét, mint az EU legkorruptabb országa. 

Boriszov 2021 áprilisában mondott le, de az ország azóta sem nyugodott meg. Az elmúlt két évben öt általános választást tartottak, de egyik sem eredményezett stabil többséget. Ez vonatkozik a legutóbbi, idén április 2-i szavazásra is.

Rezeg Iván Gesev bolgár főügyész pozíciója. Fotó: MTI
Rezeg Iván Gesev bolgár főügyész pozíciója. Fotó: MTI

Katarzis küszöbén

Most a hosszú távú politikai dráma új csúcspontja van kialakulóban. És ismét Gesev és Boriszov áll a középpontban – de ezúttal ellenfélként. A "Politico" szerint a közelmúlt eseményei felvehetik a versenyt a Netflix bármely politikai thrillerével.

A cselekmény valahogy így hangzik: Boriszov hajlandó feláldozni Gesevet, hogy visszatérjen a hatalomba. De ő ebbe nem akar beletörődni. A "maffiaállamban" a keresztapák most leszámolnak egymással.

Bombatámadás sok kérdőjellel

Az előjáték egy bombatámadás volt Gesev ellen május 1-jén, amelyben senki sem sérült meg. Gesev helyettese arról számolt be, hogy a bomba több méter magas tűzoszlopot okozott, és egyértelmű gyilkossági szándékkal helyezték el.

A hivatalos verzióval kapcsolatban azonban hamarosan kétségek merültek fel. Újságírók arról számoltak be, hogy a helyszínen semmi sem utalt heves detonációra. Aszen Vasziljev, a "Folytatjuk a változást" reformpárti képviselő azon gúnyolódott, hogy a robbanás legfeljebb néhány nyulat ijeszthetett meg.

Az is feltűnő volt, hogy Gesev aznap egy páncélozott autóban utazott. A belügyminiszternek ráadásul a nyomozás során el kellett ismernie, hogy a főügyész – az eredeti állítással ellentétben – nem a családjával volt a bomba felrobbantásakor.

Gyorsan felvetődött tehát az előre megrendezett színjáték vádja. Gesev ezek szerint szerette volna magát a legendás szicíliai bíróhoz, Giovanni Falconéhoz hasonlítani, akit 1992-ben a Cosa Nostra ölt meg egy bombával.

Hirtelen fellépő reformkészség

De miért érzi magát egyáltalán fenyegetve Gesev? A bulgáriai főügyész rendkívül nagy horderejű jogkörrel rendelkezik, amely még a kommunista korszakból ered. Eljárást kezdeményezhet vagy megszüntethet, és ezért senkinek nem tartozik felelősséggel. Ráadásul hétéves hivatali ideje alatt szinte támadhatatlan. Ezáltal a politikailag releváns bűncselekmények üldözésének kulcsfigurája – ha akarja.

De a Legfőbb Ügyészséget már régóta gyanúsítják elfogultsággal. Sok ügy megoldatlan, ugyanakkor politikai indíttatású eljárások is zajlanak.

Különösen látványos incidens volt az elnöki palota elleni razzia, amelyet Gesev rendelt el, miután Radev elnök megkérdezte, miért is fizeti az állam egy oligarcha biztonsági szolgálatát.

A jogállamiságért aggódó erők ezért évek óta szorgalmazzák a Legfőbb Ügyészség reformját. Boriszovnak azonban ez idáig nem volt érdeke, mert a gyanú szerint hasznot húzott a Gesev által indított szelektív vádemelésből.

Ugyanez vonatkozik a többi politikusra is. A DPS párthoz tartozó Deljan Peevski médiamágnást például Washington szankcionálta a Magnyitszkij-törvény alapján, de továbbra is üzletelhet Bulgáriában.

Robbanékony részletek

A legutóbbi választások után azonban Boriszov először jelentette ki, hogy hajlandó az igazságszolgáltatás reformjára. Bár áprilisban a GERB párt kapta a legtöbb szavazatot, nem talált partnereket a kormánytöbbséghez.

Fogadkozásaival Boriszov a második helyen álló "Folytatjuk a változást" és a "Demokratikus Bulgária" koalíciót próbálja rábírni az együttműködésre. A két reformpárt ezt továbbra is elutasítja. 

A közelmúltban azonban lehetségesnek tűnt a megegyezés három másik féllel. Szóba került Gesev személye is. Május 11-én a legnagyobb párt, a GERB által miniszterelnöknek jelölt Maria Gabriel volt EU-biztos bejelentette, hogy követelni fogja Gesev menesztését. Alig egy nappal később a Legfelsőbb Bírói Tanács hat tagja is követelte lemondását.

Indul az ellentámadás

Erre aztán Gesev átment az ellentámadásba. Egy látványos hétfői sajtótájékoztatón az igazságszolgáltatás befolyásolásával vádolta meg Boriszovot. Utalásokat tett olyan nyomozásokra is, amelyek kényes részleteket tárhatnak fel az egykori szövetségesről.

Ez magában foglalja a „Barcelona Gate” néven ismert ügyet Bulgáriában. Három évvel ezelőtt olyan képek jelentek meg, amelyek Boriszov és az ex-modell Boriszlava Jovcseva kapcsolatára utaltak. Jovcseva lányával egy luxusingatlanban él Barcelonában.

A házat apja cége vásárolta meg, de a pénz Boriszov pártjához közel álló üzletemberektől származott. A spanyol hatóságok pénzmosás ügyében nyomoznak - Gesev hatósága viszont eddig nem sok erőfeszítést tett az ügyben.

Szintén Gesev felügyeletével folyik a nyomozás egy titokzatos incidens ügyében, amikor 2020 nyarán Boriszov hálószobájából felvételek jelentek meg. A képeken az alvó kormányfőn kívül aranyrudak, nagy mennyiségű készpénz és egy pisztoly is látható.

Hangok a száműzetésből

A sajtótájékoztató után a szocialisták kivonultak a koalíciós tárgyalásokból. Ilyen körülmények között bizonytalan, hogy GERB kormányt alakíthat-e.

De a nyomás Gesevre is nő. Helyettese, Sarafov, aki a bombatámadás után is hűséges maradt hozzá, most oldalt váltott. Sarafov büntetőfeljelentést tett főnöke ellen, amely magában foglalja a "Barcelona Gate"-et is. Ugyanakkor személyi védelmet kért, mert fél Gesev bosszújától.

A sárdobálás egyre nagyobb köröket rajzol. A dubaji száműzetéséből a szökésben lévő Vaszil Bozskov lottókirály kijelentette, hogy bizonyos feltételek mellett hajlandó visszatérni Bulgáriába, hogy Boriszov ellen tanúskodjon.

A Magnyitszkij-szankciókkal is sújtott Bozskov régóta azt állítja, hogy Boriszov megzsarolta. Kijelentései hozzájárultak a volt miniszterelnök rövid ideig tartó letartóztatásához.

Gesev hétfőn a lemondásával kapcsolatos heves politikai nyomásra panaszkodott, hivatala pedig bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak Boriszov volt miniszterelnök és Marija Gabriel volt európai biztos ellen, aki a kormányalakítás küszöbén áll.

A politikai thriller utolsó epizódja még várat magára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG