Putyin elnök egyetlen olyan stratégiai célkitűzést sem teljesítette, amelyet magának kitűzött, amikor egy évvel ezelőtt megkezdte teljes körű ukrajnai invázióját. A hadjárat megbontotta Moszkva stratégiai helyzetét is a világban, mivel világossá vált, hogy az orosz hadsereg milyen rosszul készült fel a konfliktusra. Nem véletlen, hogy Putyin tegnapi beszédében szinte semmi sem tükrözte azt a tényt, hogy Oroszország jelenleg egy megoldhatatlan konfliktus mocsarában vergődik, és az elmúlt 12 hónapban mintegy 150 ezer katonát vesztett.
Globális kihullámzás
A háború a világ többi része számára is katasztrofális kihatással jártt. Nemcsak az energiapiacokat destabilizálta, felpörgette az inflációt és megzavarta az élelmiszer- és áruellátást, hanem súlyosbította a világ törékeny biztonságpolitikai állapotát, felgyorsította az atomfegyverek elterjedését és fegyverkezési versenyt szított. Közben megbénította az Egyesült Nemzetek Szervezetét is (lévén az agresszor az ENSz BT állandó tagja), aláásta a nemzetközi jogot, a többoldalú együttműködést és a humanitárius segítségnyújtást.
A kétpólusú, az egypólusú és napjainkban a többpólusú világrendek bebizonyították, hogy ha a nagyhatalmakról van szó, a geopolitikai konfliktusok idején semmi remény sem a nemzetközi jog, sem a nemzetközi megállapodások betartására. Ezek arra valók, hogy a gyengék betartsák, az erősek pedig tetszés szerint megszegjék.
A nukleáris kérdés
Pragmatikus szemmel nézve sajnos kijelenthető, hogy ez egy cinkelt globális rendszer, amely a hatalmasokat részesíti előnyben – egy olyan rendszer, amely minden valószínűség szerint több olyan országhoz vezet, amelyek nukleáris elrettentésre fognak törekedni, hogy megvédjék magukat. Nem csoda, hogy sokak szerint Ukrajna naiv volt, amikor 1994-ben lemondott szovjet kori atomfegyvereiről, cserébe a Budapesti Memorandum értelmében nyújtott nemzetközi, köztük orosz és amerikai biztonsági biztosítékokért.
Több ország, például Irán, Japán és Dél-Korea követheti Pakisztán, India, Észak-Korea és Izrael nyomdokait, lábbal tiporva a non-proliferációs erőfeszítéseket. Mindennek tetejébe Putyin tegnap bejelentette, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött orosz-amerikai Új START megállapodásban.
A diplomácia elfelejtve
A Nyugat is már javában fegyverkezési versenyben van. Januárban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár meglehetősen orwelli nyilatkozatot tett, mondván, hogy „a fegyverek – valójában – a békéhez vezető utat jelentik”.
A globális háborús hisztéria mértéke nyilvánvalóvá vált az idei müncheni biztonsági konferencián, amely éppen vasárnap zárult. Míg Stoltenberg óva intette a Nyugatot attól, hogy ugyanazt a hibát kövesse el Kínával, mint Oroszországgal, a nyugati vezetők hangsúlyozták elkötelezettségüket a háború mellett, és a diplomáciával már senki sem törődött.
Ez rossz hír az amúgy is kaotikus és instabil nemzetközi rendszer, valamint Európa és Ázsia törékeny kontinentális biztonsága számára. A háború újabb háborúkat táplál, és közben megmérgezi a nyelvet, a kultúrát és a nemzetközi kapcsolatokat azáltal, hogy felerősíti az őrület körforgását. „A végsőkig harcolunk”, „ameddig kell”, és „minden lehetőség az asztalon” a harcoló felek mantráivá váltak, figyelmen kívül hagyva a következményeket.
Putyin hadserege – és tekintélye – a reflektorfényben
Az Ukrajna délkeleti részén fekvő Vuledar elleni orosz támadás közelmúltbeli látványos kudarca, amelyet sokan a tavaszi offenzíva előjátékának tekintenek, nem sok jót ígér a Kreml számára. A becslések szerint a teljes orosz szárazföldi erők 80 százaléka most már részt vesz a konfliktusban, plusz több tízezer újonnan mozgósított hadköteles érkezik a frontra, így egyre nagyobb nyomás nehezedik az orosz katonai vezetés legtetején lévőkre, hogy gyors eredményeket érjenek el.
Ha ezt nem sikerül elérni, az végül Putyinra fog visszacsapni. A társadalmi rend fenntartása érdekében egyre elnyomóbbá vált, betiltott könyveket, sötét hadköteles kampányokat folytat, és sokakat bebörtönzött a háború ellen felszólalók közül.
És bár a fegyveres erők és a Wagner-csoport félkatonai szervezete közötti elkeseredett belharc egyelőre eldőltnek tűnik, az a tény, hogy ezt ilyen nyilvánosan bonyolították le, azt sugallja, hogy Putyin már nem élvezi ugyanazt a vaskezű ellenőrzést Oroszország vezetői között, mint egykor.
Putyin kockázati hajlama azt jelenti, hogy az úgynevezett „szürke zónában” minden háborún kívüli akció lehetséges, amint azt a jelentések is bizonyítják, hogy a Kreml támogatja a moldovai puccskísérletet, és segíti a Koszovóval való szorosabb kapcsolatok ellen tiltakozó szerb nacionalistákat. Tágabb értelemben ez a lista tartalmazhat zsarolást, kibertámadásokat, szabotázsokat, sőt merényleteket is a NATO területén, az orosz fegyveres erők provokációival párosulva.
A NATO súlypontja továbbra is kelet felé tolódik
A NATO súlypontja valószínűleg továbbra is egyre keletebbre tolódik. Mind Lengyelország, mind Észtország az ukrán szuverenitás erős bajnokává vált, és különösen nagy szerepe volt abban, hogy a visszahúzódóbb európai nemzeteket, köztük Németországot és Franciaországot, szilárdabb álláspont felé tereljék.
Magyarország kivételével a 2015-ben, a krími orosz agresszióra válaszul megalakult Bukaresti Kilences Csoport a NATO-n belül erőteljes hangadóként lépett fel, amely kifinomultabb fegyverrendszerek Ukrajnába való átadását szorgalmazza.
Végső soron azok, akik Oroszország ukrajnai háborújának gyors végét jósolják, 2023-ban valószínűleg ugyanolyan csalódottak lesznek, mint 12 hónappal korábban. Az elmúlt év sok mindent megtanított nekünk: legfőképpen arról, hogyan tudnak a gyengék ellenállni a hatalmasoknak.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
