Az ​​orosz birodalmi befolyás visszaszerzésének kudarca Ukrajnában felgyorsította Moszkva befolyásának csökkenését Eurázsia egész területén, beleértve a dél-kaukázusi és közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokat is. Érzékelve az orosz hatalom törékenységét, a régió kormányai olyan geopolitikai irányváltást hajtanak végre, amelyeket Oroszország posztbirodalom hatalma sokáig megakadályozott. Az Ukrajna elleni „különleges katonai hadművelet” kezdete óta az aggódó szomszédok, mint például Kazahsztán, demonstratívan elfordulnak Oroszországtól.

Viszlát Közép-Ázsia!

A Szovjetunió összeomlása óta eltelt három évtizedben Moszkva és Peking eltérő érdekeket követett a posztszovjet Közép-Ázsiában. Moszkva utóvédharcokkal igyekszik megőrizni befolyását Peking „puha hatalmának” növekedése mellett is.

Ez utóbbi jeleként Hszi Csin-ping kínai elnök március 21-én Emomali Rahmon tádzsikisztáni elnöknek írt perzsa újévi üzenetében bejelentette, hogy Kína „nagyszerű tervet” készít a Közép-Ázsiával fenntartott kapcsolatok javítására, leszögezve: „Az új terv májusban, Hszianban, az első Kína–Közép-Ázsia csúcstalálkozón mutatják be.” Hszi hasonló üzenetet küldött Shavkat Mirziyoyev üzbég elnöknek is.

Kína térnyerése

Számos kulcsfontosságú statisztika Kína folyamatosan növekvő gazdasági befolyását mutatja be az egész posztszovjet Eurázsiában. A hivatalos kínai kormány adatai szerint 2022-ben Kína kereskedelme Közép-Ázsiával elérte a 70,2 milliárd dollárt, ami hozzávetőleg 40 százalékos növekedés 2021-hez képest, és 100-szorosa a Szovjetunió 1991-es bukását követő kereskedelmi szintnek, amikor a független közép-ázsiai nemzetek hivatalosan is diplomáciai kapcsolatokat létesítettek Kínával.

Oroszországot és Közép-Ázsiát az elmúlt két évszázadban erős gazdasági, politikai, nyelvi, kulturális és katonai kapcsolatok fűzték össze. De Peking jóléte, amelynek egy részét hajlandó megosztani „barátaival”, és a nyílt imperialista politikai menetrend hiánya a közép-ázsiai államok számára egyre növekvő gravitációs vonzást jelent, egyben elfordulva az Oroszországhoz fűződő korábbi „status quo” kapcsolatoktól.

A közép-ázsiai despotáknak tetszik Peking hozzáállása a belpolitikai és geopolitikai kihívásaikhoz. A hsziani csúcstalálkozó előkészítő dokumentuma szerint „Valamennyi fél megismételte, hogy tiszteletben tartja az egyes országok jogát, hogy a viszonyaihoz igazodó utat válasszák, és támogatásukat fejezték ki egymásnak a szuverenitás, a függetlenség, a biztonság és a területi integritás, valamint a külső beavatkozások elleni témában.”

Ami a jövőt illeti, tavaly novemberében Hszi elnök az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Csúcstalálkozón Bangkokban azt is bejelentette, hogy „Kína fontolóra veszi a Harmadik Övezet és Út Nemzetközi Együttműködési Fórum megrendezését 2023-ban, hogy új lendületet adjon Ázsia fejlődésének”.

Mivel Oroszország ukrajnai felsülése folytatódik, nehéz belátni, mit tud Putyin rövid távon ajánlani Közép-Ázsiának Hszi közelgő „grandiózus tervének” ellensúlyozására, különösen, ha az jelentős kínai FDI-vel van megspékelve.

Japán sem akar lemaradni

Marina Dmitrijeva, a vlagyivosztoki orosz Távol-keleti Szövetségi Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértője egy fontos új cikkben átfogó vizsgálatot ad Japán Közép-Ázsiával szembeni helyzetéről. Amellett érvel, hogy „Tokió tevékenységét a régióban nem annyira a merész kezdeményezések, mint inkább a gyakorlati, többnyire gazdasági kérdésekre összpontosító projektek fokozatos kidolgozása jellemzi”, hozzátéve, hogy „Japán Kínával és Oroszországgal szemben alternatívaként mutatkozik be a térség országai számára."

Tokió puha hatalmi politikája azonnali segítséget kíván nyújtani az iskolák és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében, még akkor is, ha a „liberális értékeket” hirdeti, miközben elismeri „Japán és a térség országaival közös ázsiai identitásának különleges jelentőségét”.

A Japán által az elmúlt években végrehajtott legfontosabb projektek között szerepel három üzbegisztáni helyi, valamint Kirgizisztánban és Kazahsztánban a központi repülőterének modernizálása. Ezen kívül helyi és regionális vasútvonalak építése, többek között Türkmenisztánban.

Dmitrijeva szerint „jelenleg Japán közép-ázsiai politikája nagymértékben a fejlesztést, a kulturális diplomáciát és a humanitárius segítségnyújtást támogató számos programon alapul”, mindazt, amit Tokión kívül kevesen támogatnak.

Más orosz kommentátorok azonban gyanakodnak Japán indítékaira és tetteire, mivel az Egyesült Államok szoros szövetségese és Putyin ukrajnai háborújának ellenfele. Valószínűleg Pekingben néhányan ugyanilyen gyanakvóak, ez pedig konfliktusokhoz vezethet Tokió és e két hatalom között. Japán azonban egyelőre csendesen bővíti befolyását Közép-Ázsiában, aminek valószínűleg hosszú távú következményei lehetnek, még akkor is, ha Nyugaton ezt nagyrészt figyelmen kívül hagyják.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)