Oroszország Ukrajna elleni, eredetileg 3 naposra tervezett „villámháborúja” már másfél hónapja tart. Az eredmény: több ezer elesett orosz katona, megszégyenítő visszavonulás Kijev határából és ukránok tízmilliói, akik soha nem fognak megbocsátani a Kremlnek.

Az orosz lakosság 68 százaléka – az egyoldalú tájékoztatásnak is köszönhetően – támogatja a háborút, de az orosz eliten belül már jelentős hasadás tapasztalható.

Az orosz tisztviselők és üzletemberek közül egyre többen döntenek a távozás mellett. Az elsők között volt az Aeroflot vezérigazgató-helyettese, Andrej Panov, aki március közepén hagyta el Oroszországot.

lja Kraszilscsik, egy oroszországi technológiai cég vezetője összepakolta holmiját három bőröndbe, és felült egy Dubajba tartó repülőgépre anélkül, hogy fogalma lett volna arról, mihez fog kezdeni azután, hogy megérkezik az arab országba. Csak egyet akart: el akart jönni abból az országból, amely a „szakadékba zuhan”, mondta a Financial Timesnak.

Kraszilscsik egyike annak a sok tíz ezer orosznak, akik az elmúlt napokban elhagyták hazájukat, elmenekülve azok elől a következmények elől, amelyeket Vlagyimir Putyin államfő és az orosz vezetés Ukrajna elleni inváziója okoz.

Válaszul ezekre a tendenciákra, a kormányzó Egységes Oroszország párt alelnöke, Szultan Khamzajev a napokban olyan rendszert javasolt, amely megakadályozza azon vezetők és oligarchák visszatérését Oroszországba, akik a háború kezdete óta elmenekültek az országból.

Lázadás az állami médiában

Marina Ovszjannyikova, az orosz állami tulajdonú Channel One szerkesztőjének tiltakozása után – aki háborúellenes plakáttal jelent meg az élő adásban – a propagandisták sorra kezdték elhagyni az orosz szövetségi tévécsatornákat.

Putyin március 16-án a régiók társadalmi-gazdasági támogatásáról tartott tanácskozáson felszólalva „nemzeti árulóknak” nevezte azokat, akik nyugati életmódot folytatnak. Szavai szerint ezek az emberek „ötödik hadoszlopot” képviselnek, és a Nyugat számíthat rájuk Oroszország „feldarabolásákor”.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy „az orosz nép meg tudja különböztetni az igazi hazafiakat a söpredéktől és az árulóktól”.  Az elnök hozzátette: „a társadalom természetes és szükséges megtisztítása” megerősíti az országot.

Az ilyen kijelentések egyrészt rávilágítanak Putyin mélységes bizonytalanságára, hogy vajon az elit megkérdőjelezhetetlenül támogatni fogja-e középtávon is katonai kalandját. Másrészt egyre többen attól tartanak, hogy az ilyen nyilatkozatok az elnyomás új körének kezdetét jelzik a lakosság minden szegmense ellen. Kirill Martinov, a Novaja Gazeta újságírója attól fél, hogy „az országnak az elmúlt évekhez képest még agresszívabb disszidens-vadászatra kell felkészülnie”.

A háborúellenes gyűléseken szokásos letartóztatásokon kívül a Kreml kézzelfogható jelek szerint még keményebb elnyomási hullámra készül.

A néhány független oroszországi hírügynökség beszámolója szerint a háborút ellenző művészek sorra „feketelistára” kerülnek: tilos lesz koncertezniük és televízióban szerepelniük.

A 2020-ban létrehozott, az „ellenségek és árulók listáinak” összeállításáról hírhedt Nemzeti Érdekvédelmi Bizottság oldala a háború kezdete óta az országot elhagyó 600 orosz személyes adatait tette közzé.

Az elnyomás másik köre azon szakértőket érintheti, akik támogatják a kompromisszumos békeszerződés megkötését Ukrajnával. Érezve a veszélyt, az állami propagandisták hetek óta erőteljes nyomást fejtenek ki a békemegállapodás megkötésének ötletével szemben.

Imamalomként ismételgetik, hogy a megállapodások végrehajtása csak Ukrajna katonai kapitulációja után lehetséges, és a tárgyalások logikus eredménye a megadás kell hogy legyen.

Ráadásul az agytrösztök között is él az a narratíva, hogy Oroszország célja sokkal globálisabb, mint az „önvédelem”, és a háború a fennálló világrendet hivatott lerombolni.

Egyes állami „szakértők” megpróbálják ezt összekapcsolni a „háború szükségességének” koncepciójával, azzal érvelve, hogy Ukrajna lehetőséget és szinte kategorikus kényszert biztosított Oroszországnak, hogy „felrázza a perverz európai biztonsági rendszert” és hogy kikényszerítse a háborút – és ezzel a „globális USA és a Nyugati Birodalom” összeomlását.

Ennek ellenére az elmúlt napokban még a kormánypárti információ-források is „a közfáradtság jelentős növekedését” tapasztalják. Megjegyzik, hogy bár a tiltakozások kockázata jelenleg csekély, a jövőben a társadalmi feszültségek robbanása lehetséges a korábban nem érintett társadalmi csoportokon belül, és ezeket nehéz megjósolni.

Az invázió kezdete óta a hatóságok már bebizonyították, hogy nincs más válasz-mechanizmusuk a népi elégedetlenségre, mint az emberek fokozott elnyomása és folyamatos mozgósítása az „új fenyegetés” ürügyén.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)