|
| Donald Trump idén január 9-én egy nagygyűlésen az ohiói Toledóban. EPA/DAVID MAXWELL |
Trump elnök és Putyin elnök 2018 júliusában Helsinkiben találkoztak. A 130 perces, négyszemközti megbeszélésük során már egy új, globális játszma bontakozott ki Washington részéről.
Trump számára már akkor világos volt, hogy Kína a fő ellenség, ezért meg kell törnie Peking "Egy Övezet Egy Út" tengelyét, amely összekötné Kínát Európával. Ebben a manőverben kulcsszerepet játszik Irán destabilizálása.
Taktikai felállás
Az eurázsiai tengely aláásásához Trumpnak ugyanakkor meg kell gyengítenie Moszkva elkötelezettségét Peking és Teherán irányába. Henry Kissinger, az amerikai geopolitika doyenje éppen ezt javasolta Trumpnak finnországi tárgyalásai előtt.
Mint ismeretes, Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadóként 1971-ben Kínát választotta le a Szovjetunióról, 2018-ban pedig újra az eurázsiai tengely megtörésére tett javaslatot – de most Moszkvának tett engedményekkel.
Walter Russell Mead professzor friss írása a Wall Street Journal hasábjain is ezt a gondolkodásmódot tükrözi vissza. Mead szerint idén a Trump adminisztráció külügyi stratégiája így írható le:
Konfrontáció Iránnal, verseny Kínával és kinyújtott kéz Oroszország felé.
Mead szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is azon az állásponton van, hogy Peking gyors emelkedése teret nyit egy „újfajta kapcsolat” kialakításához Moszkvával. A professzor mindenesetre hozzáteszi, hogy ez a vonalvezetés rendkívül vitatott az USA-ban.
A kínai kalkuláció
Trump taktikai vonalvezetése Moszkva irányába megegyezik a francia elnök gondolatmenetével is. Macron elnök ugyanis már múlt szeptemberben kifejtette, hogy az európai kontinens biztonságát újra kell definiálni, mégpedig Moszkva részvételével. Macron még attól is tart, hogy Moszkvát dominálni kezdi Peking, amivel Párizs és Európa a perifériára szorulna.
A kínai katonaság már érzi Washington és szövetségeseinek forró leheletét. Egyik kutatójuk szerint Kína rémálma válik valóra azzal, hogy a NATO megint egy kommunista célpontot talált magának.
Zhou Bo szerint viszont a Fehér Ház erőfeszítései hiábavalónak fognak bizonyulni, mivel egyrészt Kína és a NATO tagjai földrajzilag távol esnek egymástól, másrészt pedig a NATO-tagok többsége egyben EU tagállam is, márpedig a kínai-európai viszony egyre javul.
Közép-Ázsia lehet a töréspont
|
| Káncz Csaba |
Az amerikai konzervatív stratégák szerint viszont Moszkva és Peking történelmük során túlnyomórészt egymás geopolitikai riválisai voltak. Kína azon álma, hogy Eurázsia egyeduralkodója legyen, óhatatlanul ütközni fog az orosz érdekekkel. Egy ilyen potenciális konfliktusforrásnak Közé-Ázsia ígérkezik.
Nem véletlen, hogy a Trump adminisztráció hamarosan egy új Közép-Ázsia stratégiát jelent be, elmélyítendő a politikai-gazdasági- és katonai elkötelezettségét a régió felé.
Moszkva hagyományosan a régió egykori szovjet tagköztársaságait (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán és Üzbegisztán) saját érdekszférájának tekintette, de most idegesen konstatálja, hogy Peking villámgyors gazdasági benyomulása újraírta a politikai dinamikát. Mi több, ez a penetráció már biztonságpolitikai színezetet is vett, amikor kiderült, hogy Tadzsikisztán (amelynek 1360 kilométeres határszakasza van Afganisztánnal és 480 kilométeres Kínával) engedélyezte Pekingnek egy katonai bázis felállítását a területén, sőt tavaly nyáron közös hadgyakorlatot is tartottak.
Lakóépületek, oktatási épületek is voltak a támadás célpontjai között. 
