2p

Az euróövezetben a fogyasztói árak rekordmértékben, 9,1 százalékkal nőttek augusztusban éves összevetésben az előző havi 8,9 százalék után, míg az EU országaiban 10,1 százalékra gyorsult az éves infláció a júliusi 9,8 százalékról - erősítette meg az unió statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken az augusztus végén publikált előzetes adatokat.

Az eurót használó 19 országban tavaly augusztusban 3,2 százalékos, az EU 27 tagállamában pedig 3 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedési üteme.

Minden országnak fáj a drágulás. Fotó: privatbankar
Minden országnak fáj a drágulás. Fotó: privatbankar

Az élelmiszer és energiaárak nélkül számított euróövezeti maginfláció az idén augusztusban havi bázison 0,5 százalékkal, éves összevetésben pedig 4,3 százalékkal emelkedett a júliusi 4 százalék után, 0,3 százalékponttal az elemzői várakozások felett. Az energiahordozók éves árnövekedését az Eurostat az előzetesen adatokban publikált 38,3 százalékról 38,6 százalékra módosította. Júliushoz képest 0,3 százalékkal nőttek az energiaárak.

Az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáruk éves drágulása az előzetes adatokkal megegyező, 10,6 százalék volt, júliushoz viszonyítva pedig 1 százalékkal kerültek feljebb az árak.

Az euróövezetben az iparcikkek júliushoz képest 0,9 százalékkal, 2021 augusztusához viszonyítva 5,1 százalékkal drágultak, ami 0,1 százalékponttal magasabb az előzetes adatnál. A szolgáltatások ára az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,8 százalékkal került feljebb. Augusztusban a fogyasztói árak 0,6 százalékkal nőttek az euróövezetben és 0,7 százalékkal az EU országaiban júliushoz képest.

Az Eurostat jelentése szerint júliushoz képest az infláció tizenkét uniós tagállamban csökkent, tizenötben pedig emelkedett. A fogyasztói árak éves növekedési üteme augusztusban Észtországban volt a legmagasabb, 25,2 százalék. Lettországban 21,4 százalékkal, Litvániában 21,1 százalékkal nőttek az árak 2021. augusztusához képest. A legalacsonyabb inflációs rátát Franciaországban mérték, 6,6 százalékot. Máltán 7,0, Finnországban 7,9 százalékos volt a pénzromlás üteme augusztusban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG