5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A koronavírus által átrendezett speciális tanév után a szeptember 1-jén kezdődő iskolai tanév megannyi kihívással néz szembe. Önmagában egyetlen egy probléma sem kicsi, hát még együtt. Összeszedtük, melyek ezek.

A cikk eredetileg laptársunk oldalán, az Mfor.hu-n jelent meg.

1. Hagyományos, digitális vagy hibrid oktatás?

Többen sima évkezdést jósoltak, hiszen a második hullámot is későbbre várták. A számok alapján azonban úgy tűnik, a járványgörbe előbb kezdett emelkedni, ami miatt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hibrid oktatást javasol: egyik héten 3 nap, a másik héten 2 nap tantermi tanítás, a kimaradó napokon távoktatás legyen. Az első és második évfolyamon tanuló gyermekeknek folyamatos tantermi oktatást javasolnak. Más szakértők a régi-jó szocialista gyakorlatot, a délelőtti-délutáni megosztást javasolják. Emellett, ha járványgócok alakulnának ki, akkor a kormány helyi szinten fog beleavatkozni, az intézmények átmeneti bezárásáról dönthetnek.

Hogy bírják majd az iskolák? Fotó: Pixabay
Hogy bírják majd az iskolák? Fotó: Pixabay

Az egyetemek többsége hibrid oktatásra készül: a Corvinus Egyetemen például 40 főnél többen nem ülhetnek az előadótermekben, mert akkor online tartják az előadásokat. A hvg.hu szerint a SOTE negatív PCR-tesztet kér az elsősöktől a beiratkozás előtt, az Óbudai Egyetemen és az ELTE-n is hibrid oktatásra készülnek. De számos helyen, például a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Pécsi, Debreceni és Szegedi Tudományegyetemeken jelenléti oktatással készülnek, amely bármikor digitálissá tehető.

2. A második hullámban indul a tanév?

Úgy tűnik, igen. A nyár közepén még Merkely Béla, a SOTE rektora, az országos reprezentatív mérés vezetője is úgy jósolt, hogy október-november táján lesz a második hullám, s bár nem kizárt, hogy a hullám akkor csúcsosodik majd, a számok tekintetében úgy látszik, a fertőzésszámok előbb elkezdtek emelkedni. Ki lehet tehát jelenteni, hogy a második hullám egyre növekvő árnyékában indulnak szeptember 1-jén iskolába a gyerekek és az egyetemisták. Pénteken 40 új fertőzöttet regisztráltak, s az elmúlt egy hetet tekintve Budapesten (51) és Veszprém megyében (50) volt kiugró az új esetek száma, de Szabolcs-Szatmár- Bereg és Hajdú-Bihar megyében is jelentősebb növekedés volt.

3. Milyen járványügyi protokollt kövessenek az oktatási intézmények?

A Pedagógusok Szakszervezete arra kéri a kormányt, hogy augusztus 24-ig dolgozza ki azokat a járványügyi szabályokat, amelyeket a két hét múlva kezdődő tanév során betarthatnak. Például:

  • havonta szűrjék a köznevelésben dolgozókat
  • 100 tanulónként két db érintésmentes lázmérőt és fertőtlenítőket biztosítsanak
  • határozzák meg a biztonságos menzai és büfés étkezés feltételeit
  • tantermenként 14 fő lehessen jelen egyszerre
  • biztosítsák a szülőknek az online napokon az otthonmaradást.

S emellett azt, hogy a hibrid oktatásból következő túlórákat fizessék ki a tanároknak.

4. Az újfajta iskolaérettségi vizsgálat miatt több éretlen elsős kezdi a tanévet?

Igen, és a beiratkozásuk is speciálisan, digitálisan történt, azaz nem volt kötelező megjelenniük személyesen az iskolában. Pedig épp az idén valóban több elsős kezdi meg a tanévet, hiszen a tavalyi törvénymódosítások értelmében egyrészt megszűntek a magántanulói státuszok, másrészt ebben az évben már az Oktatási Hivatal döntött az iskolaérettségi vizsgálatokról, mellyel kapcsolatban a Szülői Hang többször is felemelte a szavát, legutóbb 50 pontos problémalistát tettek közzé. Mivel az új törvény elvette a szülők jogát arra, hogy gyermekükről az őt ismerő óvodapedagógussal közösen döntsenek, az éretlen alsósok érkezése megrengetheti az oktatási rendszert, hiszen többszáz alsós tanító hiányzik. A KSH adatai szerint tavaly szeptemberben mintegy 80-90 ezer elsős kezdte meg a tanulmányait, számuk egyes becslések szerint a koronavírus évében tízezerrel lehet több.

5. Hogy debütál az iskolaőrség?

Bár 491 iskola szerepel azon a listán, ahol szeptember 1-jétől iskolaőrökkel kívánják az iskolai agressziót megfékezni, kérdés, hány intézményben debütálnak a tanév első napján. 1409 jelentkezőből végül 497 fő kezdte meg a továbbképzést, ugyanis kétharmaduk már a pszichológiai, erőnléti és egészségügyi előszűrésen elbukott. Az iskolaőrképzés egyébként 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati tanfolyamból áll, melyek mindegyike vizsgával zárul.

Ha nem teszik le elegen a vizsgákat, segítség lehet, hogy a rendőri szolgálati törvény szerint a rendőröket évente négy hónapra átvezényelhetik bármely szervezeti egységéhez, egy hónapig pedig szolgálati beosztásuktól függetlenül is áthelyezhetőek bármilyen más munkakörbe.

Az iskolaőri pozíciót bruttó 220 ezer forintos kezdő fizetéssel hirdették meg, amire még matematikatanár is jelentkezett, mondván: több fizetésért legalább nem kell dolgozatokat javítania.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

6. Az új NAT is most indul?

Igen. A számtalan kritikát kapott új NAT szeptemberben indul felmenő rendszerben az 1., 5. és 9. osztályokban. Ennek kidolgozására a kormány több mint 1 milliárd forintot költött a Magyar Narancs szerint.

Az új NAT a kritikák szerint (többek között): nem gyerekbarát, erősen centralizált, normakövető, és a magyar és történelem tananyag is furcsán átalakult.

Még a Magyar Tudományos Akadémia is felajánlotta a kormánynak, hogy segít egy új NAT kidolgozásában. Választ nem kaptak. Miközben a koronavírus elsodorta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által májusra hirdetett NAT elleni tüntetést, addig most már az EMMI pályázatot hirdetett az új NAT-hoz és a kerettantervekhez igazított tanmenetekkel a vállalkozó kedvű pedagógusok számára. Augusztus 20-ig lehet pályázni, a motivációt pedig az elismerő oklevelek jelenthetik…

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG