Franciaország két komoly politikai kihívás elé néz 2022 első félévében: egyrészt az Európa sorsát is nagyban befolyásoló elnökválasztást tartják meg áprilisban, másrészt januártól júliusig Párizs tölti be az Európai Tanács soros elnöki címét. Ez utóbbi megbízatást a franciák a lehető legkomolyabban veszik, hiszen Párizs az EU-t hagyományosan ugródeszkának tekinti és használja a globális politikában saját nemzeti céljainak az eléréséhez.
Párizs céljai
Nem véletlen, hogy Párizs nyomására Ursula von der Leyen EU Bizottsági elnök már bejelentette, hogy a francia EU-elnökséggel együtt a jövő év első felében „Európai Védelmi Csúcstalálkozót” rendeznek. Egy olyan időszakban, amikor az USA és Kína közötti nagyhatalmi vetélkedés egyre élesebbé válik, az iszlamizálódó Törökország folyamatos kihívások elé állítja a térség országait a Kelet-Mediterráneumban, Nyugat-Afrikában pedig a franciáknak teret kell adni az orosz zsoldosok számára, akkor bizonyosan lesz mit megtárgyalni azon a csúcstalálkozón.
Emmanuel Macron már a 2017-es Sorbonne Egyetemen elmondott nagyívű beszédében kifejtette, hogy az EU-nak szerinte milyen hiányosságai vannak: „túl gyenge, túl lassú, nem hatékony”. Akkori javaslatai – integrált EU védelmi szektor, közös menekült politika, digitális adó – azonban nem törtek át, részben Merkel kancellár óvatos hozzáállása miatt.
A kaotikus afganisztáni kivonulás és az AUKUS szerződés okozta megaláztatás után több EU-s vezető fog egyetérteni Párizzsal abban, hogy kevésbé kell függeni Washingtontól. Mindazonáltal kevés EU-s vezető akarja kockára tenni a transzatlanti viszonyokat, egy EU-s hadsereg pedig nem a közeljövő zenéje.
A Párizs-Berlin súrlódás
Párizs katonai kapcsolatai Berlinnel a 2019 januári szerződésre (Treaty of Aachen) épülnek, amelynek egy átfogó közös védelmi záradéka van.
Macron újra akarja nyitni az európai vitát az amerikai védelem szükségességéről, illetve az úgynevezett „stratégiai autonómia” elérésének fontosságáról. Az ütésváltás már tavaly novemberben elkezdődött, amikor a stratégiai autonómia mellett kiálló francia elnök megkérdőjelezte a német védelmi miniszter korábbi szavait, miszerint „Európa a jövőben is rá lesz utalva Amerika katonai támogatására”. Macron ráadásul sértő módon hozzátette, hogy a kancellár „szerencsére” más vonalat visz.
Berlin válasza nem késett sokat. Rá egy hétre a hamburgi katonai akadémián elmondott beszédében Annegret Kramp-Karrenbauer hangsúlyozta, hogy „a legfontosabb szövetségesünk a biztonság és védelmi politikában továbbra is az Egyesült Államok”. Kijózanító tények – tette hozzá -, hogy az USA nukleáris és hagyományos képességei nélkül Németország és Európa nem tudja magát megvédeni.
A miniszter hozzátette, hogy az amerikai hadsereg katonai képességei teszik ki a NATO-képesség 75 százalékát. A ballisztikus rakéták elleni elfogó-képességek terén ez egyenesen 100 százalék. Kiemelte még az amerikai nukleáris elrettentést és a kontinensünkön tartózkodó 80 ezer amerikai katona jelentőségét is.
Mivel a német vezetők energiáit az elkövetkező hónapokban lefoglalják a belpolitikai huzakodások, Macron elnök előtt megnyílt a tér, hogy különböző szakpolitikai kérdésekben kisebb koalíciókat alkosson egyes európai fővárosokkal. Rómával és Madriddal az EU költségvetési reformját és migrációs kihívásait, Varsóval és Tallinnal a katonai kérdéseket és a transzatlanti viszonyt egyeztetheti, míg a klímaügyeket és az európai Zöld Megállapodás témakörét Hágával és Koppenhágával.
Hogyan látják a vezető elemzők?
Az EU előtt tehát komoly kihívások állnak. Márpedig ahogyan Mujtaba Rahman, az Eurázsia Csoport nevű amerikai elemző cég európai igazgatója megállapítja, az új német kancellár várhatóan nem fog tudni megbirkózni olyan feladatokkal, mint a jogállam helyreállítása Varsóban és Budapesten, a Brexit után nyitva maradt kérdések rendezése, illetve az EU költségvetési politikája. Véleményét arra alapozza, hogy politikai képesség dolgában az utód nem ér fel Merkelhez, ugyanakkor az új koalíció befelé fordul majd, mert a hazai ügyek, illetve a koalíció belső súrlódásai elvonják a figyelmét Európáról.
Így a német kormány először béna kacsa lesz, utána pedig várhatóan gyengének bizonyul, amit csak súlyosbít, hogy Macront leköti a saját újjáválasztása, azaz pont akkor nem áll majd erős kezű vezető a földrész élén, amikor arra nagy-nagy szükség volna.
Két neves elemző, Matthias Matthijs és R. Daniel Kelemen felteszi a kérdést: ezek után ki fog beszélni Európa nevében, mialatt a világot egy sor viszály, a populizmus, és a koronavírus-járvány tépázza? Hát nem a hatástalan brüsszeli bürokrácia, sem az erőtlen Franciaország, sem pedig Nagy-Britannia, amely a geopolitikai busz alá vetette magát – válaszolják meg szkeptikusan saját kérdéseiket.
Kijev került a dróncsapások kereszttüzébe. 
