Kép forrása: Chihiro Szellemországban/Studio Ghibli

A szervátültetés sokak számára az egyetlen út a gyógyuláshoz, a transzplantációs listák azonban világszerte rendkívül hosszúak. Az Egyesült Államokban tíz percenként kerül új név valamelyik várólistára, és 22-en halnak meg naponta donorszerv hiányában. A helyzet Magyarországon sem jobb: az Országos Vérellátó Szolgálat naponta frissülő statisztikája szerint jelenleg 82-en várnak szívre, 14-en tüdőre, 90-en májra, 50-en vesére és hasnyálmirigyre, valamint 1228-an vesére. A tavalyi statisztikák alapján márpedig nem sokaknak van lehetősége új szervet kapni, tavaly összesen ennyi beavatkozást végeztek el:

Forrás: Országos Vérellátó Szolgálat

A jelenleg listán szereplők ráadásul nem mindegyike azonnal transzplantálható, ha épp beesik egy alkalmas szerv (úgynevezett transzplantációs riadót követően, például egy balesetben elhunyt személy szerveinek beérkezésével), ha a befogadónál akár csak a legkisebb fertőzés jele is mutatkozik, úgy máris visszasorolják a várólistán az egészségesek javára. Ráadásul a szövettani és ellenanyag-szűrési vizsgálatok eredményét is meg kell várni, ami tovább rontja a túlélési esélyeket. Teljesen egyező donort találni pedig körülbelül annyira nehéz, mint megnyerni a lottó ötöst.

Vagy mégsem?

Teljesen egyező szervet gyakorlatilag a beteg testén kívül lehetetlen találni, így a kilökődés kockázata mindig fennáll. Ennek érdekében az orvostudomány már hosszú évek óta dolgozik azon, hogy átültetésre alkalmas, mondhatni „azonnal rendelkezésre álló” szerveket neveljen petricsészékben – és állatokban. A Science Alert cikke szerint a legfrissebb kísérlet ember-birka hibrid embriókat hozott létre, amelyek újabb mérföldkövet jelenthetnek a donorszervek előállításában.

Kirándulás Frankenstein laboratóriumába

Maga az úgynevezett „kiméra-eljárás” egyébként nem új találmány: a legelső kísérletekben még patkányok őssejtjét ültették be egérembriókba, ahol a kifejlett utódállatokban meg is jelent a patkány-DNS. Ez volt egyébként az első olyan őssejtbeültetési kísérlet, amit a „genetika svájci bicskájaként” emlegetett CRISPR-Cas9 eszközzel végeztek el. Később ezt patkány-disznó kombinációval próbálták ki, itt azonban a disznó-génállomány felülírta a rágcsálóét: a beinjektált őssejtek nem nőttek tovább.

Forrás: Science Alert/ Wu Et Al

A harmadik stádium az ember-disznó hibrid létrehozása volt, ahol szintén élő, emberi DNS-sel rendelkező disznó-egyedeket hoztak létre – összesen 150 darabot. Miután a zigóták életben maradtak, már kifejlett embriókat beültették egy anyaállatba, és hagyták, hogy négy hétig kifejlődjenek. A tudósok ekkor látták, hogy az emberi őssejtek nem csak túléltek és együtt nőttek a gazdatestben, hanem elkezdtek specializálódni: gyakorlatilag emberi szöveteket hoztak létre a fejlődő disznó-embriókban. A disznók használata egyébként azért is népszerű a szervátültetésekben, mivel ezek az állatok elég nagyok ahhoz, hogy ember méretű szerveket növesszenek bennük. A kísérlet negyedik stádiumában a birka-ember hibrid létrehozása volt a cél, amit szintén sikerrel vettek a tudósok.

Komoly etikai dilemmák: szörnyeket gyártunk, embert ölünk?

Ezek a kimérák ugyanakkor 99,9 százalékban még a gazdaállat tulajdonságait viselik, ismertette Hiro Nakauchi, a Stanfordi Egyetem őssejtkutató biológusa: gyakorlatilag a hibridekben alig mintegy 10 ezer emberi sejt található. Vagyis szó sincs beszélő és emberarcú birkák vagy disznók létrehozásáról, pusztán arról, hogy a bennük kifejlődő szervek könnyebben lesznek átültethetők emberi gazdatestbe: ehhez arra van szükség, hogy az embrió sejtjeinek legalább 1 százaléka emberi legyen. Ezt a jelenlegi kísérletek még csak meg sem közelítik.

Az egyik visszatartó erő pont az ember-állat keveredés: maga a kiméra elnevezés is egy mitológiai szörnyre utal. Az emberiség pedig továbbra is viszolyog attól, hogy áthágja ezt a vékony mezsgyét, ami elkülöníti az állatoktól, a tudósok pedig tartanak attól, hogy mi történik, amennyiben az emberi őssejtek emberi agyat kezdenek növeszteni egy disznóban, birkában vagy épp patkányban.

A másik dilemma még ingoványosabb morális talajra vezet. A kísérletekben használt emberi embriókat egy nemzetközi egyezmény következtében 28 napos korukban (de legkésőbb a disznók várandósságának első trimeszteréig) megsemmisítik. Ez, lévén emberi sejtekről is van szó, ugyanazokat a morális kérdéseket veti fel, mint amik az abortusz kapcsán felmerülnek (embereknél ennek a határa a terhesség harmadik hónapja, amennyiben ezt más, egészségügyi helyzet máshogy nem indokolja).

Ez ugyanis a határa annak, ameddig még nem személyként kezelik az embriót, mivel a kulcsfontosságú szervrendszerek és az idegrendszer ekkorra már kialakulnak (a terhesség 9. hetétől már nem embrióként, hanem magzatként hivatkoznak rá az orvosok, de a 7-8. héttől már gyakorlatilag van egy „kész”, mindössze két centis emberkénk). Fontos tudni ugyanakkor, hogy a kísérletekben használt emberi embriók 60 százaléka eleve életképtelen, a kiolvasztást követő 24 órán belül pedig a fennmaradó állomány nagyjából fele nem mutat további növekedést.