Békés volt
Törökország nem is olyan rég még egy viszonylag békés, gyorsan fejlődő állam volt. NATO tagként jóban volt a szövetség nagyjából minden tagjával. Oroszországgal is barátkozott, jó gazdasági kapcsolatokat ápolt, orosz turisták millió nyaraltak tengerpartján: nyugalom, béke, prosperitás. Eközben a szír konfliktus már 5 évvel ezelőtt megkezdődött, amikor az Arab Tavasz során Szíria népe is fellázadt diktátora ellen. Törökország távol maradt, nem nyúlt akkor a tűzfészekbe, reménykedett Aszad bukásában.
A dolgok azonban másként alakultak, az iraki és a líbiai diktátorok megbuktatása, valamint az egyiptomi forradalom utáni káosz megriasztotta nyugati erőket, így Szíriában már nem tudták, mit tegyenek, így nem tettek semmit. Az eredmény minden elképzelésnél rosszabb helyzethez vezetett: 5 éve tartó polgárháború, és az Iszlám Állam térnyerése. Tavaly aztán elege lett mindenkinek, valamilyen szinten kénytelen volt beavatkozni a két szuperhatalom. Az oroszok Aszadot támogatják gyakorlatias szempontból, az amerikaiak a mérsékelt ellenzéket és mindenekelőtt a kurdokat, akik a legtöbbet tudták tenni saját erőből is a felszabadulásukért.
Belső és külső ellenségek
Ez a törökök számára a legnyugtalanítóbb kérdés: látszik, hogy a szíriai és az iraki kurdok egyaránt szabadok lesznek, vagy teljesen önálló államokban, vagy olyan laza föderációkban, ahol kvázi-függetlenek. A törökök pedig attól félnek, hogy ez saját kurd lakosságukat is feltüzeli. Az utóbbi időben a kurdok egy szélsőséges, a függetlenségért terrorral küzdő szervezete több merényletet is elkövetett Törökországban, de ugyanezt tette az Iszlám Állam is. Így már van két ellenség, ami önmagában sem lenne kevés, de eközben az oroszokkal is összevesztek, miután lelőtték az orosz harci repülőgépet.
Most még az utolsó szóba jöhető barátra, Amerikára is berágtak. Amerikai segítséggel a kurdok és a mérsékelt szunnita ellenzékiek most hadműveletet indítanak Szíria északi részében Manbidzs városának és környékének elfoglalására. Ha ez sikerül, megszűnne az Iszlám Állam összeköttetése Törökországgal, ezáltal el lenne zárva a külvilágtól. Nincs több olajeladás, fegyvercsempészet, újabb dzsihadisták is nehezen tudnának bejutni. Nyugatról Aszad erői, északon és északkeleten a kurdok, délkeleten az iraki kormányhadsereg, délen pedig a sivatag és Jordánia határolná az összeszűkült terrorállamot. Ez egy nagy lépés lenne, hisz az ellátás nélkül maradó, sok területet vesztett képződményt könnyebb lenne ezek után végképp legyőzni.
Félnek a kurdoktól
A törököket viszont az nyugtalanítja, hogy Szíriai északi része, az újonnan felszabadított területek a kurdok fennhatósága alá kerülnek, ráadásul találkoznak nyugat felől az oroszok által támogatott csoportok a kelet felől az amerikaiak által támogatottakkal. A két nagyhatalom örül, hogy kiűzik a közös ellenséget, és annak is örülnek, ha egy felszabadított terület végre képes önmagát igazgatni, önállóan működni. Erre a kurdoknál jó esély van, hisz az iraki kurd állam, még ha vannak is politikai csörték, már több mint 10 éve jól stabilnak mondható.
A török rémálom tehát a sok szabad kurd terület, és ezért most megorroltak legfőbb szövetségesükre, régi hidegháborús barátjukra, az Egyesült Államokra. Mindennek a török elnök hangot is adott, nem is akárhol és akármilyen körülmények között. Múlt héten megünnepelték Isztambul, az egykori Bizánc, avagy Konstantinápoly 1453-as oszmán elfoglalását (manapság az ilyen hódításokat nem annyira szokták ünnepelni, pláne, hogy az elfoglalt városban rettenetes vérfürdőt rendeztek annak idején). Az ünnepség során kapott Oroszország, Amerika, de még Irán is hideget-meleget.
Nem jó egyedül
Az Iszlám Állam eltakarítása a török határ közeléből ugyanakkor elvileg nagy könnyebbség a törököknek is, hisz a határ menti török várost, Kilist több bombatalálat is érte a közelmúltban, vagyis a szomszédban zajlik harcok óhatatlanul kellemetlen mellékhatásokkal jártak. Nem kizárt, hogy esetleg épp azért lőtt át valaki, leginkább az Iszlám Állam, hogy belerángassa Törökországot a közvetlen fegyveres konfliktusba. Ezért is találták most fontosnak a nagyhatalmak, hogy a török határ menti területeket felszabadítsák.
Nem tudni, mi a török külpolitika célja az elszigetelődéssel, de jóra nem vezethet, hisz az előbb-utóbb a nagyhatalmak részvételével tető alá hozandó közel-keleti béke során kevésbé veszik majd figyelembe egy mindenkivel ellenséges ország érdekeit, még ha az NATO tag is.
Bóka János számolt be róla. 
