4p

Az olasz kormányfő szerint a maszkot a szabadban, sőt otthon is használni kell. A dél-európai államban a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma megugrott, az új halálesetek száma viszont továbbra is alacsony. Itthon a beltéri közösségi maszkviselést írják elő, Svédország pedig még azt sem ösztönzi.

Jelentősen, gyakorlatilag minden közösségi élethelyzetre kiterjesztik a védőmaszk használatát Olaszországban a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hivatkozva. 

Egy maszkot viselő szurkoló az Italian Open teniszversenyen Rómában 2020. szeptember 17-én. EPA/Clive Brunskill
Egy maszkot viselő szurkoló az Italian Open teniszversenyen Rómában 2020. szeptember 17-én. EPA/Clive Brunskill

Maszk mindenhol 

Giuseppe Conte kormányfő bejelentése szerint mostantól szabadtéren, tehát az utcákon is kötelező lesz maszkot hordani.

Sőt, mint mondta, azt nem csak akkor kell viselniük az embereknek, ha kilépnek a lakásból, hanem szerinte akkor is, ha otthon vannak.

Otthon is használjátok, családtagok és ismerősök között

- idézte a miniszterelnököt az MTI.  (Az nem világos, hogy ezt mi indokolja, hiszen az egy háztartásban élők elkerülhetetlenül fizikai kontaktusban vannak egymással.)

A miniszterelnök hozzátette:

a szájmaszkot csak akkor szabad levenni, ha hosszabb ideig teljesen egyedül vannak az emberek, például az üres utcán sétálnak.

A Die Welt szerint a védőmaszk-hordási kötelezettség alól csak a hat évnél fiatalabb gyerekek, valamint az olyan emberek kapnak felmentést, akiknek betegsége vagy fogyatéka ezt indokolja.

A szigorítás mától lép életbe. A szabadtéri maszkviselési kötelezettséget egyszer, május 18-án már feloldották, zárt térben ugyanakkor március 10. óta kötelező a használata.

Sok fertőzött, kevesebb halott

A Conte-kormány azután döntött így, hogy augusztus eleje óta – számos más európai országhoz hasonlóan – Olaszországban is jelentősen emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. (Igaz, augusztus óta megugrott az elvégzett tesztek száma is.) 

Az új, diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma Olaszországban. (Forrás: Our World In Data)
Az új, diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma Olaszországban. (Forrás: Our World In Data)

A napi halálesetek száma ugyanakkor továbbra is relatív alacsony szinten maradt. Míg március végén egyes napokon több mint 800-an vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben, addig számos nyári napon az egyszámjegyű tartományban maradt ez az érték, és az elmúlt hetekben sem nőtt 30 fölé:

A napi koronavírusos halálesetek száma Olaszországban. (Forrás: Our World In Data)
A napi koronavírusos halálesetek száma Olaszországban. (Forrás: Our World In Data)

 

De mi van máshol? 

A maszkviselési kötelezettség kiterjedtsége egyébként

országonként, sőt esetenként tartományonként is eltérő.

Ausztriában például a közlekedésben, a beltéri rendezvényeken, az egészségügyi intézményekben, az üzletekben, az éttermekben és az iskolákban kell kötelezően maszkot (vagy sálat, kendőt) hordani, szabadtéren nem.

Hasonló szabályozás van érvényben számos más európai államban, köztük Magyarországon is, itthon ugyanakkor már csak a maszkot fogadják el a hatóságok.

A szabadtéri maszkviselést azért nem teszik kötelezővé, mivel szabad levegőn jóval kisebb a fertőzés veszélye, mint zárt térben.   

A végig karanténmentes Svédország ebben a tekintetben is külön utat jár:

az ottani egészségügyi hatóságok nem ajánlják a maszkhordást, mivel szerintük nincs egyértelmű tudományos bizonyíték arra, hogy az hatékony eszköz a vírus terjedésének megakadályozására.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy bizonyos szituációkban a maszk hasznos lehet.

Gonda Zsuzsanna, egy Stockholmban élő magyar újságíró lapunknak korábban azt mondta, hogy már elvétve sem lát maszkot az embereken. Ezzel összhangban a Daily Telegraph szerint Svédországban azokat bámulják meg, akik viselnek ilyesmit. (Háttéranyagunk: a svédeknél nem volt karantén, mégis visszaszorult a vírus.)

Mit mond a WHO?

A kérdéssel kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a többi közt azt írja, hogy

a maszkok széleskörű használatát jelenleg nem támasztja alá minőségi tudományos bizonyíték, mérlegelni kell a potenciális előnyöket és ártalmakat.

Hozzáteszik azonban, hogy néhány élethelyzetben  – ha nem lehet megtartani a közösségi távolságot – a maszk megnehezítheti a vírus terjedését, ráadásul egyes tünetmentes vírushordozók is fertőzhetnek, ezért

azt ajánlják a kormányoknak, hogy ösztönözzék az embereket a nem orvosi maszkok viselésére.

Ami az aktuális járványhelyzetet illeti, Európában a legtöbben, 42,5 ezren az Egyesült Királyságban haltak meg a koronavírus miatt; Olaszországban 36 ezren, Franciaországban és Spanyolországban több mint 32 ezren vesztették életüket. Svédországban 5892-an hunytak el a járvánnyal összefüggésben, Magyarországon 898-re nőtt a halálos áldozatok száma. 

Globálisan eddig 36 millió fertőzöttet regisztráltak. Közülük több mint egymillióan vesztették életüket, több mint 25 millióan meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG