1. A közvélemény-kutatók buktak
Ráadásul nem először. 2016-ban szinte végig Donald Trump akkori riválisa, Hillary Clinton győzelmét jósolták – a választás előtt közvetlenül négy százalékpontos előnyt mértek a demokratapárti jelölt számára –, végül mégis a republikánus „fenegyerek” költözhetett be a Fehér Házba.
A mostani demokratapárti jelölt, Joe Biden még ennél is jobban, körülbelül 10 százalékponttal vezetett Trump előtt – a valóságban azonban ez nem sokat ért. Azt egyelőre csak találgatni lehet, hogy a Trump-szavazók „cselezték ki” a közvéleménykutatókat, vagy egyéb ok áll a háttérben.
2. A Trump-tábor összetart
Mondhat bármit a mainstream média Donald Trumpról, jöhet bármilyen pandémia, és zuhanhat bármekkorát emiatt a gazdaság, hívei nem fordulnak el tőle.
A dúsgazdag igatlanmágnás-politikus karizmája nem kopott meg - támogatói most is ugyanolyan lelkesen csápoltak kampányrendezvényein, mint négy éve. Úgy tűnik,
továbbra is benne látják a konzervatív fordulat megtestesítőjét, a „régi Amerika” feltámasztásának egyetlen reményét.
A másik partról nézve tűnhet bármilyen bárgyúnak, szalonképtelennek, szélhámosnak, megvan benne az a vonzerő, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.
3. Nem Trumpnak lenni nem elég
Joe Biden legnagyobb reménye az volt, hogy egyesíti a Trump-ellenes tábort – azaz mindenki rá szavaz majd, aki nem bírja a jelenlegi elnököt, és mindazt, amit képvisel. Ez azonban a jelek szerint nem volt elég – nem Trumpnak lenni kevés a Fehér Házhoz.
Joe Biden kétszer, 1988-ban és 2008-ban már elbukott, akkor a demokratapárti elnökjelöltségért folyó versenyben – 32 évvel ezelőtt még a hivatalos megmérettetések előtt visszalépett, 2008-ban pedig a későbbi elnök, Barack Obama győzte le –, a mostani fejlemények alapján nem véletlenül.
A 78. életévét taposó Bidenben, aki már 1973-ban (!) tagja volt a Szenátusnak, a jelek szerint nem volt meg az az átütőerő és frissesség, ami Obamát a hatalomba repítette, és nyolc évig ott is tartotta.
Bár a kampányrendezvényekre nagyjából összeszedte magát, Trumphoz képest még így is lassú és körülményes volt. Inkább tűnt egy „jól karbantartott” öregúrnak, mint egy potenciális elnöknek.
Összességében nehéz (volt) róla elképzelni, hogy lesz majd négy évre elegendő ereje és lendülete a világ leghatalmasabb államának vezetéséhez, és oda tud majd csapni az asztalra, amikor arra igazán szükség van.
4. Nem hatott a mainstream média
A jelek szerint Trumpnak nem ártott, sőt, talán még használt is az ellenszél, amit a New York Times, a CNN és társai jelentettek számára.
Az elnök ügyesen bújt – amúgy nem minden ok nélkül – az áldozatszerepbe, és sikeresen húzta rá a fake news címkét az őt támadó médiumokra. Így azok hiába kritizálták ezerrel, hiába kiáltották világgá, hogy Trump tömegével tesz hamis vagy féligaz állításokat, és
hiába álltak be kimondatlanul vagy nyíltan (mint például az Economist) Biden mögé, a Trump-hívek rájuk sem hederítettek.
Az elnök nemcsak túlélte a támadásokat, hanem megerősödve került ki belőlük.
A folyamatos trumpozás számos jogos kritika ellenére kontraproduktív volt, és néha már házon belül is besokalltak tőle: Bari Weiss, a New York Times véleményrovatának szerkesztője például a többi közt azért mondott fel, mert elege lett abból, hogy a lap négyezredszer is leírja: Donald Trump az egyetlen veszély az országra és a világra.
Weiss szerint ez a lap (sem) tanulta meg a leckét a 2016-os választásból, nevezetesen azt, hogy
fontos megérteni a máshogy gondolkodó amerikaiakat, szembe kell szállni a törzsi szemlélettel, egy demokratikus társadalomnak pedig az eszmék szabad cseréjét kell középpontba állítania.
Szavai a mai nap különösen aktuálisnak tűnnek.
5. Még a latínók is Trumpra szavaztak
Jóval több latínó – latin-amerikai származású – voksolt az elnökre, mint azt elemzők gondolták, így Trump jelen állás szerint hozta a kulcsfontosságúnak számító Floridát. Ez már csak azért is meglepő, mert őt aligha lehet bevándorlópártisággal vádolni.
Felmérések szerint a kubai származású amerikaiak 55, a puerto ricói származásúak 30, az egyéb latínóknak pedig 48 százaléka voksolt Trumpra, akinek alapvetően a fehérek, főleg a fehér férfiak között nagy a támogatottsága.
Amerikai értékelések szerint most kifizetődött, hogy Trump elnöksége kezdete óta figyelt az egyre jelentősebb közösséget alkotó latínókra. Az antikommunista kubaiakat vagy venezuelaiakat persze nem volt nehéz meggyőznie, de a többiek közül is szerzett új támogatókat.
Trump megmutatta magát Floridában. Megkérdezte, mik a problémáink, foglalkozott velük, és nem úgy tekintett ránk, mint akik úgyis rá szavaznak
- mondta egy republikánus stratéga.
Végeredmény egyelőre nincs – jelen pillanatban még Biden és Trump is nyerhet –, az azonban biztos, hogy a republikánusok enfant terrible-jének látványos bukása elmaradt.
Az pedig, hogy miért történt így, számos tanulsággal szolgálhat más országok, például Magyarország számára is.
Ukrajnáról eddig nem is igazán volt szó. 
