6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Életbe léptek a nagyjából mindenki által ellenzett intézkedések: az acél- és alumíniumtermékek importját mostantól 10 illetve 25 százalékkal sújtja az Egyesült Államok. Ezzel egyidőben Trump bejelentette, hogy védővámokat vetnek ki mintegy 60 milliárd dollárnyi kínai importtermékre. A kereskedelmi háború megkezdődött.
Fotó: EPA / Jim Lo Scalzo

Fantasztikusan tiszteljük a kínaiakat, de inkorrektek és még lopnak is?

Az Egyesült Államok barátjaként tekint Kínára, "fantasztikusan tiszteli Hszi Csin-Ping elnököt, de ez nem változtat az amerikai kereskedelmi deficit gondján", fogalmazott a Fehér Házban tett bejelentésekor Donald Trump. Hozzátette: a jelenlegi, az amerikai kereskedelemre nézve erősen deficites helyzet nem maradhat fenn tovább. "Ez nem korrekt" - állapította meg.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a Kínával szemben fennálló deficit "ellenőrizhetetlenné vált", és külön kiemelte Peking felelősségét amerikai szellemi tulajdon ellopásában. "Beszéltünk Kínával és nagyszabású tárgyalások közepette vagyunk, majd meglátjuk, mire jutunk" - fogalmazott Trump, leszögezve, hogy ennek ellenére dönt a védővámokról.

Hangsúlyozta, hogy Washingtonnak tavaly 375 milliárd dolláros áruforgalmi deficitje volt Pekinggel szemben, és közölte azt is, hogy már felkérte a kínai illetékeseket a hiány legalább 100 milliárd dolláros csökkentésének azonnali megkezdésére.

Miért olyan nagy baj ez, miért nem gyakran alkalmaznak mások ilyen eszközöket mostanában? Miért ellenzi ezt még Trump saját szövetségeseinek egy része is? Trump félreérti a kereskedelem lényegét? Öt ok, amiért ostobaság Trump kereskedelmi háborúja >>

Trump és emberei úgy érzik, az egész világ be akarja csapni őket

A vámokról szóló előterjesztés memorandumának aláírása előtt mondott rövid beszédében Donald Trump kitért arra is, hogy az Egyesült Államok áruforgalmi mérlegének deficitje 800 milliárd dollár "a világgal" szemben, és konkrétumok említése nélkül azt mondta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi téren "visszaélések elszenvedője" sok ország részéről.

Mike Pence alelnök szintén rövid beszédet mondott, amelyben a többi között leszögezte: "a gazdasági önfeladás korszakának vége". Robert Lighthizer bejelentette, hogy korlátozások várhatóak az Egyesült Államokban tervezett kínai beruházásoknál is, ennek elsődleges oka az amerikai szellemi tulajdon nagyarányú eltulajdonítása.

Mi kerül majd a listára?

Az amerikai cégek nem annyira kérnek a védelemből

Még hétfőn pedig néhány amerikai kereskedelmi vállalat, köztük például a Macy's, a Target vagy a Wal-Mart, levélben sürgette az elnököt, hogy mégse írja alá a védővámokról szóló memorandumot, mert szerintük ezzel "az emelkedő árak révén az amerikai családokat sújtaná". Hogy az intézkedés a végén miért okoz áremelkedést, miért lesz gyakorlatilag mindenkinek rossz, arról itt írtunk >>

Az aláírt memorandumot megkapja a pénzügyminisztérium is, amelynek hatvan nap áll a rendelkezésére, hogy ajánlásokat tegyen a védővámokban érintett kínai importtermékek végső listájára. Ugyancsak a pénzügyi tárca feladata, hogy előterjessze a kínai beruházások korlátozására tett konkrét intézkedéseket. Bejelentésekor Donald Trump nem részletezte, hogy a védővámok mely kínai termékekre vonatkoznak majd.

A Reuters szerint az amerikai vámtarifák az érintett termékek listája közzététele után, egy 30 napos konzultációs időszakot követően lépnének életbe.

Az acél és az alumínium mától "meg van védve"

Több kárt okoz, mint hasznot?

Trump által bejelentett büntetővámok több kárt okoznak az amerikai gazdaságnak, mint amennyi haszon származik azokból - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők >>

Az Egyesült Államokban ma hatályba lépnek az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló korábbi elnöki nyilatkozatok, amelyek az acél behozatalát 25 százalékos, az alumíniumét pedig 10 százalékos vámmal sújtják. Az Európai Unió ez alól mentességet élvez egyelőre, csakúgy mint Mexikó, Kanada,  Argentína, Ausztrália, Brazília és Dél-Korea - legalábbis mindaddig amíg folynak a tárgyalások a végleges egyezségről.

Az Egyesült Államok szövetségesei és vetélytársai egybehangzóan a szabadkereskedelem elleni szabályszerű támadásnak és egyértelmű protekcionista fordulatnak minősítették Trump elnök döntését a védővámok bevezetéséről. Az Európai Unió és Kína különösen nehezményezte azt, hogy az amerikai elnök nemzetbiztonsági okokra hivatkozott döntésében.

Trump elnök tollakat osztogat a körülötte álló acélipari munkásoknak, miközben aláírja az acél- és alumíniumimportra kivetett védővámról szóló rendeletet a Fehér Házban. Fotó: EPA / Michael Reynolds

Minden zuhant Trump intézkedése miatt - eddig jól sikerült a megvédés

Az amerikai tőzsdeindexek meredeken zuhantak csütörtökön. Zárásra a Dow Jones ipari átlag közel 3 százalékos mínuszba került, az S&P és a Nasdaq indexek vesztesége 2,5 százalék körül volt. A Commercial Metals és a United States Steel több mint 10 százalékot zuhant egyetlen nap alatt, az Alcoa is 6 százalékot meghaladó veszteséget könyvelt el.

Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin meredeken zuhantak az irányadó indexek pénteken. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 4,66 százalékos, a dél-koreai Kospi 3,18 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 1,96 százalékos mínuszban zárt. A vezető sanghaji index 3,79 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 3,30 százalékos mínuszban közelített a záráshoz.

Már jön is a kínai válaszcsapás

A The Wall Street Journal a szerdai számában arról számolt be, hogy Peking már készíti elő a válaszlépéseket, amelyek elsősorban a Kínába irányuló amerikai szója- és sertésexportot érinthetik. A pekingi kereskedelmi tárca pénteken azt jelentette be:  kína 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre tervez vámot kivetni, hogy kiegyensúlyozza az Egyesült Államok kínai acél- és alumínium termékekre kivetett védővámjait.

Kína összeállított egy 128 amerikai terméket felsoroló listát. Peking egyebek mellett azt fontolgatja, hogy 15 százalékos védővámot vet ki az amerikai szárított gyümölcsökre, borra, és acélcsövekre, illetve 25 százalékosat a sertésexportra, valamint az újra feldolgozott alumíniumtermékekre.

Válaszlépés ez is: nem hitelezik tovább Amerikát?

Az elmúlt évtizedekben Kína több mint 3000 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai állampapírokat, így Amerika egyik fő hitelezőjévé vált. Amerika pedig időnként erősen túlköltekezik, ilyenkor adóssága növekedik, és ezt valakinek finanszíroznia kellett. Nemrég Kína meglepő bejelentést tett: lehet, hogy nem vesznek több amerikai kötvényt, elég, amennyi van. A piacok megijedtek, a hozamok megugrottak. Kína meg is kezdte amerikai állampapír-portfóliójának csökkentését januárban.

Vissza az 1930-as évekbe?

A katonai és nemzetbiztonsági körök aggódnak, hogy a kereskedelmi konfliktus tovább mélyítheti a transzatlanti szakadékot – különösen Berlinnel – és tovább gyengítheti a NATO kohézióját. Trump vezetésével a világ visszatér az 1930-as éveket idéző destruktív kereskedelmi konfliktusok időszakába. Háttérelemzésünk >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG