4p

Két hónappal elhalasztotta a döntést az Európai Tanács a Magyarország elleni jogállamisági eljárásról. Így várhatóan csak december második felében derül majd ki, mi lesz a Magyarországnak járó uniós forrásokkal. A tét mindent beszámítva mintegy 37 milliárd euró. Orbán Viktor levélben köszönte meg a hosszabbítást.

Csak december második felében határoz az Európai Tanács a Magyarország elleni jogállamisági (vagy más néven kondicionalitási) mechanizmus ügyében, amely 7,5 milliárd euró uniós forrás befagyasztásával fenyeget.

A tagállamokat tömörítő Tanács ugyanis élt az eljárás nyújtotta lehetőséggel, és két hónappal kitolta a döntésre szánt határidőt, amely október 19-én járt volna le.

A hosszabbítást a tagállami nagykövetek már elfogadták szerdai ülésükön Brüsszelben, ma pedig a belügyminiszterek hivatalosan is szentesítették azt.

Orbán Viktor levélben köszönte meg a hosszabbítást. Forrás: Európai Tanács
Orbán Viktor levélben köszönte meg a hosszabbítást. Forrás: Európai Tanács

A Politico szerint ugyanakkor a tegnapi ülésen a Benelux-államok, valamint Írország állásfoglalásban kérte a Bizottságot: készítsen egy frissített kockázatelemzést, amely alapján meg tudják ítélni, hogy a Magyarország által javasolt reformok elegendőek-e. Az állásfoglalást szóban Németország is támogatta.

Gulyás: a pedagógus-béremelés is a tárgyalások része

A történtekkel kapcsolatban a mai Kormányinfón Gulyás Gergely közölte: Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszönte meg az uniós kormányfőknek a határidő meghosszabbítását. A kormány úgy látja, hogy ez lehetővé teszi a tárgyalások eredményes lezárását.    

Beszélt arról is, hogy a kormány 17 vállalásban állapodott meg az Európai Bizottsággal.

Ezek között említette az Integrációs Hatóság felállítását, az ehhez rendelt korrupcióellenes munkacsoport létrehozását, a korrupcióellenes keretrendszer erősítését, az uniós támogatások átlátható felhasználásának biztosítását, az uniós forrásokból finanszírozott egyajánlatos közbeszerzési eljárások számának csökkentését és cselekvési terv elfogadását a közbeszerzési verseny fokozása érdekében.

A Parlament már elfogadta a mindehhez szükséges törvényjavaslatokat, tette hozzá.

A Bizottsággal folytatott tárgyalások része a pedagógusok jelentős bérfejlesztése is. Ha a megállapodás létrejön az EU-val, akkor 2025-ben a diplomás átlagbér 80 százalékát keresik majd a tanárok.

Ennek elérése érdekében jövőre (már januártól) mintegy 21 százalékkal, 2024-ben a jelenlegi bázishoz képest 25 százalékkal, 2025-ben pedig szintén a jelenlegi bázishoz képest 30 százalékkal kell emelni a fizetéseket, mondta Gulyás Gergely.    

Hozzátette: reális, hogy még az idei évben létrejön a megállapodás – mind az operatív programokról, mind a Helyreállítási Alapról –, így az idei év végén, jövő év elején megérkezhetnek az uniós pénzek.    

Játszma óriási téttel  

Ami a történések háttérét illeti, az Európai Bizottság április végén indította meg a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben, amelynek keretében szeptember közepén jelentős forrásbefagyasztásra tett javaslatot az Európai Tanács számára.  

A brüsszeli testület a kötelezettségvállalások 65 százalékának felfüggesztését indítványozta három, a kohéziós politika keretébe tartozó operatív program esetében. Ez mintegy 7,5 milliárd euró – a Magyarországnak járó kohéziós pénzek több mint harmada.

A Bizottság alapvetően korrupciós kockázatot lát Magyarországon, főleg a közbeszerzésekben. Bár elismeri, hogy "Magyarország széles körű korrekciós intézkedésekre tett javaslatot" az aggályok eloszlatása érdekében, konkrét tetteket vár. A döntés most már az Európai Tanács kezében van, amely minősített többséggel határoz majd a bizottsági ajánlásról.

Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter szerint több szálon is zajlanak az egyeztetések az EU-val.

Egyrészt tárgyalnak a partnerségi megállapodás megkötéséről, amely a 2021–2027-es operatív programok terén a finanszírozáshoz való hozzáférést teszi majd lehetővé. Itt 21,7 milliárd euró kohéziós támogatás a tét. Emellett folynak tárgyalások a már említett Helyreállítási Alap tavaly nyár óta befagyasztott forrásairól is.

Ennél eredetileg 7,2 milliárd euró lett volna a támogatás, ez azonban Magyarország kiugróan magas tavalyi gazdasági növekedése és a bizottság újraszámolási mechanizmusa miatt 5,9 milliárdra csökkent, amelyhez 9,6 milliárd euró visszatérítendő forrás, azaz kedvezményes hitel társulhat, mondta a miniszter az Indexnek.

Összességében tehát (a kedvezményes hitelt is beszámítva) óriási összeg, mintegy 37,2 milliárd euró, azaz jelenlegi árfolyamon 16 ezer milliárd (!) forint a tét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG