Ali bin Ibrahim al-Naimi szaúdi olajipari és bányaügyi miniszter megérkezik a világ vezető olajtermelőinek csúcsértekezletére Dohában 2016. április 17-én. (MTI/EPA)

Miért nem sikerült?

A találkozónak úgy indultak neki a résztvevők, hogy Irán hallani sem akart a kitermelés befagyasztásáról, mivel ő most kezdi felfuttatni kitermelését a szankciók felfüggesztése után. Ez teljesen érthető is, miközben a többiek jórészt teljes kapacitással üzemelnek, számukra nem fájdalmas a korlátozás. Sokan el is fogadták volna Irán álláspontját, de Szaúd-Arábia nem tette. Múlt héten még úgy tűnt, az oroszok megállapodtak a szaúdiakkal az ügyben, de végül nem jött össze a dolog.

Ezen a ponton merül fel a kérdés, hogy ha a többségnek megfelelt volna az iráni kivétel, a szaúdiaknak miért nem? Itt jön be a geopolitika: az utóbbi időben kiélezettebb szunnita-síita, ezen belül is a szaúdi-iráni ellentét. Ez önmagában csak a két ország ellentéte lenne, amint erőfeszítéseket tesznek a regionális hatalmi szerep növelésére, de a szíriai-iraki polgárháború és az Iszlám Állam térnyerése miatt a nagyhatalmak is belekerültek a képbe.

Az orosz szál

Egyrészt Oroszország szoros kapcsolatba került Iránnal, azt követően, hogy Szíriában a síita Aszad elnök rendszerét kezdte támogatni az ellenzék és főleg az Iszlám Állam elleni harcban, és ebbe Irán is beszállt szakértőkkel, sőt kisebb földi erőkkel is. Ez óhatatlanul rontotta az orosz-szaúdi viszonyt, annak ellenére, hogy Oroszország megpróbált közben Szaúd-Arábiával is jóban maradni, sőt, most a csúcstalálkozó kapcsán is ezzel kísérletezett. A jelek szerint nem sikerült.

Megjátszották?

Az sem kizárható, hogy igazából nem is volt olyan fontos ez a megállapodás, csak a szándékot akarták mutatni. Ha ugyanis a többség valóban teljes gőzzel üzemel, akkor elvileg megállapodás nélkül sem termelnének ki többet, tehát semmi gyakorlati haszon nem lenne. Persze a teljes gőzzel való kitermelés egy relatív fogalom: mindig előfordulhat, hogy valaki új kutat fúr, új vezetéket épít ki, vagyis mégiscsak tudja növelni a kitermelését. Ebben az esetben már számítana a kitermelési limit.

Az amerikai tényező

Még egy tényező van, ami megzavarhatta a folyamatot, és ez a másik szuperhatalommal kapcsolatos. Amerikában felmerült, hogy újra vizsgálják a 2001-es terrorcselekményeket, és hogy egyes alacsonyabb rangú szaúdi állami tisztviselők is a támogatók között lehettek. Ezért a szaúdi kormányt akarják felelőssé tenni, ami több szempontból sem nézne ki jól. Eltelt 15 év, és ráadásul nem a kormányról van szó ténylegesen, hisz a szaúdiak végig kiálltak Amerika mellett, sőt együtt működtek velük mind a két Szaddam elleni háborúban, valamint még 2001-ben az afganisztáni tálib rendszer megdöntésére indított akcióban is.

Amerikának így Szaúd-Arábia stratégiai szövetségese, és ez nagyon fontos ebben a zűrös régióban. Obama elnök küzd is azért, hogy ne kerüljön sor semmilyen Szaúd-Arábia elleni intézkedésre, sőt el is utazik Rijádba, hogy megpróbálja elmagyarázni a problémát és megoldást találjanak rá. Kérdés, hogy ez szerepet játszott-e a merev szaúdi álláspont fenntartásában az iráni olajkitermelést érintően, vagy esetleg épp ellenkezőleg, emiatt gondolta a többi résztvevő, hogy Szaúd-Arábia engedékenyebb lesz. A háttérben mindenesetre Amerika és Oroszország szerepe döntőnek tűnik.