A 72 éves történetének legrosszabb eredményét elérő CDU-ban a kétségbeesés, a harag és a bosszúvágy robbanóképes elegye uralkodik. Most, a válság óráiban a pártvezetés egy olyan testületre bízná a kilábalás megtervezését, amely mindig is létezett, de soha nem játszott komoly szerepet a párt életében.
Teljeskörű újraválasztás
Október 30-án a CDU közel 330 kerületi szervezetének vezetője gyűlik össze ennek megtárgyalására. Többen közülük a szeptember 26i választás előtt még a Bundestag tagja voltak – el lehet képzelni, milyen feszültségek törnek majd két hét múlva a felszínre.
Ezután nem sokkal a CDU összes vezetői helyét újraválasztják. Ebbe beletartozik a pártelnök, a főtitkár, a teljes pártelnökség és a szövetségi végrehajtó bizottság összes tagja.
A pánikszerű gyorsaság érthető, hiszen jövő év május közepéig Saar-vidék, Schleswig-Holstein és Észak-Rajna-Vesztfália tartományokban választások jönnek. Mindháromban jelenleg a CDU adja a vezető kormányzó pártot, tehát a tét óriási.
Kiút a romhalmazból
Valóban, Merkel kancellár egy romhalmazt hagy hátra a CDU-ban. A válság nagyobb, mint 1998-ban, amikor Helmuth Kohl 16 éves kancellársága után kellett magára találnia a pártnak – szintén egy kiadós parlamenti választási vereség után. Angela Merkel 44 évesen akkor lett a párt főtitkára.
A szeptember 26-i vereség óta ráadásul a CDU és bajor testvérpártja, a CSU már a nyílt színen civakodik a vereség okairól. A CSU csupán 31,7 százalékot hozott el Bajorországban, ami szintén történelmi léptékű megalázás.
Egy másik válság a színfalak mögött zajlik: tavaly a CDU párttagjainak a száma beesett 400 ezer alá, holott 2010-ben még ez a szám 500 ezren állt. A párt rohamosan öregszik, több párttag hal meg, mint ahány fiatal csatlakozna. A néppárti mítosz így egyszerűen megkérdőjeleződik.
Merz jó esélyekkel indul
Az elnöki pozícióért folyó versenyfutásban most jó esélyekkel indul Friedrich Merz, aki januárban vesztette el a kancellárjelöltségért folyó versenyfutást Armin Laschet-tel szemben.
Merz a kilencvenes évek végén elindult, már akkor is az országba érkező migránsok integrálásával kapcsolatban kibontakozó, a német Leitkultur (domináns kultúra vagy irányadó kultúra) körül zajló vitában élesen exponálta magát. 2000 októberében arra szólította fel a hazájában élő külföldieket, hogy a békés együttélés érdekében tartsák be a „deutsche Leitkultur” normáit, vagyis éljenek úgy, ahogyan a többségi, domináns német kultúrában megszokott.
Régóta önálló politikai arculattal rendelkezik, a párt konzervatív szárnyának a vezetője, aki Merkel Willkommenskulturját kezdettől fogva elutasította. Gyakran nevezik a „német Trumpnak”.
A CDU korábbi frakcióvezetőjét Merkel 17 éve távolította el a hatalomból. Az utóbbi években lobbistaként működött a világ legnagyobb vagyonkezelő cégénél (BlackRock), gyakorlatilag a régi politikai kapcsolati hálóját használta föl pénzügyi érdekkörök számára. Az elmúlt 9 évben egy befolyásos transzatlanti érdekcsoport (Atlantic Bridge) vezetőjeként is funkcionált, amely 500 üzletembert, politikust és média-személyiséget fog össze. Magán-repülőgépe van, de az a saját nevére van írva, tehát a magyar miniszterelnökkel ellentétben nem a Honvédelmi Minisztérium luxusgépével röpköd a világban.
További radikalizálódás az AfD-nél
Az euroszkeptikus párt a választások egyik vesztesének érzi magát, miután a 2017-es 12,6 százalék után most csak 10,3 százalékot ért el.
Jörg Meuthen pártelnök hétfői döntése, miszerint decemberben már nem indul újra a pozícióért, az AfD-t tovább erősíti eddigi kurzusában: a jobboldal külső perifériájára szorulva, a nacionalizmus lövészárkában, politikai szövetséges nélkül, és a kemény választói magra koncentrálva. A teljhatalmat a pártban most a parlamenti AfD frakció két eddigi vezetője, Alice Weidel és Tino Chrupalla veszi át.
Bár a 60 éves Meuthent általában „mérsékeltnek” sorolták be a megfigyelők, azért a szélsőség tőle sem volt idegen. Így 4 éve sem, amikor megvédte Björn Höcke hírhedtté vált beszédét.
A türingiai tartományi AfD vezér, Björn Höcke a történelmi revizionizmus vezéralakja, aki egy 2017-es előadásában a német emlékezéskultúra száznyolcvan fokos fordulatát követelte és a „szégyen emlékművének” nevezte a holokausztra emlékező berlini emlékhelyet.
Az AfD szeptember 26-án mind Szászországban, mind Türingiában a legerősebb párt lett, amely újra világosan rámutat arra, hogy három évtizeddel a Berlini Fal leomlása után az egykori NDK és NSZK politikailag újra külön úton jár. Ezekben a kelet-német tartományokban nem akarnak hallani a politikai Berlin nagyképű iránymutatásairól: legyen az a menekültkérdés, a vakcinák, vagy éppen a szélturbinák. Ha pedig lenácizzák őket a fővárosból, akkor végképp bezárják a kaput.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Túszejtés vagy pénzmosás? 
