Valóra vált Orbán álma Németországban

"Szeretem a munkát" (Fotó: 123rf.com)

Szorgos nép

Szorgos nép a német, ezt eddig is tudtuk, de most komoly adatok támasztják alá. A 20 és 64 év köztiek 78 százaléka dolgozik, ennél csak Svédországban magasabb az arány, 80 százalék. És ha figyelembe vesszük, hogy 20-as éveik elején a legtöbben még egyetemre járnak, akkor a tényleges arány még jobb lehet.

A növekedésben a legnagyobb szerepet a nők játszották, 73 százalékuk dolgozik az adott korcsoportban, ez 10 százalékpontos növekedés 2005 óta. A teljes foglalkoztatottsági ráta pedig 9 százalékot nőtt 10 év alatt, míg Európában a legtöbb helyen alig változott.

A Bloomberg szerint a nők foglalkoztatottságának növekedése nem véletlen: a 2000-es évek eleje óta kedvezőbb a részmunkaidős állások és a rugalmasabb munkaidő szabályozása. Így a nők összességében kevesebb munkaidőben dolgoznak: a férfiak átlagos heti 40 órájával szemben 30-at. Ennél csak Hollandiában kevesebb a nők munkaideje, az EU átlag 33,6 óra.

Német és európai rekordok

A munkanélküliségi ráta 6,2 százalék, a legalacsonyabb a 25 évvel ezelőtti országegyesülés óta. Ez óriási eredmény, mert sokan kételkedtek abban, hogy a volt NDK részek munkanélküliségét fel lehet számolni egy emberöltő alatt. Ráadásul még magyarok, lengyelek és egyéb EU tagállamok munkavállalói is százezer szám dolgoznak Németországban, vagyis tényleg meglehetősen robusztus a munkaerőpiac.

Eközben a teljes eurózóna munkanélkülisége is öt éves rekord szintre süllyedt, decemberben 10,4 százalék volt. Az átlag ráadásul úgy adódik, hogy a korábban mentőcsomagra szoruló országokban sokkal nagyobb ez a szám (Görögország, Spanyolország, Portugália), így logikusan a jobban teljesítőknél, a „kemény magban” jóval kisebb.

Az olcsó olajtól nem kell félni

Az EKB ez alapján meg is fontolhatja, hogy kell-e márciusban tovább enyhíteni az amúgy is extrém laza monetáris politikát. A döntést persze lehet, hogy nem befolyásolja rövidtávon az adat, mert a jegybankok egyelőre az olajáresés okozta inflációcsökkenés bűvöletében élnek, pontosabban ettől rettegnek. Ez pedig fölöslegesnek tűnik, hisz ilyen robusztus munkapiac mellett szó sem lehet az 1929-33-ban látott deflációs spirálról.

Az olajár okozta inflációcsökkenés egyrészt átmeneti, miután legfeljebb 0-ig eshet az olajár (ezt piaci szempontból talán már meg is tette, vagyis sokkal mélyebben nemigen nyílik számára tér). Így ennek inkább örülni kéne, mint szomorkodni, hisz ez a lakosság vásárlóerejét növeli, így a fogyasztás élénkül.

Az a defláció a veszélyes, amelyik túltermelésből és az ezáltal előálló árcsökkenésből adódik, de erről szó sincs, sőt tulajdonképpen a 80-85 évvel ezelőtti válság óta nem is nagyon fordult elő. Ilyen bivaly munkaerőpiac mellett pedig óhatatlanul nő a vásárlóerő és a fogyasztás, nem fognak a gyártók és az áruházak árcsökkentési versenybe fogni. Így teljesen mindegy, hogy az infláció fél százalék, vagy kettő.