3p

A lengyelek úgy tudják, hogy ők rendelkeznek Kína után a világ másod legnagyobb akkumulátorgyártó
iparával, ám ennek a státuszuknak a megtartása az EU jóindulatától függ.

Lengyelország rendelkezik Európában a lítium-ion akkumulátorok gyártásához szükséges legnagyobb gyártási kapacitással és a világon csak Kína előzi meg ezen a téren – írta a Notes from Poland hírportál, miután kiderült, hogy ez a státusz veszélybe került.

Az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátási követelményeinek teljesítése ugyanis nem igazán fér össze az akkugyártás forszírozásával. Pontosabban Lengyelország esetén van ellentmondás a kettő között, mert az országban még mindig főként szénégetéssel állítják elő az elektromos energiát. Az EU februárban fogadta el a Battery Regulation szabályozást, ami megszabja az akkumulátorgyártás és az ezzel összefüggő hulladékkezelés szabályait. Ezt a regulát számos további részszabály fogja követni, ami szabályozza az akkumulátorok európai piacát. Ezekről ugyan még folynak a tárgyalások Brüsszelben, ám a lengyelek attól tartanak, hogy nem tudják majd teljesíteni az elvárásokat, és ezzel elveszthetik dominanciájukat az akkumulátorbizniszben.

Felmerült az akkumulátorkérdés  Varsóban
Felmerült az akkumulátorkérdés Varsóban
Fotó: Depositphotos

A McKinsey tanácsadó cég várakozása szerint 2030-ban évi 400 milliárd dollárt termelő ágazat lesz a világ akkuipara, ami jól mutatja, hogy mi a tétje mostani döntéseknek. Az egyik szabály, ami meghatározza majd, hogy a befektetők hol építenek akkugyárakat az lesz, hogy az üzemek állami támogatásának lehetőségét függővé teszik azok szén-dioxid-lábnyomától.

A lengyelek státuszára bazírozó európai országok meg akarják akadályozni azt a lehetőséget, hogy a befektetők kompenzációkkal ellensúlyozzák, hogy nem zöld forrásból szerzik be egyes gyáraik üzemeltetésének áramszükségletét. Szerintük ragaszkodni kellene ahhoz, hogy az akkumulátorok karbonlábnyomát a gyártásuknak helyet adó ország áramtermelése alapján kell kiszámítani.

Ez azoknak az országoknak kedvezne, amelyek élen járnak a zöldenergia felhasználásában (Svédország, Finnország) vagy ahol nagy a súlya az atomerőműveknek (Franciaország). Lengyelország ugyan igyekszik felzárkózni ezen a téren, ám áramellátásának még tavaly is közel 64 százaléka származott szénerőművekből.

A zöldenergia forszírozása Németországnak is rosszul jönne, mivel feladta nukleáris erőműveit, amiket rövid távon szénerőművekkel tud pótolni. Szakértői számítások szerint egy kWh akkumulátorteljesítmény előállításának szén-dioxid-lábnyoma Franciaország esetén 3-4 kilogramm, miközben a lengyeleknél ez az adat 40 kilogramm.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG