Cikkek
Cikkek
Mobilon is intézhetjük majd banki ügyeinket
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 11:45
Mobiltelefonra alkalmazott internet alapú banki alkalmazást fejlesztett ki és mutatott be a magyar többségi tulajdonban lévő IND Group.
Vinnai Balázs, az IND Group ügyvezető igazgatója elmondta: az iMobile Banking megoldásával az ügyfelek lekérdezhetik számla- és tőzsdeinformációikat, a valuta átváltási, illetve a bankkártya adatokat, nyomon követhetik számlájuk történetét, valamint kereshetnek a tranzakciók között. Ezen túlmenően pénzt utalhatnak át, betétet köthetnek le, módosíthatják bankkártya limitjüket, és az utasbiztosításhoz hasonló egyszerű termékeket, szolgáltatásokat vásárolhatnak.
Az IND Group idei tervezett bevétele 2,5 milliárd forint, aminek mintegy 10 százaléka a bemutatott banki szoftverből származik majd. Az IND-nek 2006-ban 1,5 milliárd forint volt a bevétele, míg tavaly 2 milliárd forint. A cég nyereséges, nyereségrátája mintegy 30 százalékos. Az IND éves szinten több száz millió forintot költ kutatás-fejlesztésre, az idén mintegy 300 millió forintot.
A cég 1997-es indulása óta fél tucat irodát nyitott Európa-szerte: így Barcelonában, az olaszországi Jesiben, Londonban, Bécsben, Stuttgartban, Münchenben, Budapesten és Miskolcon. A cég más banki termékeiket több mint 20 pénzintézet alkalmazza 14 országban.
Vinnai Balázs kifejtette: felnőtt és munkába állt egy olyan generáció, amelyik számára az internetes technológia a második anyanyelv. Ezek a fiatalok várhatóan olyan bankot választanak majd, amelyik innovatív, mobil alkalmazásokkal áll ügyfelei rendelkezésére.
Kérdésekre válaszolva elmondta: az IND iMobile Banking megoldás iránt már több magyarországi bank is érdeklődik, de szerződést még nem kötöttek már csak azért sem, mert a termék most lett teljesen kész. Hozzátette: a cél az, hogy külföldön tevékenykedő pénzintézeteknél is megismertessük a dinamikus banki szoftvert, amely széles sávú interneten, egy biztonságos és titkos csatornán keresztül kommunikál a felhasználóval.
Önként és dalolva kiadjuk magunkat
Elkezdődött a motiválás
Mindenhol van már "csupasz" ADSL
Interneten lehet szerződni az új gázszolgáltatóhoz (hanganyag)
Már nem ódzkodunk annyira a netes vásárlásoktól
Olcsóbb lesz az eurós átutalásMTI
Cikkek
Ingyen adnak tanácsot EU-s jogi ügyekben
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 11:38
Elindította ingyenes jogi tanácsadó szolgálatát az Európai Bizottság magyarországi képviselete; a szolgálat célja, hogy tájékoztatást nyújtson a hozzá forduló állampolgároknak minden olyan ügyben, mely az EU közösségi jogára, illetve annak alkalmazására vonatkozik.
A közlemény szerint az Eurojus tanácsadó szóban (telefonon, illetve személyes konzultáció során) vagy írásban válaszol az EU-val kapcsolatos jogi ügyekre. A kérdéseket magyar és angol nyelven lehet eljuttatni a szolgálatnak.
Az Eurojus szolgálat csapatának tagjai ügyvédek, az európai jog elméleti és gyakorlati szakemberei. A beérkező kérdésekre 15 munkanapon belül minden esetben választ adnak. A csapat tagjai csak tanácsadással foglakoznak, és nem képviselik a hozzá fordulókat bírósági, illetve egyéb jogi ügyekben.
A tanácsadóhoz csak magánszemélyek fordulhatnak, vállalatok és egyéb szervezetek nem jogosultak igénybe venni a szolgáltatást.
MTI
Cikkek
Tovább osztják egymást Pécsett
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 11:37
Bírósághoz fordult a pécsi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója, mert a város nem hozta nyilvánosságra a 2010-es kulturális főváros program megvalósíthatósági tanulmányát.
Cikkek
3,6 millió embert repített a SkyEurope
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 11:35
A SkyEurope olcsó jegyű légitársaság 30 százalékkal növelte utasforgalmát a januárral végződött üzleti évében, 3,618 millióra. A helykihasználtság elérte a 78,3 százalékot, ez 2,5 százalékponttal több mint egy éve.
Az utazási szempontból nem túl erős januárban is folytatódott a növekedés, a légitársaság 23,4 százalékkal több utast szállított mint egy éve, igaz, decemberhez képest kissé visszaesett a forgalom.
A SkyEurope saját állítása szerint a diszkont légitársaságok közül elsőként kötött együttműködési megállapodást egy vasúttársasággal, nevezetesen a cseh vasúttal, így az utasok a vonatjeggyel együtt a repülőjegyet is megvehetik 20 pályaudvaron.
A légitársaság tavaly augusztusban jelentette be, hogy október 28-ával bezárja budapesti és krakkói bázisát, a kapacitás átszervezése révén flottájával Bécsre, Pozsonyra és Prágára kívánja összpontosítani üzemelését. A cég indoklása szerint ezeken a piacokon az üzleti és szabadidős utasok aránya kedvező, gyorsan növekvő piacokról van szó, ahol a gazdaság egészséges ütemben nő és jóval kisebb az idényjelleg, mint Krakkóban vagy Budapesten.
Ötmilliárdba kerültek a British Airways-nek a nettó árak
Párizs, London: mennyi az annyi?
Condorral képzeli el jövőjét az Air Berlin
Rekordot döntött a SkyEurope
SkyEurope: fapados veszteségMTI
Cikkek
Nagyot buktak a Bombardier gépén a skandinávok
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 10:40
A várakozásokkal ellentétben veszteséggel zárta a negyedik negyedévet a SAS skandináv légitársaság, mert a sorozatos kényszerleszállások miatt ki kellett vonnia a forgalomból Bombardier Q400-as gépeit. Az adó utáni veszteség 596 millió svéd korona(93 millió dollár) volt, az egy évvel korábbi, 4,61 milliárd korona adózott eredmény helyett. Az év egészében az adózott eredmény 637 millió koronára mérséklődött az egy évvel korábbi 4,6 milliárdról. Az utasok száma 2,9 százalékkal 31,2 millióra, a bevétel 4,7 százalékkal 54,1 milliárd koronára nőtt tavaly.
A vállalat tavaly ősszel kivonta a forgalomból mind a 27 Bombardier Q400-as repülőgépét, miután rövid idő alatt három kényszerleszállás is volt ilyen géppel a futómű hibája miatt. A gépek leállítása 500 millió korona veszteséget okozott a vállalatnak, és várhatón még az idén is 700-800 millióval megterheli a mérleget. A SAS légitársaság - amelynek felerészben a svéd, a dán és a norvég kormány a tulajdonosa, másik fele magánkézben van - kártérítést követel a Bombardier-től a kiesett bevétel miatt.
Sok más légitársasághoz hasonlatosan a SAS is küzd a kapacitásfelesleggel, az olcsó légitársaságok hatalmas versenyével és az emelkedő üzemanyagköltséggel. A társaság költségcsökkentést ígért, és szervezeti átalakításba kezdett.
Hihetetlen mázli: kényszerleszállás száraz tankkal
A British Airways erős volt tavaly
Az a bizonyos, ami üzemanyag nélkül repült
Új fapados Európa egén
Malév: csak emlék lesz a papírjegyMTI
Cikkek
Megtriplázták a Globexesek börtönbüntetését
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 10:36
Jelentősen súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Globex-ügyben Postáné Vellai Györgyi elsőrendű és Vajda László másodrendű vádlott büntetését, előbbit két év hat hónap helyett 7 év, utóbbit egy év nyolc hónap helyett 6 év börtönre ítélték jogerősen. A vád szerint értékpapírok kibocsátása, portfóliókezelés, illetve más ügyletek miatt 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak összesen több mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követtek el a vádlottak.
Postáné Vellai Györgyit, a Globex egykori vezérigazgatóját és Vajda Lászlót, a cégcsoport egyik tulajdonosát nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban fogták el 1999 januárjában, majd a magyar hatóságok 1999 áprilisában előzetes letartóztatásba helyezték őket. Fogvatartásukat két és fél év után, 2001 augusztusában, házi őrizetüket pedig 2002 júliusában szüntette meg a Fővárosi Bíróság.MTI
Cikkek
Vakvágányon: péntekig már szóba se állnak a felek
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 10:23
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között. Legközelebb csak pénteken ülnek asztalhoz
Cikkek
A forint is megkezdte zuhanórepülését
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 09:49
Egy százalékkal gyengült a forint, a budapesti bankközi devizapiacon szerda délelőtt 261,00/10 forint volt az euró árfolyama, mintegy két és fél forinttal magasabb, mint az előző nap délutáni 258,55/75 forintos kurzus. Kereskedők elmondták, hogy a rendkívül gyenge amerikai makroadatok hatására elveszett a befektetők korábbi optimizmusa, vesztettek a tőzsdék, ennek hatására a világ többi részén is gyengültek az indexek, csökkent a kockázatvállalási hajlandóság. A feltörekvő országok minden piacát magával rántotta ez a folyamat: lefelé tartanak a kelet-európai devizák éppen úgy, mint például a dél-afrikai rand.
Nem kivétel ez alól a forint sem, ezért a kereskedők megítélése szerint még nincs vége a gyengülésnek. 261 forint feletti euróárfolyam egyébként az elmúlt év augusztusában fordult elő utoljára - akkor csak rövid ideig tartotta magát ez a kurzus. A forint jelentősen gyengült a dollárral szemben is: az amerikai deviza jelenleg 178,40/50 forintot ér, a kedd déltuáni 176,40/60 forinttal sezmben.
A bankközi forintpiacon nincs jelentős változás; az overnight kamatszint változatlanul 7,50 százalék körül alakul.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Vérfürdő lesz, vagy csak méretes pofon? Zuhanás a tőzsdénMTI
Cikkek
Félregépelt webcímek: bajba kerülhet, ha mellényúl
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 09:30
A leggyakorlottabb titkárnővel is előfordul, hogy valamit félregépel. Az elütésből azonban nem csak akkor lehet probléma, ha egy fontos partner nevéből tévedésből trágár szóviccet kreálunk.
Cikkek
Vérfürdő lesz, vagy csak méretes pofon? Zuhanás a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 08:53
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője zuhanó részvénypiacra számít, várakozása szerint akár 2-3 százalékkal is visszaeshet a BUX. Ismét a recessziós félelem uralja a piacokat, most már nemcsak Amerikában, hanem Európában is. Sorra jelennek meg a bankokra, vállalatokra vonatkozó leminősítések, és az esés már a nyersanyagpiacra is kiterjed - fejtette ki az elemző. Suppan Gergely véleménye szerint mindez további csökkenéshez vezethet a részvénypiacokon, a magyar börze pedig a globális hangulathoz fog igazodni.
Az amerikai piac három százalékos mínuszban zárt, az ázsiai tőzsdék pedig ennél is nagyobb veszteségeket szenvedtek el, miután a kedden megjelent szolgáltatási beszerzőmenedzser mutatók 2001. október óta először jeleztek visszaesést az Egyesült Államokban, és a növekedés számottevő lassulására, csaknem stagnálásra vallottak az euróövezetben is.
A BUX 486,72 pontos csökkenéssel, 22.909,07 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 2,08 százalékkal gyengült.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán tovább haladnak lefelé a lejtőn, miután a kedden megjelent szolgáltatási beszerzőmenedzser mutatók 2001. október óta először jeleztek visszaesést az Egyesült Államokban, és a növekedés számottevő lassulására, csaknem stagnálásra vallottak az euróövezetben is az átlag szintjén. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 negyven pont körüli veszteséggel nyithat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 hatvankilenc pont körüli visszalépéssel kezdhet.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán meredek zuhanással követte a Wall Street keddi veszteségeit, szintén az amerikai recessziótól való aggodalom miatt. Tokióban számos borús vállalati előrejelzés is rontotta a hangulatot. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 13 099,24 ponton zárt, 646,26 pontos, azaz 4,70 százalékos veszteséggel, 14,42 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
Friss tőzsdei árfolyamok
A forgalom erősödött, a részvényárak csökkentek januárban
Vészfék, hátramenet: zuhan az olaj- és az arany áraMTI
Cikkek
Vészfék, hátramenet: zuhan az olaj- és az arany ára
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 08:24
Szerdán tovább csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, miután a kedden megjelent euróövezeti és amerikai szolgáltatási beszerzőmenedzser-mutatók csaknem stagnálásra vallottak az euróövezetben, és minden idők legnagyobb egyhavi teljesítménycsökkenését jelezték az Egyesült Államokban. A befektetői bizalmat az is gyengíti, hogy miközben gazdasági növekedési kilátások lassulva növekvő energiaigényeket valószínűsítenek, az amerikai stratégiai kőolajtartalék hetek óta megbízhatóan növekszik; most is a tartalék további növekedésére számítanak az elemzők a délutáni washingtoni adatközlés előtt.
Az árakat az év eleji spekuláció elmúltával fékezik a hosszabb távú kilátások. Az utóbbi időben az amerikai kereskedelmi minisztérium, az OPEC és legutóbb a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) egyaránt a kereslet korábban vártnál kisebb növekedését jósolta erre az évre, a világgazdasági növekedés bizonyosra vehető lassulása miatt. Az OPEC a múlt heti, pénteki miniszteri értekezletén nem változtatott a kvótakötelezett tagországok termelési összkvótáján. A tél elmúltával, márciusban a hivatalos termelési plafon csökkentése lehetséges a piaci helyzet alapján, mondták a szervezet illetékesei korábban hírügynökségeknek.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, márciusi határidőre szerda reggel hordónként (159 liter) 87,77 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 64 centtel olcsóbb a keddi New York-i zárónál.
Szerda reggel az arany unciája (31,1035 gramm) 889,60 dollár volt Londonban azonnalra vételi oldalon, 2,75 dollárral drágább, mint kedden későn. Múlt hét végén, pénteken napközben 936,50 dolláron, új rekordot ért el Londonban. Január 3-a óta hágott újabb és újabb csúcsokra az arany ára - főleg a dollár gyengeségére játszó nemzetközi spekuláció miatt -, január 3-án 869,05 dolláron kezdte a mostani sorozatot. Az előző rekordsorozata 1980. január 21-én fejeződött be 850 dolláron, az mai áron körülbelül 2200 dollárnak felel meg.
Elemzők szerint a múlt hét végéig tartott áremelkedés színtiszta spekuláció volt, ugyanis a világ tényleges, fizikai aranykereslete csökken. A londoni GFMS Ltd. fémpiaci tanácsadó cég becslése szerint az ipari aranykereslet az idei első félévben várhatóan 20 százalékkal visszaesik, miután tavaly 12,3 százalékkal 3278 tonnára nőtt. Aranykereskedők máris jelzik, hogy Indiában, amely a legnagyobb aranyfogyasztó a világon, csökken az import, a behozatal az idén 25 százalékkal kevesebb lehet a tavalyinál. A japán, a dél-afrikai, a dél-amerikai, a kínai, a német és svájci kiskereskedelmi piacon is jóval elmarad a kereslet a kínálattól, nem utolsó sorban a mértéken felüli drágaság miatt.
Gyengébben muzsikált a BP, mint várták volna
OPEC: maradt a plafonMTI
Cikkek
Ellenséges ajánlat: gigantikus házasság készül
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 08:21
A világ legnagyobb bányatársasága, a brit-ausztráliai BHP Billiton szerdán 147,4 milliárd dollár értékű ellenséges ajánlatot tett versenytársára, a szintén brit-ausztráliai Rio Tintóra. Ha az ügylet sikerül, ez lesz a világtörténet második legnagyobb értékű vállalatfelvásárlása, és a világon piaci értékben a harmadik számú cég jöhetne létre, az Exxon Mobil olajtársaság és a General Electric mögött. A BHP Billiton emelte ajánlatát: most 3,4 saját részvényt kínál minden Rio Tinto részvényért. A novemberi első, elutasított ajánlata 3 részvényre szólt Rio Tinto-részvényenként. Az új ajánlat szerint az egyesült cég 44 százaléka lenne a Rio Tinto-részvényeseké, a régi ajánlat 36 százalékot szánt nekik.
Az egyesülés értelme, különösen a mostani, világgazdasági lassulással fenyegetett időkben az, hogy egy nagyobb cég jobban fenntarthatná az egyébként csökkenésre ítélt nyersanyagárakat: a BHP Billiton-Rio Tinto egyesülés tucatnyi nyersanyagban jutna uralkodó szerephez a világpiacon. Pontosan ugyanez a kilátás az, amiért a vevők viszont nem néznék jó szemmel az összeolvadást. Ennek jeleként a múlt héten a kínai Chinalco és az amerikai Alcoa alumíniumipari vállalat összefogott, és együtt vásároltak több mint 9 százalékot a Rio Tintóból, 14 milliárd dollárért. Így az e célra létrehozott közös befektetési cégükön keresztül a Rio Tinto legnagyobb egyedi befektetői lettek. Hosszabb távon 12 százalékot akarnak megszerezni. Egyelőre nem tudni, tesznek e mentőajánlatot a Rio Tinto egészére.
A Rio Tinto maga tavaly novemberben 38 milliárd dollárért megvette a kanadai Alcan alumíniumipari vállalatot - ezzel a világ második számú alumíniumtermelőjévé vált -, leküzdve az Alcoa versengő, 27 milliárd dolláros ajánlatát.
Nincs már kedvünk egyesülni
Exkluzív interjú: az OMV a részvényesekben bízik
Akik egymási lettek: hatalmas pénzek repkednekMTI
Cikkek
Obama: demokrata a demokraták közt
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 08:09
Annak ellenére, hogy jelenleg ő az egyetlen fekete szenátor, szó sincs arról, hogy Obama csak az elesettek, vagy csak az afro-amerikaiak és a latinok választottja lenne. Márványi Péter jegyzete
Cikkek
A káosz harmadik napja - előkerültek az ötezresek?
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 07:43
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, a vonatközlekedésben így továbbra is fennakadásokra kell számítani. A MÁV ötezer forintot ad annak, aki felveszi a munkát
Cikkek
Szuperizgalmakat hoz a szuperkedd
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 07:07
A republikánus John McCain meghatározó előnyre tett szert Mitt Romneyval szemben a szuperkedden. A szorosabb demokrata versengésben Hillary Clinton vezet Barack Obama előtt - vagy nem
Cikkek
Adóreform? Ne számítson nagy durranásra...
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 06:55
Az eredetileg ígért januárhoz képest másfél hónappal késik a 2009-es adóreformnak indult, majd jelentősebb adócsomaggá szelídült tervek ismertetése
Cikkek
Drágább lesz a kedvenc számunk
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 06:45
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) idén is közzétette a hangfelvételek másolataiért fizetendő jogdíjak jegyzékét a Magyar Közlönyben. Évi 48 ezer egy zenegép-CD átalánydíja, a DJ-k évi 80 ezerért másolhatnak
Cikkek
Kell félnünk? Egyre ütőképesebb az al-Kaida
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 06:35
Az Egyesült Államok elleni terrortámadás veszélyére figyelmeztetnek az amerikai hírszerző szolgálatok éves jelentésükben, mert értesüléseik szerint az al-Kaida terrorhálózat - amely az országot érő legnagyobb fenyegetés mind bel-, mind külföldön - növeli csapásmérő képességét.
A szolgálatok igazgatója, Mike McConnell által kedden a washingtoni kongresszusban bemutatott jelentés szerint a terrorszervezet 2006 óta nagy számban toboroz tagokat a nyugati országokból, kiképzi őket a szervezet biztonságos rejtekhelyein, Pakisztán törzsek uralta országrészében, majd kijelöli számukra a műveleti helyet magában Pakisztánban, a Közel-Keleten, Afrikában vagy az Egyesült Államokban.
"Az al-Kaida folyamatosan javítja az Egyesült Államok elleni csapásmérő képességének egyik kulcsfontosságú oldalát: az újonckiválasztást, a kiképzést és a terroristák tartózkodási helyének kijelölését azzal a céllal, hogy majd támadást hajtanak végre nemzeti (egyesült államokbeli) területen" - olvasható a jelentésben.
McConnell hozzátette, hogy az al-Kaidának nem csak sikerei vannak, nemzetközi presztízse például csökken.
Félő, hogy az al-Kaida iraki szárnya ezután zömmel az arab ország területén kívül fog támadásokat végrehajtani, miután az Irakot megszállva tartó amerikai erők országon belül nagyon megszorongatják a szervezetet. Igaz, a terroristák közül csak kevesebb mint száz hagyta el az országot, és hozott létre másutt terroristasejtet - mondta a nemzeti hírszerzési igazgató szenátusi meghallgatásán. A tálibok pedig, akikről valamikor azt gondolták, hogy felmorzsolták őket Afganisztánban, kiterjesztették hadműveleteiket eddig békés országrészekre is, mint például Nyugat-Afganisztánra vagy Kabul környékére. A tálibok sikereit elősegítik a pakisztáni törzsi területen menedéket találó al-Kaida-terroristák határon átnyúló támadásai - tette hozzá.
McConnell mindazonáltal dicsérte Pakisztán együttműködését a szélsőségesek elleni harcban.
A jelentés másfelől megállapítja, hogy a pakisztáni belpolitikai válság "nem veszélyezteti komolyan az ország nukleáris arzenálja feletti katonai ellenőrzést", de ennek az ellenőrzésnek "vannak sebezhető pontjai".
Oroszországnak, Kínának és a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) tagországainak aggasztóan nagy lehetőségeik vannak arra, hogy növekvő pénzügyi erejüket politikai nyomásgyakorlásra használják fel - jelentette ki a hírszerzési igazgató. Oroszország arra törekszik, hogy az ellenőrzése alá vonjon egy Európától Kelet-Ázsiáig nyúló energiaellátó és -szállító hálózatot. Kína globális szerepvállalását pedig az vezérli, hogy piacokhoz és forrásokhoz akar jutni. Hangot adott annak a sokat ismételt amerikai aggodalomnak, hogy Irán idővel képes lesz atomfegyver előállítására.
CIA: egy törzsi vezető és az al-Kaida ölte meg Benazir Bhuttót
Terrorriadó Franciaországban
Csak Hillary tudna elbánni bin Ladennel?
Albright durván leszólta a Bush-érátMTI
Cikkek
Ártatlanok százait keverték drogügybe
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 06:18
Óriási botrány rendítette meg az amúgy sem éppen feddhetelenségéről híres thaiföldi rendőrséget: bizonyítékhamisítással ért el látványos eredményeket a drogellenes csoport.
Nat Csonitthivanit határrendőr százados és társai látszólag hatalmas sikereket értek el a kábítószer-forgalmazás elleni harcban. Egymás után kapták el a kisebb-nagyobb mennyiségű amfetamint és egyéb ajzószereket csempésző vagy árusító bűnözőket. Mint kiderült, nem véletlenül voltak ennyire hatékonyak: ártatlan személyeket szemeltek ki, akik környezetébe egy kis narkotikumot juttattak, majd színlelt házkutatás során megtalálták a tiltott anyagot. Hol gond nélkül, hol pedig némi ráhatással vallomásra bírták a "gyanúsítottakat", akik vagy fizettek, vagy börtönben kötöttek ki. Sokukkal mindkettő megtörtént.
Ment is minden mint a karikacsapás, mígnem a legnagyobbnak ígérkező fogásuk alaposan kifogott rajtuk. Ezúttal Piandzsit Phueng-ont, egy gazdag özvegyet szemelték ki. A banda egyik nőtagja addig ügyeskedett, amíg közelebbi barátságba keveredett az illető hölggyel. Az álbarátnő azután rávette Phueng-on asszonyt egy kis kábítószerezésre. Innen már a kialakult rend szerint ment minden: a gengszterek egy darabig figyelték kiszemelt áldozatukat, majd a törvény teljes szigorával lecsaptak rá, és két fiával együtt letartóztatták. A rendőrőrs helyett azonban egy magánházba vitték, ahol megkezdődött a "kihallgatás". Áramütésekkel és különböző fenyegetésekkel igyekeztek rávenni el nem követett bűntettei bevallására. Az özvegy végső elkeseredettségében felajánlott vallatóinak félmillió bahtot (kb. 2,8 millió forint), ha elengedik.
Ismerve anyagi helyzetét, a százados és bandája ezt inkább viccként fogta fel. Végül nyolcmillióért (kb. 45 millió forint) futni hagyták a szerencsétlen asszonyt és fiait.
Csakhogy alaposan alábecsülték áldozatukat a rend zsivány őrei. Ő ugyanis ahelyett, hogy hazament volna, egyenesen a rendőrségre sietett feljelentést tenni. Ezután felgyorsultak az események és hetek óta sorozatban tartóztatják le a bűnszövetkezet tagjait. Eddig huszonegyen buktak le, köztük civil segítőtársaik. A csaló rendőrök annyira bíztak az egyenruhájuk adta védelemben, hogy a kizsarolt pénzeket saját nevük alatt futó bankszámláikra fizették be. Ezzel persze alaposan megkönnyítették kollégáik munkáját.
A határrendőrség vezetői könyörtelenül eljárnak a szolgálati hatalommal visszaélő, azóta elbocsátott illetve őrizetbe vett beosztottaikkal szemben. Főparancsnokuk, Nipong Szirivong tábornok az ország minden lakosától bocsánatot kért, biztosítva mindenkit, hogy alaposan rendet tesz az állomány soraiban. A büntetésvégrehajtás első embere pedig megígérte: minden egyes olyan börtönben ülő rab esetét kivizsgálják, aki a banda bűntettei révén került rács mögé.
A hír hallatán egymás után jelentkeznek a pórul járt emberek. Eddig 231 esetre derült fény, de szakértők szerint ez a szám még valószínűleg nem a végleges adat. Az áldozatok - néhányuk maradandó egészségkárosodást szenvedett a vallatások során - kártalanítására egy rendkívüli pénzalapot szándékoznak létrehozni remélve, hogy ezáltal elállnak a határrendőrség beperelésétől.
1,241 milliárd: keményen hajtott a vámhatóság
Kisebb drogfogás Amerikában
A jó heroincsempész karácsonykor sem pihenMTI
Cikkek
Aki magassarkút hord, jobban élvezi a szexet?
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 06:09
A legalább ötcentis magassarkú cipő viselése erősíti a gátizomzatot, s ezáltal a szeretkezés is jobb lehet tőle - olvasható a BBC News honlapján.
Cikkek
Csak óvatosan a barangolással!
Privátbankár.hu | 2008. február 6. 06:00
Legrosszabb esetben a külföldi internetezés több tízezer forintba is kerülhet percenként
Cikkek
Nyolc Volán-társaság elfogadja a vasúti bérleteket
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 21:01
Újabb Volán társaságok állapodtak meg a MÁV-val arról, hogy járataikon elfogadják a vasúti bérleteket.
A MÁV-Start Zrt. közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a vasúti sztrájk ideje alatt további két cég, a Zala és a Kapos Volán teljes hálózatán, valamint a Kisalföld Volán egyes járatain hajlandó elszállítani a vasúti bérlettel rendelkező utasokat.
A most csatlakozókkal együtt 8 társaság - a Bakony, a Somló, a Tisza, a Balaton, a Borsod, a Kunság, a Zala, és a Kapos Volán - fogadja el a bérleteket a teljes vonalán.
További nyolc cég - az Agria, a Mátra, a Vértes, a Hajdú, a Hatvani, a Jászkun, a Vasi, illetve a Kisalföld Volán csak bizonyos járatain fogadja el a vasúti bérleteket a munkabeszüntetés ideje alatt - áll a közleményben.
Marad a káosz - egyre több a kritikus hang
Sztrájk: nincs alku, a MÁV bírósághoz fordult
MÁV: egyre hevesebb a sztrájkhangulat
A sztrájk folytatódik
Vasutas sztrájk: nincs fény az alagút végénMTI
Cikkek
Milliós zsírpárnák: kilóra megmondják, mennyit ér az élete
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 20:02
Az elhízás és a dohányzás elleni harc életeket menthet ugyan, de pénzt nem lehet vele spórolni - állítják holland szakértők, akik szerint a tisztes életkort megélő egészséges emberek ellátása kerül igazán sokba. Megdőlt a felfogás, miszerint a túlsúlyosság megelőzése a kormányoknak évente dollármikkókat hozhat a konyhára?
Cikkek
Füstös rémálmok: cigi nélkül könnyebb az ágyban
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 19:46
A dohányosok - nem cigarettázó társaikhoz képest - kevesebb időt töltenek az éjszaka folyamán igazán mély álomban.
Cikkek
Furcsa törvény: kövér embert etetni tilos?
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 19:30
Mississippiben egy törvényhozó megtiltaná az éttermeknek, hogy ételt szolgáljanak fel a túlsúlyos vendégeknek. Állítása szerint sosem gondolta volna, hogy javaslatából törvény lehet
Cikkek
Ingatlanbefektetés: egyedül mi tudtunk duplázni
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 18:49
Az ingatlanbefektetések összértéke világszerte 930 milliárd dollárt (665 millió eurót) tett ki 2007-ben, ebből Magyarországra 1,86 milliárd euró esett, az idei kilátások jobbak Magyarország számára, mint a világpiacon - áll a Cushman&Wakefield elemzésében.
A dokumentum szerint a világ ingatlanpiacán mért 665 milliárd eurós múlt évi befektetés 29 százalékkal volt magasabb a 2006. évinél. Ez megegyezik az egy évvel korábbi növekedési aránnyal, az idei kilátásokat viszont rontja az a tény, hogy 2007. második felében a növekedés már csak 12,5 százalék volt a hitelválság miatt. Így ez évre az ingatlanbefektetések nagysága 550 milliárd euróra becsülhető, 17 százalékkal kevesebb a múlt évinél.
Magyarországon az ingatlanbefektetések összege a 2006. évi 0,98 milliárd euróról 1,86 milliárd euróra emelkedett 2007-ben. A közel 100 százalékos emelkedés annak fényében jelentős, hogy a közép-európai régióban mindössze 25,5 százalékot tett ki az ingatlanbefektetések növekedése. A magyar piacra irányuló idei befektetésekről csak annyit mond az elemzés, hogy az "ingatlanszektor továbbra is jelentős befektetési lehetőségeket kínál", illetve, hogy a befektetők bíznak a magyar gazdaságban.
Miután befektetésre váró tőkében nincs hiány, így azért is vonzók a kelet-európai piacok, mivel azokat kevésbé érintette a hitelválság. Különösen a független - ezek közül is a német - befektetési alapok lesznek aktívak idén - prognosztizálja a Cushman&Wakefield.
Akkor lenne végünk, ha most Európa is megtorpanna
JP Morgan: a remény keleten van
Minden idők legnagyobb bővülése az irodapiacon
A jó helyen lévő lakások fognak futni idén (hanganyag)MTI
Cikkek
Meglódult lefelé az olajár
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 18:38
Felgyorsult kedd délután a szabadpiaci olajára esése: az amerikai könnyűolaj és a Brent északi-tengeri olajféleség ára is több mint 2 dolláros csökkenést jelzett, egy óra leforgása alatt további fél dollárra morzsolódott le az addig is erős másfél dolláros csökkenést jelző ár.
A márciusi szállítású amerikai könnyűolaj ára New Yorkban ezzel 88 dollár alá, hordónként 87,89 dollárig ment le, erre a határidőre Londonban a Brent ára 88,45 dolláron állt ekkor.
Az árcsökkenést a jelentések összefüggésbe hozzák a részvénypiacok esésével, ami az amerikai gazdaságról érkezett friss kedvezőtlen adatoktól vett kedden délután lendületet, mindenütt. A befektetők a világ vezető gazdasága lassulásának, recessziós jövőjének további újabb jeleit látják, azaz az energiafogyasztás és vele az energiaárak várható csökkenésére számítanak, így a nyersanyagalapok eladásai uralják az olajpiacot.
OPEC: maradt a plafon
Több olaj, több benzin van tartalékon
Most nem zavaros az olajMTI
Cikkek
A vasutasok levelekkel bizonyították állításukat
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 18:06
A szakszervezethez tartozó vasutasok kedden 24 óráig biztosan nem hagyják abba a sztrájkot, de még szerdán reggel is lehet munkabeszüntetés - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke. Elmondta: a keddi egyeztetésen sem jutottak előre, a munkáltató továbbra sem enged álláspontjából.
Gaskó István a sajtótájékoztatón elmondta, a munkáltató számára korábban sem volt ismeretlen követelésük, mert tavaly októberben a bértárgyaláson átadták a MÁV Cargo privatizációjából való részesedére, illetve a kiszervezett leányvállalatoknál a 10 százalékos többlet bérfejlesztésre vonatkozó igényüket.
A VDSZSZ elnöke elmondta: 2005 májusában az akkori közlekedési miniszter kezdeményezésére több vasutas szakszervezet vezetőjével egy "elegáns étterem különtermében" tárgyaltak. Akkor a miniszter felvázolta a MÁV átszervezésére vonatkozó elképzeléseket, és kérte a munkavállalók együttműködését. Ennek ellentételezéseként a miniszter valamennyi vasúti dolgozónak a MÁV Cargóban való tulajdonosi szerephez juttatásáról beszélt. Korábban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium több vezető tisztségviselője, és hétfőn maga Kóka János is cáfolta, hogy ilyen ígéret elhangzott volna.
A VDSZSZ elnöke megismételte, hogy a 102,5 milliárd forint privatizációs bevételnek maximum 9 százalékát kérik 35 ezer vasutasnak, a személyenkénti 250 ezer forint egyszeri kifizetés megközelítően 8,7 milliárd forint. A szakszervezeti vezető szerint ez visszafogott követelés és nem példa nélküli, mert az 1990-es években 8,6 milliárd forintot juttatott a privatizációs bevételből az akkori privatizációs szervezet a villamosenergia-ipar szakszervezeteinek, önsegélyező pénztáraknak, Csehországban pedig kuponos rendszerben kaptak a munkavállalók részesedést az állami vagyonból.
Kákosy Csaba szakminiszter korábban azt mondta, hogy a VDSZSZ követeléseinek teljesítése 30 milliárd forintba kerülne.
A VDSZSZ elnöke több levelet is bemutatott a sajtótájékoztatón, amelyeket szakszervezeti vezetők írtak Kóka Jánosnak a MÁV Cargo Zrt. privatizációja kapcsán, és amelyek utalnak a miniszteri ígéretre. Az egyikben a szakszervezeti vezetők a MÁV Cargo privatizációjával kapcsolatban azt írták: "A megállapodást felelősséggel akkor tudjuk aláírni, ha részletes és pontos ismeretekkel rendelkezünk miniszter úrnak a tulajdonszerzésre vonatkozó elképzeléséről (a tulajdonszerzés módja, mértéke, tervezett időpontja, a résztevők köre, jogi lehetőségek és korlátok stb.)" Gaskó István elmondta: a minisztertől egyetlen levélre sem kaptak választ.
A kiszervezett leányvállalatok - MÁV-START, MÁV Gépészet, MÁV Trakció - dolgozóinak követelt 10 százalék többlet bérfejlesztési követeléssel kapcsolatban Gaskó István elmondta: korábban, 2006. december 31-éig 10 százalék emelést adtak előzetes kompenzációként a leányvállalatokhoz került dolgozóknak, mert az új cégben kevesebb szociális juttatásban részesülnek. Példaként említette, hogy az öt évvel ezelőtt kiszervezett korábbi MÁV-dolgozók átlagkeresete 25 százalékkal kevesebb most, mint a MÁV Zrt.-nél fizetett bérek. A 10 százalék többlet bérfejlesztés 17 ezer munkavállalót érintene.
A VDSZSZ elnöke elmondta: a sztrájk támogatottsága magas, nincsenek egyedül, a villamosiparban, az olajiparban, a gépiparban, az autóbusz-közlekedésben, és az osztrák vasútnál működő szakszervezetek szolidaritási levelet küldtek, és tudnak arról, hogy más szakszervezetek szolidaritási sztrájk meghirdetését fontolgatják.
A kialakult helyzettel kapcsolatban Gaskó István úgy vélekedett, hogy a közlekedési kormányzat is felelős azért, hogy a MÁV vezetését nem engedi a megállapodás felé elmozdulni. Azzal, hogy beavatkozik, nem kerülheti el a politikai bélyeget, amelyet a VDSZSZ-re akar sütni - mondta Gaskó István.
Gelencsér László, a VDSZSZ vezető ügyvivője szerint az általuk ajánlott még elégséges szolgáltatással tervezhető lenne a forgalom, és egyfajta eljutási lehetőséget biztosítana az utasoknak. Ehelyett káosz van a vasúton - mondta a VDSZSZ vezető ügyvivője.
A VOSZ közleményével kapcsolatban, amely szerint a vasutasok 10 százalékos többlet bérfejlesztési követelése jogtalan, mert a Liga aláírta az OÉT-ben a bérajánlást, Gaskó István elmondta: követelésük abszolút jogszerű. Ez a követelésük a MÁV-val kötött korábbi megállapodásban szerepelt, ez nem függ össze az OÉT-megállapodással.
Marad a káosz - egyre több a kritikus hang
Sztrájk: nincs alku, a MÁV bírósághoz fordult
MÁV: egyre hevesebb a sztrájkhangulat
A sztrájk folytatódik
Vasutas sztrájk: nincs fény az alagút végén
MTIMTI
Cikkek
Már biztos: az RWE csatlakozik a Nabuccóhoz
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 17:59
A tervezett Nabucco gázvezeték megvalósításával foglalkozó nemzetközi vállalat, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH Bécsben hivatalosan megerősítette, hogy a gázvezeték-vállalkozáshoz csatlakozik a német RWE energiavállalat.
A Nabucco Gas Pipeline International GmbH eddigi öt tulajdonosához - az osztrák OMV -hez, a Molhoz, a török Botashoz, a bolgár Bulgargazhoz és a román Transgazhoz - hatodikként csatlakozik az RWE, egyenlő tulajdoni részaránnyal.
A Mol örülne a Gaz de France-nak
A franciák kiharcolják helyüket a Nabuccóban
A franciák bukták a Nabuccót
Törökország 35 milliárd köbméter földgázt importál
MTI
Cikkek
Egész nap gyengélkedett a forint
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 17:53
Kedvezőtlen külföldi hírek miatt csaknem egész nap gyengült a forint. A budapesti bankközi devizapiacon kedd délután 258,55/75 forint volt az euró árfolyama; bár reggel még hétfő délutáni értékén, 256,75/85 forinton jegyezték az eurót, majd az euró egészen 259,05 forintig jutott, és kisebb korrekció után alakult ki a hétfőinél jóval gyengébb forintárfolyam.
Az okok között a kereskedők a gyenge makroadatok piaci hatásaira utaltak: délelőtt Európában tettek közzé kevéssé biztató szolgáltatói menedzserindexeket, majd a délutáni hangulatot ezek amerikai párja rontotta. Az amerikai piacokra az elnökválasztás mai "szuperkeddje" miatt amúgy is a kivárás volt jellemző, és a rossz adatok nyomán még inkább csökkent a befektetők kockázatvállalási hajlandósága.
A forint így kedd délután 8,40 százalékra került a beavatkozási sáv közepétől annak erős oldalán, a keddi kereskedésben 64 bázisponttal gyengült.
A dollár is erősödött a forinttal szemben: az amerikai deviza árfolyama kedd délután 176,40/60 forint volt a hétfői és a reggeli 173,40/50 forint után.
A budapesti bankközi forintpiacon a helyzet változatlan. A várt módon alakult az MNB mai kéthetes kötvényaukciója, így nem mozdult a kamatszint; az O/N kamat továbbra is az MNB alapkamat körüli értéken, 7,40/60 százalékon alakul.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
A vasutasok levelekkel bizonyították állításukat
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 17:39
A szakszervezethez tartozó vasutasok kedden 24 óráig biztosan nem hagyják abba a sztrájkot, de még szerdán reggel is lehet munkabeszüntetés - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke. Elmondta: a keddi egyeztetésen sem jutottak előre, a munkáltató továbbra sem enged álláspontjából.
Cikkek
Mínuszban zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,45 pontos csökkenéssel, 23.395,79 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,87 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 22,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek a hétfői záráshoz viszonyítva.
Az OTP 119 forinttal, 1,63 százalékkal 7.180 forintra gyengült, forgalma 16,55 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 570 forinttal, 2,43 százalékkal 22.865 forintra csökkent, 2,8 millió forintos forgalomban.
A Richter 590 forinttal, 1,51 százalékkal 38.400 forintra gyengült, forgalma 1,95 milliárd forintot tett ki. Szektortársa, az Egis 115 forinttal, 0,64 százalékkal 18.000 forintra erősödött, forgalma 93,6 millió forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,15 százalékkal 860 forintra esett, a részvények forgalma 821,39 millió forintot ért el.
Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője elmondta: ismét felerősödtek a recessziótól való félelmek. A negatív nemzetközi hangulat nemcsak a budapesti kereskedést, hanem a régiót is befolyásolta. "Senki nem tudja függetleníteni magát" - jegyezte meg az elemző. Hozzátette: két makrogazdasági adatot tettek közzé kedden, amelyek a várakozásoknál negatívabb képet mutatnak.
Januárban az amerikai szolgáltatások beszerzőimenedzser-mutatója 2001. október óta a legalacsonyabb volt, és azóta először jelzett visszaesést. Az euróövezetben a vártnál gyorsabb ütemben lassult a szolgáltatási tevékenység bővülése januárban, az ágazat négy és fél éves mélyponton teljesített.
A BUMIX 69,15 pontos csökkenéssel, 2.840,31 ponton fejezte be a kereskedést kedden, ez a hétfői záráshoz viszonyítva 2,38 százalékos gyengülés.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Szuperkedd: fej-fej mellett Hillary és Obama
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 16:35
Elkezdődött az idei amerikai elnökválasztási év "szuperkeddje": az Egyesült Államokban Alaszkától az Atlanti-óceán partjáig összesen 24 államban rendeznek jelölőgyűléseket és előválasztásokat.
Cikkek
A Mol örülne a Gaz de France-nak
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 16:10
A Mol Nyrt. a Nabucco International Company egyik tulajdonosaként üdvözli azt az új elképzelést, hogy bevonják a Gaz de France-ot hetedik partnerként a projektbe.
Cikkek
USA: rekord mélységben a szolgáltatások
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 15:53
Januárban az amerikai szolgáltatások beszerzőmenedzser-mutatója 2001. október óta a legalacsonyabb volt, és először jelzett visszaesést, mindjárt nem is csekélyet: a mutató 41,9 pontra esett a decemberi 54,4 pontról. Az elemzők 53 pontot vártak.
A mutató 50 pont alatt a teljesítmény csökkenését, 50 pont fölött bővülést jelez. Eredetileg 44,6 pontos mutató jelent meg januárról, ezt a mutatót készítő ISM intézet utóbb helyesbítette. A fő mutatót az új megrendelések meredek csökkenése vetette vissza.
EU-s reformok az internet jövőjéért (hanganyag)
MTI
Cikkek
Cseh takarékpénztárat vesz a Raiffeisen
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 15:41
Az osztrák Raiffeisenbank Bausparkasse megkapta a cseh OHS versenyhivatal engedélyét a Hypo Stavebni Sporitelna építési takarékpénztár száz százalékos átvételéhez. A Raiffeisen ezzel 20 százalékos piaci részesedésre tesz szert a csehországi építési takarékpénztár piacon és a harmadik legnagyobb szereplővé lép elő.
Az adásvételi szerződést még 2007 novemberében írták alá. Az ügylet értékét nem hozták nyilvánosságra. Becslések szerint 2-3 milliárd koronáról, azaz maximum 116,5 millió euróról lehet szó - jelentette a cseh CTK hírügynökség.
A Hypo Stavebni Sporitelna, a.s. a HVB Czech Republic AG (60 százalék) Victoria Bauspar AG (40 százalék) tulajdonában volt. 2006 végén mérlegfőösszege 32 milliárd korona (1,2 milliárd euró) volt. A vállalat 126 alkalmazottat foglalkoztat.
A megkötött szerződések száma alapján 2,4 millió ügyféllel a legnagyobb cseh építési takarékpénztár a Ceskomoravska Stavebni Sporitelna, amelyben 45 százalékos részesedéssel rendelkezik a német Schwäbisch Hall takarékpénztár. A második helyen az Erste Bank érdekeltségébe tartozó Stavebni sporitelna áll 1,126 millió szerződéssel, a harmadikon pedig a Raiffeisen Sparkasse - beleértve a Hypo Stavebni Sporitelna ügyfeleit - 970 ezer szerződéssel.
Az Euromeney díjazta a Raiffeisen-t
Új típusú részvénnyel érkezik a RaiffeisenMTI
Cikkek
Elkezdődött a motiválás
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 15:41
Megkezdte működését keddi taggyűlését követően a piaci szereplők által alapított Netrekész Közhasznú Kft., amely a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által tavaly indított Netrekész pályázati programhoz illeszkedve motivációs kampányokat indít az internethasználat és a digitális írástudás elterjesztéséért.
A GKM közleménye szerint Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter február 5-én fogadta a Netrekész Kft. alapítóit és eddigi adományozóit. A miniszter a megbeszélésen elmondta: a digitális írástudatlanság csökkentéséről, az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások, illetve a számítógép- és internethasználatról legtöbbször csak esélyegyenlőségi szempontból esik szó.
A közlemény idézi a minisztert, aki úgy vélte, hogy az információs társadalom kérdése nem egyszerű társadalompolitikai kérdés, és messze több mint technológiai probléma: olyan gazdaságpolitikai kihívás, amely egyben az ország nemzetközi versenyképességének záloga.
A 2007. október 16-án piaci és kormányzati együttműködéssel, több mint félmilliárd forint tőkével életre hívott Netrekész program az internet használattal szemben felmerülő negatív attitűdöket és az érdektelenséget kívánja kezelni. A program keretében a piaci szereplők adományaiból származó minden egyes piaci forint mellé a GKM egy másik forintot tesz a közös cél, az internethasználat terjedésének legfőbb gátja, a motivációhiány leküzdése érdekében. A kormányzati forintokat a civil szféra pályázattal nyerhette el, míg a Netrekész Közhasznú Kft.-t támogató piaci szereplők közös kampányba kezdenek a program égisze alatt.
A Netrekész program kormányzati forrásaira a magyar civil szervezetek mintegy 150 pályázatot adtak be. A pályázatok elbírálása jelenleg zajlik.
A Netrekész Közhasznú Kft. támogatói: Albacomp, Budapest Bank, Cisco, HP, Fujitsu-Siemens, Invitel, Magyar Telekom, MFB, Microsoft, MTI, Napi Gazdaság, Népszabadság, Novell, OTP Bank, Origo, Pannon GSM, Ringier, UPC, Vodafone Magyarország.
Mindenhol van már "csupasz" ADSL
50 százalékkal is nőhetnek az internetes eladások (hanganyag)
Nem minden IT cég száguld: nehézségek a Yahoo-nál
EU-s reformok az internet jövőjéért (hanganyag)MTI
Cikkek
A kozmetikázás miatt lett rosszabb az Avon
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 15:30
Az amerikai Avon kozmetikai csoport adózott eredménye 30 százalékkal csökkent a negyedik negyedben az átszervezéssel járó kiadások miatt, míg az árbevétel a vártnál jobban nőtt.
A kozmetikai cikkek közvetlen értékesítésében világelső vállalat adózott eredménye 128,9 millió dollár, részvényenként 30 cent volt az egy évvel korábbi 184,1 millió, 41 cent helyett. A bevétel 17 százalékkal 3,08 milliárd dollárra nőtt. Elemzők 28 centet és 2,92 milliárd dollár bevételt vártak. Az átszervezés költségei tavaly a negyedik negyedben részvényenként 34 centet tettek ki, 2006-ban csak 13 centet.
Az egyik leggyorsabban növekvő piac Közép- és Kelet-Európa volt, 22 százalékos bevétel-növekedéssel.
A cég 2005. novemberben jelentette be 2012-ig szóló átalakítási programját, az eredményesség növelése érdekében. A programban egyebek mellett jelentős létszámcsökkentés, a termékskála egyszerűsítése, a gyártás olcsó bérű országokba való áttelepítése szerepel. Eddig a dolgozók létszámát 10 százalékkal, a vezetőkét 30 százalékkal csökkentették.
Magyar fitnesz: már a kasszánál is leizzadhatunk
Ünnepi cicoma - elmaradt a visszaváltási roham
Ólmozott szépségek: méreg lehet a vörös rúzsbanMTI
Cikkek
Orbán: A tb-járulék legyen elég az egészségügyre
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 15:15
2008 az egészségügyi rendszerünkért folytatott küzdelem éve lesz - jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte kigazdálkodható a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső 30 milliárd forint.
Cikkek
Nincs már kedvünk egyesülni
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 15:15
Miközben a fejlettebb piacokon csökken, a feltörekvő gazdaságokban nő a felvásárlási kedv, összességében a fúziók és vállalatfelvásárlások számának stagnálását és értékük csökkenését prognosztizálja nemzetközi felmérésében 2008-ra a KPMG - állapította meg elemzésében a nemzetközi könyvvizsgáló társaság.
A KPMG legutóbbi, 2007 nyarán készített hasonló nemzetközi felmérése még lassú növekedést regisztrált világszerte. A mostani adatok viszont azt jelzik, hogy a tranzakciós piac elérte a lehetséges növekedés csúcsát. Az előrejelzés egyértelmű regionális megosztottságot jelez a felvásárlási kedv tekintetében: a fejlettebb európai területeken és Észak-Amerikában a következő hat hónapban várhatóan csökken a tranzakciók aktivitása, míg Afrika, a Közel-Kelet, valamint Ázsia csendes-óceáni országainak feltörekvő piacain növekedés várható.
Régiónkban stagnálást jósol Simonyi Tamás, a KPMG tranzakciókért felelős vezetője.
"Közép- és Kelet-Európában a tranzakciós tevékenység összességében várhatóan a korábbi szinten marad. A legfrissebb tranzakció, az ukrán Pravex Bank megvétele az olasz Intesa Sanpaolo által azt mutatja, hogy ezen a kulcsfontosságú piacon a bankok értékelése nemigen változik, ami jelzi a régió potenciálját a vevők szemében" - jelezte Simonyi, aki a KPMG regionális szervezetében a pénzügyi szektor fúziós tanácsadási ügyleteiért is felel. (A CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo 504 millió eurót fizet az ukrán bankért.)
Szektoronkénti bontásban a KPMG felmérése szerint a nyersanyagiparban, a telekommunikációban, valószínűsíthető fúziós és vállalatfelvásárlási aktivitás a következő hat hónap során, míg leggyengébbek a lehetőségek a fogyasztói szolgáltatások és az egészségügy területén.
A KPMG már tavaly augusztusi felmérésében kimutatta: a feltörekvő országok vállalatai egyre nagyobb erőkkel igyekszenek behatolni nyugati vállalatokba: 2007 első felében fejlett nyugati országok cégei 126 vállalatfelvásárlási tranzakciót bonyolítottak le feltörekvő piacokon, míg a feltörekvő országok - elsősorban Oroszország, Kína és India - vállalatai 67 ilyen ügyletet ütöttek nyélbe iparosodott országokban.
Alább hagyott a fúzióláz
Vastag pénztárcával ment a Microsoft Yahoo-kérőbe
OMV-Mol háború: Brüsszel még februárban válaszol
Norvég céget vesz a NokiaMTI
Cikkek
Marad a káosz - egyre több a kritikus hang
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 15:02
A vasutasok kedden 24 óráig biztosan nem hagyják abba a sztrájkot, de még szerdán reggel is lehet munkabeszüntetés - mondta Gaskó István a VDSZSZ sajtótájékoztatón.
Cikkek
360-nal száguld a TGV utódja
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 13:35
A francia Alstom vállalat Nicolas Sarkozy jelenlétében bemutatta a legújabb nagy sebességű vonattípusát, az AGV-t a kelet-franciaországi La Rochelle közelében található központjában.
Cikkek
Gyurcsány rendőrlakásokkal orvosolná a létszámhiányt
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 13:31
A rendőrség feladata a következő két-három évben, hogy a korábbi évek változása nyomán kialakult új szervezetet "belakja", megerősítse - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a rendőrség elmúlt évét értékelő és az ez évi feladatokat megszabó értekezleten.
A kormányfő a rendőrség vezetésének feladataként határozta meg a rendészeti stratégia következő évtizedre szóló kidolgozását. Ezt őszre, a rendészeti igazgatás, s a partnerszervezetek bevonásával kell elkészíteni.
A miniszterelnök az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és Bencze József országos rendőrfőkapitány számára azt határozta meg feladatként, hogy őszre készítsenek átfogó programot a rendőrök budapesti létszámhiányának megoldására. Gyurcsány Ferenc szerint a kollégiumépítésnél bevált PPP-konstrukcióban 200-300 rendőrlakás is épülhetne évente, így a lakhatás kérdését megoldva, pár éven belül megszűnne a budapesti rendőrség súlyos létszámhiánya.
A miniszterelnök közölte: egyetért azzal a javaslattal, hogy a körzeti megbízottakat tavasztól magasabb fizetési kategóriába sorolják, és elképzelhető, hogy később ezt az emelést végrehajtják a váltásparancsnokoknál is. Támogatja a kormány azt is, hogy ebben az évben 1,5 milliárd forint álljon a rendőrség rendelkezésére különböző eszközbeszerzésekre.
A kormányfő fontos feladatnak nevezte, hogy olyan rendészeti életpályát alakítson ki a rendőrség, amely képes vonzani és megtartani a fiatalokat.
Gyurcsány Ferenc szerint a rendőri vezetők kiemelt feladata, hogy a határőrség rendőrségbe integrált tagjai helyet és szerepet kapjanak az új szervezetben, és hogy "megtalálják a helyüket". Azt várja, hogy a rendőrség erősítse a hétköznapokban megélhető biztonságot. Védeni fogja a rendőrséget az igaztalan támadásoktól, ugyanakkor "botlás" esetében arra bátorítja a parancsnokokat, hogy határozottan és bátran járjanak el - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc szerint a rendőrségnek válaszolnia kell arra a kihívásra is, hogy 2002 óta - Szabó Máté ombudsman szavai szerint - megváltozott a korábbi, erőszakmentes társadalmi kultúra.
Takács Albert igazságügyi miniszter ehhez kapcsolódva azt emelte ki: a rendőrség legfontosabb feladata 2008-ban, hogy elemezze és értékelje a kockázatokat, a nem várt, nem rutin jellegű kihívásokat, amikre válaszolnia kell. A miniszter szerint javítani kell a lakosságot legjobban irritáló bűncselekmények elleni fellépés hatékonyságán, növelni kell a felderítési arányokat.
Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány azt mondta, a bűncselekmények száma minimálisan változott tavalyhoz képest, bár a rablások száma 15 százalékkal nőtt. A kábítószeres, emberöléses ügyek felderítési mutatója 80 százalék feletti, míg a lopások felderítésének mutatója 30 százalék alatt van. A főkapitány kijelentette: ez az alacsony felderítési mutató elfogadhatatlan, a jövőben jelentős erőfeszítéseket kell tenni a visszaszorítás érdekében, a rendőrség a korábbinál jobban fogja támogatni az önkéntes vagyonvédelmi polgári kezdeményezéseket is.
Mint mondta, a vezetők teljesítmény-értékelésének meghatározó szempontja lesz az ezen bűncselekmények felderítésében elért jelentős előrelépés. Hozzátette: "egyértelművé tettük és tesszük, hogy a valós teljesítménymérést nem lehet statisztikai trükkökre alapozni, ezzel felvállalva talán azt is, hogy az eredményességi mutatószámok átmenetileg csökkennek".
A főkapitány jelezte: a közterületi állomány intézkedési aktivitása csökkent, ennek oka lehet, hogy az állomány nagyon fiatal, a tiszthelyettesek átlagéletkora a 27 évet alig haladja meg. A rendőrség állományának átlagéletkora egyébként 32 évre csökkent, miután több nagytapasztalatú rendőr inkább nyugdíjba vonult a rendőrség és határőrség integrációja miatti szervezeti változások követeztében.
Bencze József kiemelte: a rendőrség tavaly a 29 milliárd forint többletpénznek köszönhetően évek óta először veszteség nélkül zárta az évet. A főkapitány hatékony szolgálatellátást, helytállást és példamutató magatartást vár el kollégáitól. Az ez évi feladatok közül kiemelte a családon belüli erőszak, a korrupció, a természetkárosítás elleni fellépést, a bűnügyi hírszerzés fejlesztését, a körözési tevékenység és a közlekedésbiztonság javítását.
EP: Összefogás kell a különleges egységek között
Nincs díjfizetés?: A rendőrség nem mérlegel
"Kiirtják" az autósokat a buszsávból
A tűzoltókra számítunk - a rendőrökre nem igazánMTI
Cikkek
Sztrájk: nincs alku, a MÁV bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 13:18
Eredménytelenül zárult a VDSZSZ és MÁV Zrt. közötti, 11 órakor kezdődött egyeztetés, a munkabeszüntetés egyelőre folytatódik. A szakszervezet délután értékeli a kialakult helyzetet. Közben a MÁV a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben.
Cikkek
A kockázatok a régiek
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 13:00
Javulnak Magyarország külső fizetési és államháztartási egyensúlyi mutatói, de megmaradtak a folyamatot terhelő eddigi kockázatok, mondta a Fitch Ratings európai felzárkózó piaci szuverén minősítésekért felelős igazgatója.
Cikkek
Cukorból nem lesz hiány
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 12:43
A svájci székhelyű Kingsman SA ágazati konzultációs cég előrejelzése szerint a 2008/2009-es szezonban egymillió tonna lesz a globális cukortöbblet, ami jóval elmarad az előző szezon 9,4 millió tonna többletétől.
A cég várakozása szerint Indiában csökken a termelés, miközben nő a feltörekvő piacok kereslete, aminek a hatására csökken a globális többlet. Azzal számol, hogy a 2008/2009-es szezonban a világ cukortermelése 163,9 millió tonnára mérséklődik az egy évvel korábbi 168,0 millió tonnáról, miközben a globális kereslet 158,6 millió tonnáról 162,9 millió tonnára bővül.
A Kingsman előrejelzése szerint India cukortermelése 29,8 millió tonnáról 25,0 millióra csökken, ugyanakkor Brazíliáé 33,0 millió tonnáról 34,95 millióra bővül. A cég azzal számol továbbá, hogy a 2008/2009-es szezonban a kínai cukorkereslet bővülése 6 százalékra lassul a korábbi 11 százalékról.
Szeretünk szopogatni
30 éve nem épült ekkora cukorgyár OroszországbanMTI
Cikkek
Magánzsebeket tömnénk a gyorshajtással?
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 12:30
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy még a hatályba lépés előtt vonja vissza azt a rendeletét, ami magáncégeknek is lehetővé tenné, hogy traffipax-ellenőrzést végezzenek az utakon - mondta Hock Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese.
A demokrata fórum elfogadhatatlannak tartja az ilyen hatósági feladat kiszervezését. A gyorshajtási bírságokból befolyt pénzt baleset-megelőzésre, felvilágosításra, utánképzésre kellene fordítani, nem pedig magánzsebekbe folyatni - mondta Hock Zoltán.
A politikus szerint nincs kizárva, hogy a sebességmérést kormányközeli vállalkozások fogják végezni, ezért az MDF figyelmet fordít arra, mely cégek vesznek részt ebben. Hozzátette: a rendőrségnek van elég embere a feladat elvégzésére és a kormánynak kordonok helyett inkább traffipaxokat kellett volna vásárolnia.
Baros rekordot döntött: 270-nél villant a vaku
Ki mint száguld, úgy lakol
Elszomorító: öngyilkosjelöltek az autópályán
Padlógázzal az autópályán: jó ez így?MTI
Cikkek
Jól befogtuk a szelet
Privátbankár.hu | 2008. február 5. 12:24
Világszerte tavaly is jelentősen bővültek a szélenergiát hasznosító beruházások: 30 százalékkal 20 ezer megawattra nőttek a kapacitások.
Európában minden eddiginél nagyobb mértékben bővült a szélenergia-termelő kapacitás, 8554 megawattot tett ki, a beruházásokra 13 milliárd eurót fordítottak. Ezzel az európai szélenergia szövetség (EWEA) adatai szerint Európában első ízben előzte meg a szélenergia a földgázt az áramtermelést bővítő beruházásokat tekintve.
Az Európában meglévő, összesen 56 535 megawatt kapacitású szélerőművek 119 milliárd kilowattóra áramot állítottak elő, ez nagyjából kétszerese Ausztria áramfogyasztásának. Tavaly a legnagyobb mértékben az Egyesült Államokban nőtt a szélenergia-kapacitás, a második Spanyolország volt, a harmadik Kína.
Voila: a kormány energiastratégiája
Vonzó a zöldberuházóknak Németország
.Az ásványoktól függünk még jó pár évigMTI
Friss
Vállalat
A nehézségek ellenére jó évet remél a Bosch
A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója 2024-ben 90,3 milliárd eurós árbevételt ért el.
16 perce
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
Lejárt tejet hívtak vissza
16:04
-
Lép az EU, ha maradnak a Trump-vámok
15:03
-
A magyar alapkamat fennragadt, miközben több jegybank csökkentette az irányadó rátát
14:02
-
Az uniós támogatások és a magyar gazdaság fejlődése szorosan összefügg
14:02
-
Olyan jön a Mol benzinkútjaira, ami már nagyon kellett
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország
14:02
-
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest
12:12
-
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
12:12
-
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon
12:12
-
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
-
Valami nagyon furcsát mondott Orbán Viktor időzítéséről az uniós bővítési biztos
2025. április 9. 07:55
top 24
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Újabb gyomrost kapott a magyar kormány Brüsszeltől
2025. május 7. 19:16
-
Egymásnak ment a kormány és az OKSZ
2025. május 7. 18:01
-
Kezd kopni az árrésstop? Sokkal többe kerül a családi nagybevásárlás, mint egy éve
2025. május 8. 05:36
-
Putyin a múlt dicsőségében fürdeti az ukrajnai agressziót
2025. május 8. 09:41
