
Számomra ez a szó a nyolcvanas évek elején vált fontossá, amikor egy párizsi könyvesboltban megvettem, majd nagy izgalommal hazacsempésztem Konrád György szamizdat-kötetét, az Autonómia kísértése című esszégyűjteményt. Az ott olvasottak hatására kezdtem a polgárt, mint magatartásmintát kezelni, akinek legfőbb tulajdonsága a belső szabadság, elfogulatlanság, amellyel környezetét, társadalmát látja, vagyis a belső autonómia. És pokolian élveztem onnantól fogva végig a még létező szocializmus idején, hogy ezt az autonómiát, ezt a polgári gondolkodást nem lehet elvenni tőlem.
Aztán valamikor a kilencvenes évek vége felé kiderült, hogy mégis elvehetik. A polgárság fogalmát egy egész ország számára meg lehet változtatni, be lehet terelni az aktuálpolitika szűk ketrecébe, az a szó, ami nekem eddig az univerzális belső szabadság szinonimája volt, váratlanul egy meghatározott politikai irány, sőt egy párt szinonimája, kísérő fogalma, emblematikus szövege lett. Én meg úgy éltem meg ezt, hogy valamit tényleg elvettek tőlem, visszamenőleg is, igazi eszmélésemet, belső építkezésemet és egykori, különbejáratú kis rezisztenciámat.
Most legalább ebből a karámból kiszabadul ez a fogalom. Bár a miniszterelnöki értelmezés is pokolian szűk nekem ahhoz képest, ahogy ez a szó, és ez a magatartás eredetileg felszabadított, mégis a mostani polgárosodás legalább pártoktól független fogalommá válhat, mert a beszéd óta nem az a hiábavaló vitakérdés, hogy vajon a polgár nemzeti-e vagy nem nemzeti, kormánypárti-e vagy ellenzéki, hanem az az egyébként valós értelmezés, hogy a polgár tulajdonos a maga tulajdonosi jogaival és öntudatával.
Ebben ugyan nincs benne a tulajdontól is független szellemiség, és megint mintha szlogenként működne a fogalom, később derül csak ki, több-e hangzatos szólamnál, de mindenképp átfogóbb, a társadalom megélésének szélesebb esélyét adja. Én maradok a magam rég lezajlott polgárosodásánál, eddig is polgárnak éreztem magam, függetlenül politikai elveimtől, és akkor is polgárnak fogom érezni magam, ha nem veszek tulajdonrészt, mint ahogy erősen gondolkodom, hogy talán veszek majd. De toleráns polgárként azt is elfogadom, hogy sokak számára nem a konrádi belső autonómia, hanem a külvilágban való gyarapodás lesz a polgárosodás kezdete.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
Ki menti meg az országot, ha nem az elit?
Koszovó: és a függetlenség napja után mi lesz?
Jöjjön a csőd? Még drágább a gyógyszered!
Csak a tárgyak égnek el
Egy lelőtt elnök álmai
Pénzügyi kudarc az imperializmus elleni harc