A Trump-kormányzat azt tervezi, hogy a vámtarifa-tárgyalásokkal nyomást gyakorol az amerikai kereskedelmi partnerekre, köztük az EU-ra, hogy korlátozzák a Pekinggel folytatott üzleteiket – jelenti a Wall Street Journal és az Irish Times. Az amerikai tisztviselők ezen értesülések szerint azt tervezik, hogy a több mint 70 országgal folytatott tárgyalásokon arra kérik őket: tiltsák meg Kínának, hogy árukat szállítson az országukon keresztül, akadályozzák meg, hogy kínai cégek telepedjenek le a területükön – hogy elkerüljék az amerikai vámokat –, és ne engedjék beáramolni a gazdaságukba Kína olcsó ipari termékeit”.
Stratégiai újrakalibrálás
Trump harcias kereskedelmi stratégiájának drámai eszkalációja nemcsak az amerikai-kínai kapcsolatokban jelent sorsfordító pillanatot, hanem a globális kereskedelmi stabilitás és a hatalmi verseny jövőjével kapcsolatos sürgető kérdéseket is felvet. Az újbóli eszkaláció középpontjában a kereskedelmi egyensúlytalanságok, a vámok miatti vita és a globális hatalmi harc szélesebb körű átrendeződése áll.
Amit most látunk, az a világgazdaság két legnagyobb óriásának küzdelme és stratégiai újrakalibrálása, ahogyan megpróbálják magukat újrapozícionálni egy olyan kialakulóban lévő világrendben, amelyet bizonytalanság és változás jellemez. A múltban tapasztaltakkal ellentétben a mai vezető hatalmak határozottabbak, centralizáltabbak és ideológiailag magabiztosabbak. Ez az új környezet ingaként leng ki a konfliktus és az együttműködés között, folyamatosan újradefiniálva a kötelezettségvállalás határait és lehetőségeit.
Fotó: Depositphotos
Mivel a szereplők politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális dimenziókra vetítik ki befolyásukat – mind belföldön, mind a saját régiójukban –, stabilitásuk és koherenciájuk növeli a globális tájkép alakítására való képességüket. Emiatt a konfrontáció valószínűleg nem fog egyhamar enyhülni.
Új nemzetközi rend felé
Sokkal inkább egy olyan nemzetközi rendszer tartós jellemzőjévé válik, amelyben a felemelkedő hatalmak már nem csupán reagálnak, hanem aktívan át akarják írni a játékszabályokat.
Ami a felszínen kereskedelmi vitának tűnik, az valójában egy sokkal mélyebb és következetesebb, a globális vezető szerepért folytatott küzdelem megnyilvánulása.
Az alapvető hipotézis az, hogy itt nem pusztán a vámokról vagy a gazdasági befolyásról van szó – ez két óriási szereplő közötti, könyöklő verseny, amely során egy új nemzetközi rend felépítésének kialakítása a tét.
Ez a konfrontáció egyelőre a gazdasági és kereskedelmi szférában játszódik le a leglátványosabban. A verseny eszközei és színterei azonban képlékenyek és bármelyik pillanatban átterjedhetnek a katonai területekre.
Valóban, itt nem csupán egy politikai nézeteltérésnek, hanem hosszú távú, strukturális következményekkel járó geopolitikai hatalmi játszmának vagyunk tehát tanúi. Pontosabban, a részleges szétválás egy formájának vagyunk – a világ két legnagyobb gazdasága közötti kölcsönös függőség feloldódásának.
Ez a folyamat nem lineáris és nem is abszolút, és a kétértelműség nagy része a két ország belső összetettségéből ered.
Súlyos belső kihívások mindkét félnél
Egyrészt az Egyesült Államok mély politikai polarizációval, visszatérő intézményi diszfunkcióval és egyre ingatagabb választási légkörrel küszködik. Másrészt Kína egyre növekvő strukturális kihívásokkal néz szembe: a népesség elöregedésével, a gazdaság lassulásával, valamint az állami ellenőrzés és a piaci rugalmasság közötti növekvő feszültségekkel.
Ezek a belső bizonytalanságok korlátozzák az egyes szereplők azon képességét, hogy teljesen elkötelezzék magukat a teljes szétválás mellett, és ehelyett a szelektív elszakadás módját választják – prioritásként kezelve az olyan érzékeny szektorok szétválasztását, mint a félvezetők.
Az a szelektív szétválás nemcsak stratégiai számításokat tükröz, hanem a hazai törékenységet is, amelyet a külső magabiztosság eltakar. A belső ingadozások és a regionális bizonytalanságok továbbra is fennállnak: az Egyesült Államok és Kína egyaránt kénytelen megerősíteni befolyását a közvetlen szomszédságukban – azonban egyik hatalom sem veheti magától értetődőnek ezeket a tereket.
A Globális Dél felértékelődik
Washington hagyományos kelet-ázsiai és európai szövetségeit egyre inkább feszélyezi az eltérő fenyegetésfelfogás és a változó belpolitika, Peking befolyási övezetét pedig az óvatos szomszédok, a területi viták és az önérvényesítéssel szembeni növekvő ellenállás fenyegeti. A regionális törékenységből eredően a nagyhatalmi vetélkedés döntő színtere valószínűleg inkább a perifériák – különösen a Globális Dél – lesznek. Ennek megfelelően Afrikától és Latin-Amerikától Délkelet-Ázsiáig és a Közel-Keletig a feltörekvő gazdaságok válnak az elkötelezettség, a meggyőzés és a rivalizálás elsődleges helyszíneivé.
Ha összehasonlítjuk az Egyesült Államok és Kína stratégiai helyzetét a hazai ellenálló képesség, a regionális ellenőrzés és a globális fellépés tekintetében, nem derül ki egyértelmű hegemón.
Mindkét szereplő jelentős vagyonnal rendelkezik, de strukturális korlátokkal is szembesülnek, amelyek megakadályozzák a teljes uralmat. A tiszta szétválás vagy a hidegháborús típusú konfrontáció helyett egy gördülékenyebb, instabilabb folyamatnak vagyunk tanúi – a stratégiai kalibráció korszakának.
Ez a koncepció a jelenlegi globális váltás lényegét ragadja meg: nem a statikus tömbökre való felosztást, hanem az egymást átfedő szférák közötti befolyás, legitimitás és rend újrakonfigurálásáért folyó küzdelmet.
A stratégiai kalibráció felismeri, hogy a hatalom ma szétszórt, relációs és alkalmazkodó; számot kell adnia a belső ellentmondásokról, a vitatott régiókról és a Globális Délről, amely már nem passzív befogadó, hanem aktív döntőbíró. Ezen a lencsén keresztül – amely ötvözi a történelmi mintákat, a kortárs bizonytalanságot és az elméleti árnyalatokat – jobban megérthetjük a nemzetközi politika kialakulóban lévő architektúráját.
Végső soron a világ túlságosan összekapcsolt és egymásra utalt ahhoz, hogy fenntartsa a teljes körű szétválást vagy ideológiai kettészakadást.
A globális gazdasági, technológiai és intézményi kapcsolatok mélysége miatt a teljes szétválasztás nem csak kivitelezhetetlen, de szerkezetileg életképtelen is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendszer visszaáll a stabilitásba a nagyhatalmak irányítása alatt.
Éppen ellenkezőleg, valószínűleg a középhatalmak – azok, amelyek elég agilisak ahhoz, hogy közvetítsenek, alkalmazkodjanak és megfékezzenek – fogják meghatározni az eljövendő rend jellegét.
Korhatár bevezetése is felmerült. 
